Századunk vértanúi és hitvallói

Ökumenikus megemlékezés a XX. század tanúságtevő keresztényeiről

Húsvét 2. vasárnapján este kezdődött a Colosseumnál az az ökumenikus megemlékezés, mely a XX. század tanúságtevő keresztényeiről szólt. Az ortodox egyházak képviselői, a protestáns felekezetek küldöttei és a pápa mint Péter utódja, együttesen képviselték Isten népét. A pápa a keresztény egyházak, valamint felekezetek képviselőivel együtt a Colosseumban kezdte a stációt, a Szentháromság Isten nevének segítségül hívásával. A keresztet és az evangéliumos könyvet követve a tizennyolc egyházat és felekezetet képviselő körmenet a pápával együtt egyszerre jelképezte az egyházak ökumenikus zarándokútját, melynek újabb mérföldkövét jelentette e mostani megemlékezés.

A Colosseum, ahol keresztény vértanúk
ezrei tettek tanúságot hitükről

A hegyi beszéd nyolc boldogságról szóló evangéliumát görög nyelven is felolvasták, majd következett a pápa homíliája. Ezt a hit megvallása, majd tanúságtételek sora, a tulajdonképpeni megemlékezés követte. A hit tanúit a következő nyolc kategóriába sorolták: a szovjet totalitarizmus hitvallói; más európai nemzetekben a kommunizmus áldozatai; a nácizmus és a fasizmus áldozatai; Krisztus tanúságtevői Ázsiában és Óceániában; Krisztus hívei, akiket a katolikus hit iránti gyűlöletből öltek meg; Afrika és Madagaszkár hitvallói; Amerika vértanúi; a hit tanúi a világ egyéb részein.

A boldogok, akik szenvedtek a hitükért...

Tanúságtételek

Elsőként az orosz ortodox egyház vértanújáról, Tyihon pátriárkáról emlékeztek meg, akit 1917 novemberében választottak meg a moszkvai patriarchátus fejévé. Hamarosan letartóztatták, és ezzel vette kezdetét nyolc éven át tartó kálváriája. 1925. április 7-én hunyt el, embertelen szenvedések elviselése után. Tyihon pátriárka egyik leveléből idéztek, melyet 1918-ban egyik papjának írt: „Ha az Úr megadja az üldöztetést, a rablánc, a gyötrelem, vagy még akár a halál megpróbáltatását is, mindent türelemmel elviselünk azzal a hittel, hogy szenvedéseink gyümölcsöt teremnek éppúgy, miként a keresztény vértanúk szenvedései meghódították a világot Krisztusnak.”

A nácizmus és a fasizmus hitvallói között megemlítették Paul Schneider lutheránus lelkész nevét. Ezután az ázsiai és óceániai tanúságtevők csoportja következett, egy huszonegy éven át börtönben tartott kínai katolikus aszszony, Margareta Cou példája nyomán. Afrikát és Madagaszkárt egy ruandai szeminarista képviselte, aki csodával határos módon megmenekült egy tömegmészárlásból, melyben 44 hutu és tuszi társát gyilkolták meg. Az amerikai hithirdetők tanúságtevői közül Alejandro Labaka katolikus püspököt emelték ki: azoknak a nyilai oltották ki életét, akiknek elvitte az evangélium örömhírét. Végül az algériai monostor perjele, Christian de Chergé leveléből olvastak fel. A szertartáson jelen volt három magyar, börtönviselt pap is, Regőczi István, Keglevich István és Lőrincz Ferenc atyák, a Magyar Rabpapok Szolidaritásának képviseletében.

A keresztre feszített Király nyomdokába léptek tanítványai, akik az évszázadok folyamán „minden nemzet, fajta, nép és nyelv végeláthatatlan seregévé váltak”: apostolok és hitvallók, szüzek és vértanúk, az evangélium merész hírnökei és Isten országának csöndes szolgái. Kedves testvérek, különös örömmel fordulok ma hozzátok testvéri békeöleléssel, miközben közösen megemlékezünk a hit huszadik századi tanúiról. Szívélyesen köszöntöm az ökumenikus patriarchátus és a többi ortodox testvéregyház, valamint az ősi keleti egyházak képviselőit. Ugyancsak megköszönöm az Anglikán Közösség, a nyugati Keresztény Világközösségek és az Ökumenikus Szervezetek képviselőinek testvéri jelenlétét. Mindannyiunkban mély érzelmeket ébreszt, hogy ma este összegyűltünk itt, a Colosseumban, erre a lenyűgöző jubileumi szertartásra. Ezek az antik romok arra emlékeztetnek bennünket, mennyire igazak Tertullianus szavai, aki ezt írta: „a mártírok vére az új keresztények magva”.

A huszadik században, talán még inkább, mint a kereszténység első időszakában, nagyon sokan tettek tanúságot a hitről — gyakran hősies szenvedések árán. A kilencszázas években, minden földrészen hány és hány keresztény ontotta vérét Krisztus iránti szeretetből! Nemzedékem megismerte a háború szörnyűségeit, a koncentrációs táborokat, az üldöztetést. Hazámban, a második világháború alatt papokat és keresztényeket deportáltak a haláltáborokba. Pusztán Dachauba mintegy háromezer papot internáltak. Én magam is tanúja voltam fiatal koromban a fájdalmaknak és megpróbáltatásoknak.

És mennyien vannak! Emlékük nem veszhet el, sőt dokumentumokkal alátámasztva kell feleleveníteni azokat. Sokuk neve ismeretlen; néhányuk nevét besározták üldözőik, akik azon mesterkedtek, hogy életük kioltása mellett még meg is gyalázzák őket, mások nevét gyilkosaik titkolták el. A keresztények azonban legtöbbjük emlékét megőrizték. Ezt bizonyítják azok a válaszok, amelyek nagy számban érkeztek a „ne feledjük el őket” felhívásra az Új Vértanúk Bizottságához, amely a Nagy Jubileum Bizottsága keretén belül szorgalmasan dolgozott, hogy gazdagítsa és felfrissítse az egyház emlékezetét mindazoknak a személyeknek a tanúságtételével, akik, még ha ismeretlenek is, “egészen a mi Urunk Jézus Krisztusnak szentelték magukat”.

A többi egyház és egyházi közösség képviselőinek részvétele egészen egyedülálló értéket és erőt kölcsönöz a mai szertartásnak a jubileumi Szentévben. Azt bizonyítja, hogy a hit hősies tanúinak példája valóban értékes minden keresztény számára. Az üldöztetés a ezerkilencszázas években szinte minden egyházat és egyházi közösséget érintett. Egyesítette a keresztényeket a fájdalom színhelyein, és közös áldozatuk a remény jelévé vált az elkövetkező idők számára. Testvéreink a hitben, akikre ma hálával és tisztelettel emlékezünk, mintegy a huszadik század keresztény emberiségének széles körképét jelentik.

„Boldogok vagytok, ha miattam szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat fognak rátok. Örüljetek és ujjongjatok: nagy lesz jutalmatok a mennyben” (Mt 5, 11-12). Rettenetes elnyomó rendszerek belsejében, amelyek eltorzították az embert, a fájdalom helyein, szörnyű nélkülözések, esztelen, hosszú menetelések között, kitéve a hidegnek, az éhségnek, kínzásoknak, annyiféle szenvedésnek, erőteljesen hangoztatták a meghalt és feltámadt Krisztushoz való csatlakozásunkat. Sokan visszautasították, hogy behódoljanak a huszadik század bálványainak, ezért feláldozták őket a kommunizmus, a nácizmus, az állam vagy a faj bálványa előtt. Minden földrészen és az egész évszázad során voltak olyanok, akik inkább vállalták a halált, mintsem hogy ne tegyenek eleget küldetésüknek. Hívő férfiak és nők haltak meg, felajánlva életüket testvéreik iránti szeretetből, különös tekintettel a szegényekre és gyengékre.

A hit tanúi, akik ma este példájukkal szólnak hozzánk, nem úgy tekintettek saját hasznukra, jólétükre, túlélésükre, mint az evangéliumhoz való hűségnél nagyobb értékekre. Gyengeségükben is bátran ellenálltak a rossznak. A vértanúk, a hit tanúinak ökumenizmusa a legmeggyőzőbb: megjelöli a XXI. század keresztényei egységének útját. A húsvét fényében megélt Kereszt öröksége ez: örökség, amely gazdagítja és segíti a keresztényeket, miközben az új évezred felé haladnak. A jövő évezredben is maradjon eleven ezeknek a testvéreinknek az emlékezete – mondotta a pápa. – Sőt növekedjék! Adják át nemzedékről nemzedékre, hogy kicsírázzon belőle a mély keresztény megújulás!!”

VR/MK

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu