Uj Ember

2000. július23.
LVI. évf. 30. (2713.)

Összeállításunk a szombathelyi egyházmegyéről

.

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
Posvány?!
A boldog családért
A MAKÚSZ pályázata a sajtó munkatársai számára
Tettek és emlékezet
Jegyzetlap
(ezerötszáz gyors) Késő
Élő egyház
Zsinat a zugligeti Szent Család templomban
Körmendy József vasmisés
A Megfeszített
Ökumené „…ezer esztendő előtted…”
Élő egyház
Magyar–szlovák két jó barát?
Katolikus szomszédsági találkozó Komáromban és Komarnóban
Evangelizáció és új technológiák
Katolikus filmesek, tévések, rádiósok és webmesterek nemzetközi találkozója Vilniusban
Casaroli bíboros emlékiratai
Misago püspök ártatlan
Pannonhalmi apátság
Fórum
Templomkülső felújítás a jubileumi év búcsújára
Szó szót követ
Ne bízza a szövegkörnyezetre!
Szent István király ünnepe elé
Két erdélyi magyar könyv
Az Olvasó írja
Jubileum
Kúltúra
Nagy László nevű lovas
Passuth László centenáriuma
Vízpengék
Samu, az eb
Ifjúság
A szentek közössége
A győzelmes szolgálat
„Félelmet nem ismerve szolgáljunk neki” (Lk 1,74)
A mi táborozásunk
Mosoly
Mozaik
Száz éve született Louis Armstrong
Prokop Péter gyűjteményes kiállítása Budapesten
Kétszáz éves Szabadka városának zenei élete
Keresztény könnyűzenei fesztivál
Rejtvény

.

 

A szentek közössége

A bűn lényegét lehetetlen szóval leírni. De az biztos, hogy a bűn gyökereinek megnevezésénél a versengést nem lehet kihagyni. Bár sokan vitatják ezt, mi több, a versengést az életért való küzdelem – és ily módon az élet kibontakozása, valamint az ember szellemi életének sajátos – mozgatóerejének gondolják. A Szentírás azonban másként látja ezt. A versengésben az ember nem csak kísérthető lesz – olyan akar lenni, mint az Isten —, de irigy is. Ez pedig oda vezet, hogy minden korlátot kész fölszámolni, miként Káin, aki az Istennek tetsző áldozatbemutatásból olyan személyes küzdelmet kreált, hogy a szívében végül nem maradt hely sem az Istennek, sem a testvérének.

Az élet és a szentség lényege nem a korlátokban rejlik, hanem az Istennek tetsző növekedésben. Ahol ilyen növekedés megy végbe, ott a korlátok, a parancsok nem hogy elvesznének, ellenkezőleg minden körülmények között féltő tisztelet övezi ezeket. Az evolúcióban a törvényeknek pozitív szerepük van, hiszen a növekedéshez nem ezek áthágása vezet. Ha az életet megfosztjuk törvényszabta korlátaitól, akkor nem határtalan (örök) életre gondolunk, hanem egy olyan benső meghasonlottságra, ahol az életet már nem védi semmilyen törvény sem a pusztulástól.

Az élet növekedése más úton megy végbe. Az egysejtű élőlény nem úgy jut több élethez, hogy pusztán a sejtjeinek számát növeli, hanem úgy, hogy egyes sejteket arra rendel, hogy a többitől eltérő feladatot lásson el. Ezek a más és más feladatot ellátó sejtek nem versengenek egymással. Hanem arra törekednek, hogy egyre többet fogjanak föl az őket körülvevő valóságból. A látás és a hallás fejlődése abban rejlik, hogy ezek a szervek egyre tökéletesebben „korlátozzák” magukat, és csak azzal foglalkozzanak, ami az ő dolguk. Amikor azonban elérték céljukat, akkor saját sikerüket nem tartogatják maguknak, hanem az utódoknak átadva, az egész fajukat megajándékozzák a látás és a hallás képességével.

Olyan ez, mintha a Szentírást hallanánk: „hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt,” (2Kor 5,14). Ha egy föltámadt, mindenki föltámadt; ha egy fölment a mennybe, mindenki fölment. Hol van itt versengés? Jézus Krisztus azért jött, hogy egy testben összegyűjtve, mindenkit megajándékozzon azzal, ami az övé.

gj

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu