Babonaság, bolondság!

Hiába mondtam én ezt Vödrös néninek, akit jóformán mindenki csak Irmus néninek szólított a faluban. És hiába mondták néki mások is, nem használt nála, talán már azért sem, mert maguk is hitték egy kicsit Irmus néni meséit.

Irmus néni szerint a faluvégi házból azért költöztek el a lakók, mert éjjelente vágtató lovak dobogását lehetett hallani, s az elhunytak lelke kopogott a padláson. Vödrös néni mesélt olyan, falujában volt tehénről is, amely nem adott soha tejet a gazdáinak, mert egy nagy kígyó elitta azt a háziak elől... Küszöb alá ásott fekete macska, falubéli, egykor volt szépleány boszorkányélete mind-mind Irmus néni kedvenc témái voltak. Ez a boszorkány például addig ártott az élőknek, míg a sírját okos emberek föl nem ásták, s a szomszéd faluban élő javasember útmutatása alapján az elhunyt kezét, lábát tövises vadrózsaággal össze nem kötötték!

Szóval ilyen mesékkel rémisztgette hallgatóit és egyúttal saját magát. Népszerű volt az emberek között, mindenki tudott a vesszőparipájáról. S aki pedig kedvébe akart járni, hát mesélt néki valami hátborzongatót, hadd mulassa magát vele! Aztán évődtek is sokat Irmus nénivel, őt magát mondták az utolsó boszorkánynak - a háta megett. Egyszer a legények megtréfálták. Irmus néni kéményére üveglapot tettek. Égő tüze elaludt, a nagy füst pedig az udvarába kergette Irmus nénit. Onnan nézegetett fel a kéményére, de nem látott semmit. Felment a padlásra is, megnyitotta a kéményajtót, nem esett-e valami bele? Mindhiába, nem talált semmit! Lement hát a konyhájáa, ismét begyújtott... A füst megint kikergette a szabadba. Ekkor megsajnálták, titkon, ahogyan feltették az üveget, úgy le is szedték a legények Irmus néni kéményéről. Szegény asszony még sokáig nem tudta, hogy tréfa áldozata volt és nem a rontás ült a házán!

Megtörtént az is vele, hogy a Pista gyerek suttyomban egy elpusztult fekete kandúrt csempészett Irmus néni kertjébe. Szelíd májusi este volt, a Hold sem világított, amikor Pista hangján először halkan, majd egyre erőteljesebben felhangzott egy macska kétségbeesett nyávogása.

Irmus néni már lepihent, de jó szíve volt és kíváncsi, előjött hát a házból. A macskanyávogás csak nem akart szűnni. Irmus néni először csak hívogatta az estéli látogatót, de mivel az nem jelentkezett, maga ment a keresésée. Meg is találta szerencsésen a néhai kandúrt, s hogy nagyobb baja nem esett a múló ijedtségen kívül, azt a rémhistóriákon edzett természetének köszönhette. Ezért-e vagy másért, hogy tudniillik mindenki a kandúr felől tudakozódott nála, nem tudom, de leszokott a mesélésről. Talán a babonáiból is kigyógyította az a Pista gyerek?!

Burger János

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu