A kultúraközösség dilemmái

Az összehasonlító irodalomtudomány egyik legjelentősebb hazai képviselője, Vajda György Mihály 85. születésnapjának megünneplésére rendezték Szegeden azt a konferenciát, melynek előadásait Fried István és Kürtösi Katalin szerkesztették kötetbe. A húsz tanulmányt Vajda György Mihály könyveinek, tanulmányainak válogatott bibliográfiája teszi teljessé. A tanulmányok írói majdnem mind az ünnepelt tanítványai. Vannak, akik hajdan szegedi egyetemi előadásain - tantermet nem biztosítottak neki, a folyosón beszélt - döbbentek rá, hogy az akkoriban kötelező irodalom mellett létezik "másik" is, amely a műalkotásokat merőben szokatlan, "elvetett" nézőpontból közelíti meg, s teljesebb, hitelesebb megértésükhöz segít. Később az Irodalomtudományi Intézetben működve szélesítette az irodalomértés horizontját, lazította a dogmákat, lett világszerte megbecsült tudós, igazi úriember, aki a zaklatott időkbe is belopott valamit a Monarchia szellemiségéből.

A tiszteletére született tanulmányok méltatása olyan irodalmi s világirodalmi ismereteket kívánna, amilyenekkel e sorok írója sajnos nem rendelkezik. Inkább "csemegéztem" belőlük, néha őszinte örömmel, némi meghatottsággal emlékezve. Ilyen érzéssel olvastam Ferenczi László Bóka Lászlóról írt személyes hangú sorait. Együtt hallgattuk Bóka elbűvölő előadásait, együtt jártunk legendás esti szemináriumaira, aggódva figyeltük, amint zihálva kapkodott levegőért, s máig nem felejtjük ironikus, apai mosolyát, amint bölcs elnézéssel hallgatta botladozó eszmefuttatásainkat. Tudom, voltak bűnei, hibái, s ha ezekről faggattuk, ennyit mondott: "Féltem." Zseniális volt, csodálatos ötletekkel, melyeket aztán ott hagyott, hadd bíbelődjön velük más. Főzte húsleveseit, iszogatott a legendás Konzsokban nyelvész barátaival, regényeket, verseket írt, azt mondhatnám, ha nem hangoznék illetlenül, sietett - meghalni. Alighanem éppen Ferenczi László volt legkedvesebb tanítványa, s ő most nem múló szeretetével idézte talányos mesterét.

Rendkívül izgalmas kérdésekkel szembesít Fried István Posztmodern társadalom felé? című tanulmánya, amely azért is fontos, mert az irodalomértelmezés módszereivel vizsgálja a társadalom alakulását. A századforduló életérzését Márai még úgy fogalmazta meg: valami nincs rendben, s ott máig az autonómia megőrzésének módja körül folyik a vita. Európa többi részén viszont szétzüllesztették a társadalmakat, ezért emitt más lehetőségek között kell országot, gazdaságot építeni, és átmenteni vagy felkelteni a kultúra igényét. Gondosan tárja föl Fried István a nacionalizmus gyökereit. Ez az általánosan tapasztalható társadalomszemlélet, amelyet Orwell joggal minősít "gyűlölet-hétnek", bizonyos rétegekben állandósul, s mélységesen elítéli a pluralizmus bárminemű megnyilvánulását. Térhódítását megkönnyíti a széles rétegek politikai közömbössége, amelynek kiváltója a politikusok irántuk tanúsított érzéketlensége. A modern társadalom megerősödésének az a feltétele, hogy tagjai meghallják a lét hívását. Heidegger ezzel kapcsolatos gondolatát idézi kitűnő tanulmánya befejezésében Fried István: "A világ az örökkön nem tárgyi, amelynek mindaddig részei vagyunk, amíg születés és halál, áldás és átok pályái a létbe vonva megtartanak minket. Ahol történelmünk lényegi döntései születnek, amelyeket magunkra vállalunk és feladunk, félreismerünk, és amelyekre ismét rákérdezünk, nos, ott van jelen a világ." Ez a megértett és birtokba vett vagy elutasított világ az otthonunk, de nekünk kell otthonossá tennünk.

Rónay László

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu