Uj Ember

2000. április 16.
LVI. évf. 16. (2699)

  Barka "Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok."
Jakab 4,8

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
Kutas László - „Isten egyenesen ír görbe vonalakkal is”
Néhány gondolat a történelem teológiájáról
Tallózó - Ökumenikus kitekintés
Vasadi Péter - Jegyzetlap
Nagyheti nyílt levél az asztronómusokhoz
Élő egyház
Politizáló keresztények
„A katolikusok olyan emberek…”
Szerzetesség, ökumené a szociológia mérlegén
Szakmai korrektség, keresztény szemlélet
A Katolikus Pedagógiai Intézet továbbképzéseiről
Magyar Karitász a tiszai emberekért
Élő egyház
Tizenöt éve ölték meg
Márton Áron izraeli kitüntetése
Váci Egyházmegye
Onnan jönnek majd, ahol jó a közösség
XII. stáció
Váci kálvária 1726-ból
"Kitérő"
Fórum
Pázmány Péter alapította…
Rózsa Huba dékán a teológiai fakultásról
J. atya legendáriuma - Virágvasárnap előkészületei
Kultúra
Dallamos ecsetvonások
Száz éve született Bene Géza
Két szerző két könyve
Babonaság, bolondság!
Mensáros Zoltán - Lencsevég
Új Ember est Pilisvörösváron
Versek
Ifjúság
Botrány és oktalanság?
A családi asztal
Életünk passiója
(Részletek Teréz anya és Roger testvér elmélkedéseiből)
Rejtvény
Tiz év alattiaknak
Mozaik
Magyar nővér – Amerikában
Faustina nővér nyomdokain — Vecsésen
Erőforrás - betegeknek és orvosoknak - Régi-új kórházkápolna Kaposvárott
Segítséget remél a lengyel templom és orgonája
Rejtvény
.

 

Lencsevég

A nyugdíjas éjjeliőr megint résre húzta az ablakfüggönyt. Visszafojtott lélegzettel figyelt. Amint azonban mozgást látott az egykori büfésor körül, nyomban a szeme elé emelte a nyakába akasztott messzelátót. A lencsét hol közelre, hol meg távolabbra igazította. Mert a félig lebontott épület kupacokban heverő tégláit hátulról is megközelítheti egy-egy előre lepénzelt teherautó. A messzelátó üvegmezején szinte megfogható közelségben látta a két Kocsondit. Az öregebbi szomszéd bicegve taposott a sárrá olvadt hóban, hogy aztán a terasszá előléptetett járdaszegély bokorágairól, majd a még épségben lévő ivópultokról lesöpörje a maradék havat. A fiatalabb - ahol a falaknak csupán egy része állt már - téglákat rakosgatott egymásra.

A nyugdíjas férfi gerincén hirtelen furcsa borzongás futott végig, és a messzelátót szégyenkezőn visszacsúsztatta a hasa elé.

Csend.

- Én törvénytisztelő vagyok! - védekezett belül. - Közrendőrként sem hunytam be a szemem soha! - és a látcsövet az orrához támasztotta megint.

A téglák puffanása megremegtette most az ablaküvegeket is. Aztán nagyot csattant mögötte az előszobaajtó. De az utcán lelassította lépteit. Először ellenkező irányba fordult, majd megkerülte a postát, hogy onnan közelítse meg a tetthelynek vélt büfésort. Egy autódaru kerekei alól sűrű sár fröccsent szét. Távolabb falelemek a levegőben, hogy az újonnan épülő házak soron következő emeltszintjére ereszkedjenek. A másik oldalon viszont a volt ivóterasz asztalait tologatták a szállítókocsi ponyvája alá.

- Tehát: rakodnak! - állapította meg magában az éjjeliőr, és kárörvendőn felnézett a lakótársak csukott ablakaira.

Megint teherautó-kerekek sercegtek a széttaposott havon. Aztán a meredek háztetők egyikéről olvadó latyak puffant a lába elé. Néhány másodperc múlva pedig hatalmas görgeteg zuhant a mélybe.

A férfi ijedten húzódott a közeli kapu repedező boltívei alá. Valami lelkifurdalás is már-már arra késztette, hogy visszaforduljon. De végül továbbindult. Magasabbra hajtotta a kabátgallért, mintha zavarát akarná elejteni így. De lehet, hogy csupán a félig kész épületek között időnként felgyorsuló széltől óvta az arcát. Cipőtalpa alatt meg-megroppant egy-egy hártyás jégtócsa, egyszer-egyszer bokája is megbicsaklott a fagyott göröngyök egyikén. A toronydaru sodronykötele végtelennek tűnő húrként feszült a felhős mennybolt alatt. Az épülő háztömbök között a megbontott büfésor olyan volt, akár egy földbe taposott doboz. Letépett villanyhuzalok lógtak a levegőben, a még épségben maradt falrészekből csőcsonkok meredtek előre, és a szétfűrészelt tetőgerendák, mint kihűlt bordacsontok hevertek egymáson. A kifakult kerítéslécekre ráfagyott a hó. A volt ivópultok koccintóinak árnyékot adó gesztenyefa csupasz ágai most szürkén csillogtak a téli fényben. A feltúrt járdák alól hideg földszag áramlott. A hepehupás barázdák közelében csak bizonytalanul rajzolódott ki egy-egy kiforgatott fagyökér.

- Jó napot! - biccentett az éjjeliőrre az idősebb Kocsondi.

A nyugdíjas férfi arcán már nyoma sem volt az előbbi tétovaságnak. Nyakában úgy lógott a távcső, mint tétre fogadónak a futam előtt. Nem válaszolt. Élvezte, hogy szimatot fogott megint. Hiszen jó ideig akkor is számítottak rá, amikor korengedménnyel leszerelték. Mert nem holmi őre volt annak a raktárnak, hanem őrzője! A végeláthatatlan polcokon műszerek-alkatrészek ezreire vigyázott.

Elég volt futtában átvilágítania a szállítóleveleket: rögtön felismerte, ha hamis! - és akaratlanul megmarkolta a messzelátót, akár a szolgálati pisztolyt valamikor.

- Látom, a fia is dolgozik! - mondta.

A másik megint bólintott egyet.

Aztán csend.

Csupán a daruk kattogtak-zúgtak, meg egy betonkeverő. Ha a ponyvával letakart tetőcserépkupacok közé besurrant a szél, felpúposodott, akár a vitorla. Gyufa sercent, majd a horpadt cigarettadobozt a bicegve lépkedő férfi felé nyújtotta. Az idősebb Kocsondi azonban tiltakozva felemelte a kezét. A nikotinos füst, meg a párás lehelet rövid másodpercre egymásba gabalyodott, hogy végül szétszakadozzon a levegőben.

- Van róluk papír? - és az éjjeliőr a félig megrakott teherautóra mutatott.

- Van! - válaszolt a másik. - Szóljak a fiamnak?

- Dehogy, dehogy! - szabadkozott a törvénytisztelő, és most az orrán át engedte ki a füstöt.

Egy ideig szótlanul nézték egymást.

- Akkor viszontlátásra! - és a nyugdíjas a halántékához érintette ujjait, majd kényelmes lépésekkel megkerülte a félig már lebontott büfésort, miközben szakadt födelű notesza után tapogatott. Előhúzott egy lerágott végű ceruzát is. Egy óvatlan pillanatban pedig felírta a gépkocsi rendszámát. Egyszerre könnyűnek érezte magát belül. Mintha évtizedekkel lenne fiatalabb, úgy lépkedte át a pocsolyákat, fagyott göröngyöket. A lakásban rögtön a telefon mellé ült.

Tárcsázott.

De a körzeti ügyeletes mással beszélt szakadatlan. Hiába próbálkozott újra meg újra. Letette a kagylót. Az ablakokat motorzúgás remegtette most. A kátyúkba csúszott kerékabroncsok huppanása pedig szinte visszhangzott a lakás falai között.

A nyugdíjas férfi ismét a függönyréshez lopakodott. Szeméhez emelte a messzelátót. Ezúttal emeletmagasból is sikerült leolvasnia a tilosban parkoló járművek rendszámát és egy tovaigyekvő, megrakott furgonét. A hául kilógó deszkák egyikén sem volt valamiféle stopjelző. Egyszer-egyszer átcsapott rajtuk a latyak. Ekkor váratlanul régi emlékek villantak fel benne. Az egyik, mintha kirajzolódott volna a homloka bőrén is. Mert a ropogós bankókat ő sem vetette meg annak idején. Elnézte, hogy az éjszaka leple alatt a rábízott raktár bővítésére szánt anyagokból eltalicskázzanak jó néhány zsák cementet, fürdőszobafalra való csempét vagy vízcsapokat időnként.

A volt éjjeliőr torkában egy pillanatra elakadt a lélegzet. De aztán megrántotta a vállát.

- Na és! - szaladt ki a nyelve alól nyeglén; majd az újonnan meglesett számokat és betűjeleket szintén a szakadt födelű noteszba írta.

Néhány másodperc múlva újra tárcsázni kezdett.

Mensáros Zoltán

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu