Virágja viszi Annát

Heves megyében, Sirokon gyűjtötte Erdélyi Zsuzsanna az alábbi „imáccságot” egy 1912-ben született asszonytól:

„Kimenek ajtómba,

A tudós gyűjtő látomásképről szól, amikor a második sort elemzi, s Fettich Nándorra hivatkozva mondja, hogy „az égben végbemenő jelenségek kezdő formulái” közé tartozik ez a sor is, és „a természetfölöttivel való találkozás” emléke. Középkori látomásirodalmi példa – folytatva, s az olvasónak meg kell állnia egy pillanatra. Költészet és benső átélés ritka szép találkozásában az a fa áll előtte, amely égi termőfa, s amelynek „virágja” Anna, Krisztus Jézus nagyanyja. Hajdan pirosbetűs ünnep volt a napja, s a művészettörténet Marosszentannát emlegeti, ahol a latin liturgiát képviselő Európa legrégibb falfreskója látható a XIV. századból. A Bethesda-tó partján épült szülőház, ahol Mária, Jézus anyja született, már a konstantinuszi időkben templom: búcsúünnepén Annát tisztelték. Bizánc gyorsan átvette a kultuszt, Justiniánusz császár pedig kötelezővé tette. A VIII. században méhszorgalommal a teológiai igazságokat gyűjtögető keleti szent: Damaszkuszi János az Istenszülő Mária születésnapjára beszédet írt. Joachimot és feleségét, Annát gerlicepárnak titulálja és így ujjong: „Ti az emberi természet határain belül vallásosan és áhítatosan élve, szülői lehettek az angyalok fölötti és angyalokon most is uralkodó Leánynak!

Legszépségesebb és legédesebb Leány! Liliom a tövisek között, amely a legnemesebb és legkirályibb dávidi tőről hajtott!” Aztán a nemzetek apostola levélrészletére utalva folytatja: „Joachim és Anna legszentebb leánykája, aki a rejtve maradt a fejedelmek és hatalmak elől és a Gonosz tüzes nyilai elől is, a Lélek mennyegzős szobájában élt, szeplőtelenül megőrződött Isten mátkájának és Isten természetes Fia Anyjának… Dús hajtású szőlő sarjadt ki Annából és mindörökre nektárt ontó édes szőlőfürtöt virágzott szülőinek.”

Frisseség, az Énekek éneke intonációja, prófétai dallam, s mintha bizánci mozaikok színes kavalkádja ragyogna előttünk, s a Titok megközelítésében a szó.

Anna mindig a krisztusi történés középpontjában látható, bár a kanoniziált evangéliumok alig említik, neve szóba sem foglaltatik. A Szent Jakabról elnevezett, ún. protoevangélium beszél róla költői hitelességgel, naiv bájjal.

Ahogyan talán legkifejezőbben Giotto – Assisi Ferenc festője láttatja Padovában a Scrovegni kápolnában, ahol híres Utolsó Ítéletét is megfestette. Joachimot és Annát látjuk a Mária életéből, amint a jeruzsálemi Arany Kapunál találkoznak. A két jegyes gyöngéden megöleli egymást. Alakjuk piramis-szerű, szerelmük egyetlen teremtménynyé formálja őket. A pásztorjelenet szereplői asszonyok csoportja is az épülethez vezető hídon. Anna és jegyese a tornyokkal párhuzamosan fönségesen emelik ki a házasság szentségének komolyságát, de mögöttük fekete kendővel borított női arc – alig láthatóan, a szemével vág: valóságos árnyékot borít az örömre, amely a jeleneten ragyog…

Damaszkuszi után Aranyszájú Szent János szavait írhatnánk a kép alá, Anna üzenetét, az isteni rendelést: „A gondviselés az embert férfinak és nőnek rendelte, hogy megmutassa: bár két nemről van szó, mégis egyek, s egyik sem elegendő önmagában a nemzedékek továbbvitelében… Egyik a másik nélkül nem létezik, kettőjük egyesüléséből születik új ember. A gyermek híd kettőjük között; így válnak egy testté, akiket a gyermek köt össze. Amint két városrészt egy folyó választ ketté, s a folyóra hidat vernek, hogy a két város egy legyen, úgy a család is ha együtt van, a gyermek az összekötő híd, hogy a két természetből egy legyen.”

A régi, régi idézett „imáccság” plasztikus látomása túl a láthatón, mégis a láthatóban jeleníti meg Isten örök gondolatát, a szentatyafiság lényegét s érzékelteti: a Jézus vér szerinti rokonságához tartozók végül a mi rokonaink is: szülő, nagyszülő mind ott állnak az Arany Kapunál és örvendeznek Joachim és Anna találkozásán.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu