Ősi erő
Esővert tócsákban kerengek én,
arcom keresem a vizek közepén.
Megtalálni fényt és a reményt,
de magányom űzve száll cseppek tetején,
s egyedül bolyongok száműzött jegyén,
kit az élet mar fájdalma kezdetén.
Feladni nem képes, mert vágya kemény,
mit őseiktől örökölt egy élet mezején:
szilárdan állni a föld gyökerén,
hisz Jézus arca sugárzik felénk:
harmatos vizek tiszta küszöbén.
Újlaky Károly
Tavasz
Csecsemőket ringatnak a füvek, s a fák
Elmúltak a téli éjszakák.
Valami készülődik.
Kemény kötésben vérzik az Isten,
Temeti egyszülött fiát.
Magához öleli az Embert.
Jó ez így? - kérdi, s elsírja magát.
Szárnyatlan angyalok harsonái zengnek,
Vibrál, zakatol az egész világ,
Túlcsorduló szeretetben áznak a házak,
Vágyból, vágyba szédülnek a fák.
Bolond sipkáját rázza a szél,
Csengettyűi harangként zúgnak.
Hárfáját pengeti a fény,
Pergő dobbal köszönti a holnap.
Feltámadás! - kiáltják az árnyak,
S elindulnak a halott bakák,
Az újjászületés stációit járják,
Megtermékenyülnek a boldog anyák.
Egy csepp méz, a tenger.
Hullámzik a fény,
Születik az Ember,
A magányossá kövesedő Én.
Anna Mária
|
