Az első óra

Sok évvel ezelőtt ötlött fel bennem a gondolat, hogy igen fontos volna reggel kicsit korábban felkelni, és még mielőtt a telefon vagy a bejárati csengő megszólal, az újság és posta megérkezik, egy órát csendes imára fordítani. (Bevallom, mindig nehezemre esett reggel a felkelés, mindent megtettem, hogy ágyban maradhassak, amíg csak lehet.) Ezt a legértékesebb időt kellene Istennek ajándékoznom. Eleinte nem voltam biztos abban, kitartó leszek-e elhatározásomban? Ma azonban örömmel állapíthatom meg, hogy több mint húsz éve szokásommá vált ez az imaóra. Ez persze nem jelenti azt, hogy most már tökéletesen tudok imádkozni. Sőt, az ima annál több problémát okoz, minél jobban tudunk imádkozni. Már csak azért is, mert életkorunk, életkörülményeink változásai mindig új problémát okoznak. De már az elején azt mondtam Istennek: Uram, tudom, hogy ennek a reggeli órának egy részében ébren fogok álmodni, vagy az előttem álló problémákra kalandozik értelmem. Próbálom persze fegyelmezni magam, de a lényeg az, hogy ezt az időt Neked adom.”

Lassan rájöttem, hogy a reggeli óra tovább is tart, amikor már dolgozom. Vagyis könnyebb később is az Úrral maradnom. Felmerülő gondjaimat könnyebb Vele oldozgatni. Az a fontos tehát, hogy hűséges maradjak az imaórához akkor is, ha nem jól sikerül. És a legfontosabb, hogy általa közelebb kerül mindennapi életem az Úrhoz.

(Az 1996-ban elhunyt Joseph Bernardin chicagói bíboros-érsek „A béke ajándéka” című könyvéből.)

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu