Bodó Imre

Fogyó nemzet vagyunk

"... pusztulunk, veszünk, / Mint oldott kéve, széthull nemzetünk"

Mint valaha a török időkben, az ország, a nemzet ma is három részre szakadtan él: az országhatárokon belül, az elszakított területeken és az emigrációban. Létszámunk évről évre csökken mind a három helyen, különböző okok hatására. Sokszor meg sem születik a gyermek - vagy az anyanyelvét veszti el. Az alapvető ok mégis egy: az önzés és anyagiasság. Saját kicsi, rövidtávú érdekeinket tartjuk mindenekelőtt fontosnak.

A szép életet sokan a gyermeknevelés pénzügyi nehézségei és más kockázatai miatt gyerek nélkül képzelik el. Mások beérik egyetlen gyermekkel, nem gondolva arra, hogy mennyivel nehezebb az élet bajaival küzdeni tudó, nem elkényeztetett emberré nevelni egyetlen gyermeket, testvér nélkül. Az ember a gyerekének nem adhat többet, mint hogy testvérei legyenek.

Az öt-hat gyerekes családot sokszor enyhe gúny és lesajnálás övezi ma hazánkban. Nem igaz, hogy valójában a szegénység okozza a kis születésszámot, hiszen a gazdagabb családokban sincsen több gyerek.

Ismerek egy családot, szegények voltak, albérletben laktak, született egy gyermekük. Már ezt sem helyeselte a helyi társadalom. Megszületett a második. Ezt már mindenki felelőtlenségnek tartotta. Amikor a harmadikat várták, már teljesen elítélte őket a város. És mit tesz Isten, harmadjára ikrek születtek, és ez már nagy szenzációt keltett. Kiderült, hogy van még néhány üres tartalék lakás, és mire az anya hazakerült az ikrekkel, már egy szép, négyszobás lakást kaptak a város közepén. Nem sok egyke gyerek hozott akkora "hasznot" egy családnak, mint ezek az ikrek...

Tovább rontja a helyzetet itthon a sok abortusz is. Az elmúlt évtizedek során ezek összessége milliókra rúg. A művi abortuszra jelentkező anyák valójában nem tudják, mit tesznek. A bizottságnak, az eljáró orvosnak azt kellene kérdeznie: "Asszonyom akarja, hogy megöljük a gyermekét?" Ha így hangzana a kérdés, talán többen meggondolnák magukat. Biológiai értelemben ugyanis nem kétséges, hogy - a fogamzás pillanatától kezdve - a magzat is ember: megáldva mindazzal a genetikai képességgel, amely esetenként nagyra hivatottá tenné a kioltott életű emberkét. Márpedig a Biblia parancsa - "ne ölj!" - egyértelmű, és ez nemcsak vallási törvény, hanem a társadalmi együttélés szabálya is.

Az elszakított területeken az utódállamok mindent megtesznek a beolvasztás érdekében. Sokan az ottani magyarok közül úgy gondolják, boldogulásukat Magyarországon, vagy másutt külföldön kell keresniük, távozásukkal az otthon maradtak kisebbségi sorsa hatványozódik.

Egy székelyföldi plébánossal beszélgettem. A magyar nyelvű iskolarendszer örök gondjairól volt szó. Szóba kerültek különböző lehetőségek, megoldások. Végül mégis abban egyeztünk meg, hogy a fő kérdés nem az, hogy mit hagy jóvá egyik-másik kormány, hanem hogy hány olyan gyerek születik, akit szülei magyar nyelven akarnak taníttatni. Ha sokan lesznek, kiharcolják maguknak, ha csak kevesen, akkor céltalan a küzdelem.

Az emigrációban feltartóztathatatlan a nyelvvesztés folyamata, az idősebbek szomorúan látják, hogy az unokák már nem tudnak magyarul. A könnyebb érvényesülés hozza a nevek változását is, a Szabó helyett Sabo, a Macskássi helyett például McScassy kerül az anakönyvbe és az igazolványba. A világ magyarsága szempontjából ez is nehezen visszafordítható veszteség.

A népek között akkor is lesz verseny, ha "egész Európát hozzánk csatolják". Ez a verseny gazdasági és kulturális téren egyaránt folyik, és az fog nyerni, ahol több gyermek születik. Ehhez pedig áldozatvállalás kell.

Ezt a fogalmat sokan elavultnak tartják. Pedig enélkül nem lehet a társadalom fejlődését elképzelni. Ráadásul nincs is szó igazán nagy áldozatról. Az élet boldogságát nem a pénz, hanem az öröm adja. A szülők számára a gyerekek nagyobb örömet jelentenek, mint amit pénzzel meg lehet szerezni.

Kétségtelen, hogy nagy mértékben csökken a család életszínvonala, ha az édesanya otthon marad a gyerekekkel. A nevelés szempontjából viszont ez nagyon hasznos lehet: könnyebb neurózis-mentessé nevelni valakit otthon, mint minden reggel korán bölcsődébe hurcolva. Az iskolás gyermek számára is nagyon sokat jelent a szülők segítsége, közreműködése. Adott esetben egy diplomás, művelt anya is többet tesz a nemzet érdekében négy, öt, vagy még több gyerek fölnevelésével, mintha valamilyen gyárban vagy műhelyben hasznosítaná tehetségét. Nagyon meg kellene becsülni azt az anyát, aki idegen gyerekek fölnevelését is vállalja. Sok megfogant magzat számára életmentő lehetne, ha anyjuk tudná: ha kihordja és megszüli, lesz, aki fölneveli gyermekét. A társadalomnak összehasonlíthatatlanul értékesebb tagjai nevelkednek családban, mint az állami nevelőintézetekben. A hivatásos anyaság fölér bármilyen hivatallal. A gyermektelenségi adó tulajdonképpen nem igazságtalan megkülönböztetés lenne, hanem a terhek igazságosabb elosztása.

Elvileg a nyugdíj azért jár, mert éveken át befizettük a nyugdíjjárulékot, és megdolgoztunk érte. Nyugdíjintézetek nélkül azonban a ma élő és dolgozó fiatalok azok, akik eltartják az egész társadalmat, beleértve a nyugdíjasokat is. Annak járna igazán nagy nyugdíj, aki sok ma dolgozó, értékes gyermeket nevelt fel.

A földi életben nagyon fontos az öröm, a boldogság. Erre törekszik valamilyen formában mindenki. Biztos, hogy a pénz is tud örömet szerezni, ez azonban nem hasonlítható ahhoz, amit egy-egy gyermek tud nyújtani a szülőnek. Sajnos, sokan csak későn vagy sohasem ébrednek rá erre az igazságra.

Pedig ezen a ponton az egyén és a nemzet igazi érdeke találkozik.

(A szerző az állatorvos-tudományi egyetem professzora.)

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu