|
Bence teológiai problémái Werner Trutwin hetvenegy éves német pedagógus írja a „Christ in der Gegenwart“ című hetilapban, hogy Bence nevű unokája hároméves korában elvesztette másfél éves kishúgát. Szülei ekkor azt mondták neki, a kistestvér Istennél van, és imádkoztak érte. Bence ma már hétéves, de számára Thea még mindig nem halt meg. Pontosabban: két Thea van. Az egyik meghalt, a másik mindig velünk van. Utóbbi Thea él, és látni is lehet. Nagyobb mindenkinél. Még a papánál is. Repül a levegőben a repülőgépek előtt. Teríteni kell neki is az asztalnál stb. Bence számára tulajdonképpen „természetfeletti lény“. Már nincs alávetve a természet törvényeinek. „Örök élete“ egészen konkrét. És mozgalmas: nem „örök nyugalomban“ él. Thea halálának azonban van sötét oldala is. Mert Bence igazából fél a haláltól. Nem akar meghalni. Ha egy könyvben szóba kerül a halál, azonnal leteszi a könyvet. Talán azért is, mert eszébe jut, hogy kishúga hogyan feküdt a ravatalon. Egészen másképp él most, mint azelőtt. A „mennyországot“ Bence a halállal azonosítja, nyilván azért, mert annak idején azt mondták neki: Thea már a mennyországban van. Majd ha megnő, látni fogja Bence, hogy a felnőttek halálra vonatkozó kérdései is megválaszolatlanok. Bence pöröl az Istennel. Mint egy kis Jób. Nem nagyon tudja megbocsátani a jó Istennek, hogy nem akadályozta meg Thea halálát. Ezért a szülői példa ellenére nem is akar imádkozni. Templomba se akar menni. „Nem akarok a jó Istenhez menni, mert mindenkit meghalaszt. Én veletek akarok maradni.” A teológusok ismerik ezt a problémát: Isten sötét arca – mondják. De mi lesz, ha Bence szembesül azzal, hogy Jézus, Isten egyszülött Fia meghalt a kereszten? A templomban Bence nem akar szüleitől külön, a gyerekek közé ülni, arra hivatkozik, hogy minden ember Isten gyermeke. Csak nagyon nehezen oldódik félelme. Az imádságról szóló beszélgetés során Bence azt hallja: „Istentől mindent szabad kérni”. Mire megkérdezi: „Azért is szabad imádkozni, hogy holnap ne kelljen iskolába menni?” Hát igen, jobb ha így fogalmazunk: minden értelmes kéréssel fordulhatunk Istenhez. Ő úgyis szeretettel mérlegeli, mi jó nekünk, ha megkapjuk. “Isten teremtette a rablókat is?” – kérdezi Bence egy mese nyomán. Nem – válaszolja okosan a nagypapa – ő minden gyerektől azt várja, hogy derék ember váljék belőle. Ehhez segít is. De sajnos vannak, akik nem törődnek vele, rosszban törik a fejüket és a végén rablókká válnak. Csodálatos, hogy Bence még tudja, hogy Isten nemcsak a templom, az ima, az engedelmesség, stb. iránt érdeklődik, hanem minden iránt, ami van, ami minket foglalkoztat, ami nekünk hiányzik stb. A gyerekek – ha hitben nevelik őket – konkrét, reményteli, kritikus, néha szkeptikus, rácsodálkozó, megragadó „teológiával” gondolkodnak Istenről, túlvilágról. Nem lehetne valamit tanulni tőlük? R.P.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|