A családi asztal

Macip: Utolsó vacsora

Asztalhoz ült a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek...
(Lk 22,14-15)

Milyen nagyszerű embernek lenni. Mennyivel több, mint a puszta lét. Legkisebb gyermekem születésekor végre már megadatott az a gyönyörűség, hogy azonnal, mikor világra jött, magamhoz ölelhettem. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy rögtön abbahagyta a sírást - jól emlékszem, mennyit sírtak a többiek -, és békésen szuszogni kezdett. Nem volt ez a gyakorlat akkor még általános, tehát elújságoltam ezt a csodálatos élményemet barátnőmnek, aki gyermekorvos és öt gyermek édesanyja. Mire ő azt mondta: még a végén kiderül, hogy nem is azért sír föl a gyerek, hogy a tüdeje megteljen levegővel, hanem azért, mert elszakították az anyjától!

Valahogy így van ez a táplálkozással is. Az ember nem egyszerűen azért eszik, hogy pótolja az üzemanyagot. Éhségtől síró csecsemő unokámat hiába próbálom megetetni megszokott ebédjével, elkeseredetten hadakozik. Aztán megjön az édesanyja, és angyali mosollyal, idilli derűvel mohón megeszi ugyanazt az ételt - immár az ő kezéből.

Mégis úton-útfélen üzemanyagot pótló emberekkel találkozunk. Kapkodva verik el éhségüket, vagy épp csak kényeztetik magukat egy-két jó falattal, korttyal. Esznek az utcán, a metrón, a tanítási órán, a folyosón, a tévé előtt, a McDonalds-ban, de ha nem, legalábbis rágógumiznak.

A csecsemő azonban még nem hajlandó föladni emberségét. Számára az étkezés szeretetközösség, megnyugvás, találkozás a pótolhatatlannal, ünnep. Ráadásul még jól is lakik.

A nagyobbacska és a felnőtt ember számára a családi asztal hívatott ezt a sok jót megadni. Zaklatott, hajszolt életünkben az otthon békéjét jelenti. Körülötte meglátjuk egymás arcát, s hiányzik, ha üresen marad valakinek a helye. Körülötte találkozik minden napnak számtalan öröme és bánata, s oldódik föl egymás lelkében. Körülötte nemzedékek találkoznak egymással régvolt szeretteink szokásai, nekünk továbbadatott szakácsművészete által. Körülötte megáll a rohanó idő. Illik hozzá a szépség, tisztaság, méltó öltözet. Mindnyájunk közös fáradozása - kenyérkereső munka, vásárlás, főzés, mosogatás, takarítás, díszítés - közös ünneppé nemesül, s az étkezés liturgiája, hálaadó imája a Teremtő vendégségébe emel. Ráadásul még jól is lakunk. Mint a kisgyermek anyja ölében. (Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s olyanok nem lesztek, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. (Mt 18,3)

Jézus sokszor és sokféle társaságban szentelte meg jelenlétével az asztalt, s közösséget vállalt a köréje gyűltekkel. Mikor nagy tömegeket látott vendégül, akkor sem elégedett meg a puszta üzemanyag-felvétel biztosíásával. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott, megtörte a kenyeret... (Mk 6,39). Az éhség számára természet adta jel, belső csengőszó, mely sűrűn figyelmeztet: több vagyok, mint az anyagi lét, a Teremtő asztalának vagyok meghívott vendége. Az éhség nem más, mint anyagi megjelenése a bennem rejlő örök vágyakozásnak a teljesség felé.

Lehet az étkezés e hívó jel elhallgattatása, gyomrunk megtömése, és lehet az Istennel és emberrel való szeretetközösség szent alkalma. De jó is nekünk, ha van, aki asztalhoz hív, ha van kit asztalhoz hívni, ha van, aki minderre megtanított! De jó, ha van helye az asztalnak az otthon szívében!

Nem szabad sajnálnunk a fáradságot, hogy nap mint nap összegyűljünk az asztal körül. Lehet, hogy sok mindenről le is kell mondani ennek kedvéért. Talán bizony kereszt ez, melyet mindennap föl kell vennünk, és követni vele a Mestert. De mivel az övé, könnyű teher és édes iga. Jellé válunk általa a világban.

Fel tudjuk-e fogni a nagycsütörtöki szavakat: Vágyva vágytam, hogy ezt a húsvéti lakomát elköltsem veletek. Minden vágya mindhalálig, hogy minket a puszta létből beemeljen az Isten közösségébe. Ezért mindenre képes: szenvedni, meghalni és kenyérré válni, önmagát szétosztani. S ha mi ezt elfogadjuk, velünk együtt megmenekül a világ. Mert a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért. (Jn 6,51).

Ez a mi katolikus küldetésünk. Az oltárasztal lakomája által összetartó kovásszá válni az atomjaira hullott világban. Felelősek vagyunk a világ életéért.

Nem kevesebbre, erre készít fel minket a családi asztal.

Nényei Gáborné

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu