 |
 |
 |
 |
2000.
július23. |
Összeállításunk a szombathelyi egyházmegyéről |
.
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Két erdélyi magyar könyv
Farkaslaka neve Tamási Áron okán ismert a magyar köztudatban. Az Erdélybe látogató anyaországi aligha kerüli el, hogy megálljon legalább egy pillanatra a két hatalmas cserfa között nyugvó Tamási Áron sírjánál, és sokan keresik föl az egykori Tamási házat, ahol az író legfiatalabb húga, Erzsi néni fogadja még ma is a látogatókat. Ettől a falutól nem messze, Székelyudvarhely „másik” oldalán, Csikszereda irányában érhető el Máréfalva, a székelykapuiról híres település.
Két most megjelent könyv kapcsolódik az említett falvakhoz. A Farkaslaka múltja és jelene című (a Kalota Könyvkiadó és a Tamási Áron Alapítvány gondozásában) a falu történelmét és településfejlődését kíséri végig napjainkig, Jakab Csaba, Márton László Attila és Mihály János jóvoltából. Mint az előszóban olvashatjuk, Dávid Gyula tollából: „Farkaslaka Tamási Áron révén vált ismertté mindenütt a világon, ahol magyarok élnek és magyarul olvasnak. Az a székely népi világ, amely műveiben megelevenedik, a szülőfalu talajából szívta éltető nedveit, hőseiről az író igen sokszor szülőfalujából vette a mintát. Farkaslaka volt számára az az ablak, amelyen át a székely vérei lelkébe, sorsába betekintett…” A könyv sokirányú, elmélyült kutatási anyagra támaszkodva, bőséges fénykép- és rajzanyaggal, élvezetes olvasmányként tárja elénk a Tamási Árontól jól ismert Firtos hegyén előkerült bizánci emlékektől napjainkig a település történetét, ezen keresztül a székelyek életét, életterét. Hamis az a kép, amely a magyar értelmiséget szinte kizárólag Budapesten véli gyülekezni és gyülekeztetni, s aki e fölfogás szerint nem tartozik az urbánus társasághoz, csak amolyan vidékies szellem lehet. Aki találkozni kíván egy magyar értelmiségivel, látogasson el az erdélyi Máréfalvába, s keresse Kovács Piroska nénit. A gazdag szellemű, személyiségében rendkívül megnyerő nyugalmazott tanárnő könyve, a Székelykapuk Máréfalván a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában éppen akkor jelent meg, amikor a falu óvodájának bejáratához a millennium tiszteletére új székelykaput állítottak. A székelykapukról aligha tudott ma már, hogy valaha a falusi társadalomban státuszszimbólumnak számítottak. „A hajdani szabad kiváltságos székelyt a nagykapu, míg a jobbágyokat, zselléreket a gyalogkapu tipus illette meg.” A szép kiállítású könyv szinte mindent elmond erről a jellegzetesen erdélyi, de szerte a magyarok lakta vidékeken elterjedt építészeti alkotásról, a szerző gazdag motívumrajzaival és Bálint Zsigmond fotóival kiegészítve.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
