Tizenkilenc éves szerpap

Dante Isteni színjátékában a Pokol ördögei az élő Keresztet gúnyolják, melyen “a világ Kincse lebegett.” Az éppen 600-ban távozott költő: Venantius Fortunatus himnusz-percei térnek vissza a dantei látomásban; az egyház poétájának szárnyaló éneke – misztikus áradása az isteninek: száraz fa által az Élet illatának, ami hogy ne idegesítené az alvilágot!

Fortunatus kora egy nagy zarándoklat kezdete a tétova homályban, amikor a fény csupán az “egyház tornyából” világított: fenntartotta a nyugati kultúra nyelvét, a latint, s a keresztény himnuszokban megcsendült még valami a klasszikus római irodalomból. Nagy Szent Gergely a legszebb dráma liturgikus “felvonásait” rendezte, és énekeket írt Szent Ambrus verslejtéseire. Fortunatus Hispániából vágott útnak Gallia felé, s szembajára gyógyulást remélt Szent Márton sírjánál. A pannóniai keresztény életéről meditált, akiből püspök lett.

S a hispániai „kortársaként” jöhet számításba az a csöndes Benedek-rendi, aki ugyan nem ismerhette sem Gergelyt, sem Fortunatust, azonban a század szellemét igen, amelyben éltek. Bédának hívták a northumbriai fiút, akit tizenkilenc éves korában szerpappá (diakónussá) szentelt a püspöke. Szokatlan kor, mégis jól beilleszthető abba a “környezetbe”, amely Nagy Károly szándékában a szellem felsőbbségét hirdette a Lélek által, ahogyan Rabanus Maurus imádkozta: „Veni Creator – Alkotó Lélek, jövel…” S még hozzáteszi: „Te ujj az Isten jobb kezén!” Nagy Károly és többen az egységre vágytak, Róma „fegyelmének visszaállítására, amint majd később III. Ottó, a császár, meg Gerbert (II. Szilveszter pápa). A híres tudós: Alcuin klasszikus idők kéziratait gyűjtötte, Pál diakónus a longobárdok történetét írta, Béda pedig Angliáét – kolostora mélyén, közel a Wear torkolatához. Caesárra gondolt, aki Krisztus előtt 5-ben szállt partra Brittanniában, majd átszárnyal (irodalmi ihlettel) a térítések idejére; Wilfrid, Canterbury Szent Ágoston jár előtte, s ő akaratlanul az írás-gondolkodás erejével kiemelkedik közülük; bebizonyítja, hogy szívós tartással, a megénekelt Lélek erejével négy fal között is akkora áldás lehet Európa népeinek, hogy ma is mint az egyik legnagyobb misszionálót emlegeti a történelem. Új életrend, új tudomány, szellem, s ő ezt tudta-érezte, ha történeti hagyományokat keresett vagy a Biblia lapjai fölé hajolt: a Könyvről legtöbbet írt. Följegyezte rendtársa buzgalmát is a Szentírás másolásában: Ceolfrid, a szorgalmas, ügybuzgó „testvér” három példányt másoltatott a teljes Vulgátából. (Firenzében az érdeklődő ezekből egyet ma is láthat a Laurentiana könyvtárban.) Ceolfrid egyet Szent Péternek vitt ajándékul Rómába 716-ban, de mielőtt megérkezett, meghalt.

Britt földön ekkoriban egy latinul nem értő pásztor, nyelvének lejtésében: angolul irkált verseket, jobbára prózára emlékeztető módon. Ő a legelső angol nyelvű poéta: Szent Caedmon. Csordát őrzött, s közben hangot hallott: “Jer, Caedmon, dalolj nekem valami dalt!” Angyalok betlehemi története tér vissza, vagy a születő kereszténységben a Krisztus-ittas lélek kiáltása: adjatok valami éneket —, “szent őrületben!” „Béda mesél" egyháztörténeti munkájában (mely Caesárral kezdődik!) a pásztordalnokról, miközben maga is hexameterekben zengi Isten dicsőségét:

“Zengd az Egekben-ülőt, a Mennydörgőt, fiatalság!
Légyen az Isten nagy neve minden százakig áldott!
Napkeltétül az Úr erejét dicsérni ne szűnj, és
Napnyugtáig a himnuszokat zengetni ne fáradj!

Minden nemzetek föllül van az Isten, egeknek
Csillagokat-termő tervein túlér koronája.
Trónja magos, de nem ing soha. Istenhez ki hasonló?
Mégis egen földön szelíden néz a kicsinyekre…”

(Babits Mihály fordítása)

Mintha Berzsenyi mély zengését hallanók a magyar poézisből, mintha valamiként Béda neki is forrása lenne. Himnuszok, versbe szedett legenda (tán hogy kövesse honfitársát, a pásztort, mikor az bibliai részleteket szedett „ritmusokba”. Íme, az első verses-Biblia kísérlet!)

Beda Venerabilis – Tiszteletreméltó Béda – „a régi angolok szentje és történetírója”. Így emlegetik. Ő az: aki megpróbálta a tudomány művelését s a keresztény tanítást összhangba hozni. Tanító és író —. Még Bonifác, a németek földjén térítő szent is ekként emlegette, és Béda lejegyzett homíliáiból kért magának másolatot.

Az egyház aranykoráról szokás szólni, amikor a könyvtár „rabja” – a szellem szabadja 735-ben meghalt. Azóta már mindenütt közismertek angol történelmi anekdotái, az „érdekes történetek” Gergely pápáról, Edwin királyról vagy a madárkáról, amely átröpült a király tróntermén. S persze arra is érdemes emlékezni, hogy Béda sürgette elsőként a napi áldozást. Talán az ő nyomán íródott a VIII. század ismeretlen szerzőjének verse? „Mindnyájan, hívek, tiszta szívvel jöjjetek, /Vegyétek örök üdvösségtek zálogát.”

Jó lenne remélni, hogy a “tiszteletreméltó” (az egyház tanítója) csodaszép sorai a Hat Nap és a Hat Világkorszakból valóság lesz a XXI. században:

„Új nemzetség kap életet
Megszületett az ember is.”

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu