"Isten egyenesen ír görbe vonalakkal is"

Néhány gondolat a történelem teológiájáról

A jubileumi Szentév egyik kiemelkedő eseménye volt, midőn a Szentatya a nagyböjt első vasárnapján ünnepélyes szertartás keretében megvallotta azokat a bűnöket, amelyeket a történelem folyamán az egyház tagjai elkövettek Krisztus evangéliuma és mások emberi jogai ellen, s mindezekért Isten és az emberiség bocsánatát kérte. Ez a rendkívüli, számos katolikust megdöbbentő gesztus alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk a történelem keresztény értelmezésén.

Ha a történelem értelmét keressük, ha azt kérdezzük, van-e iránya, célja, vagy nem egyéb, mint a protoplazma őrült kalandja - amint azt egy Nobel-díjas biológus megfogalmazta -, akkor a történelem mint szaktudomány nem tud eligazítani bennünket. A történész szakmai tapasztalata, kutatómunkája ezekre a kérdésekre nem ad választ. A történész rekonstruálhat eseménysorokat, rámutathat összefüggésekre, okokra és okozatokra, de az egész folyamatot nem képes átlátni és értelmezni. A valódi történelmet csak Isten ismeri. S részlegesen - mintegy tükörben és homályosan - megismerheti a hívő is, mert Isten tudtunkra adta akaratának titkát, azt az előre meghatározott tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint főben újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. (Ef 1,9-10) A keresztény számára a történelem elsősorban üdvtörténet, időben lezajló egyszeri folyamat, nem örök körforgás, van kezdete és vége, van iránya és célja: Krisztus testének fölépítése, s addig tart, amíg el nem érjük a krisztusi teljességet (vö. Ef 4,12-13). Krisztusban Isten belépett a történelembe. Ez a tény a történelem központja, innen nézve nyer értelmet az egész folyamat.

Hogy ez az isteni terv miként valósul meg az időben, azt mondja el a búzáról és a konkolyról szóló példabeszéd, amely szerint ezek együtt nőnek az aratásig. A jó és a rossz tehát nincs szétválasztva az emberi történelemben, együtt növekednek az ítéletig. A konkolynak, a rossznak, a bűnnek is megvan a helye, szerepe a történelmi folyamatban, az egyház történetében is. Az isteni terv sokszor emberi gyengeségeken, kudarcokon, sőt bűnökön keresztül valósul meg. Az egyház is egyszerre szent és bűnös, lényegi szentsége szükségképpen párosul tagjai bűnös voltával, ezért mindig reformra, megújulásra szorul. Ez realizmusra, alázatra int bennünket, hiszen kincseinket törékeny cserépedényben őrizzük. De ez reményünk forrása is, hiszen a végkifejlet csak jó lehet. Isten egyenesen ír görbe vonalakkal - mondja a portugál közmondás, amelyet Paul Claudel híres drámája, A selyemcipő mottójául választott.

Jézusnak az evangéliumokban megőrzött példabeszédei és tettei arra utalnak, hogy a látszat-történelem mögött van egy igazibb, valódibb, mélyebb történelem, amelyben máshol vannak a súlypontok, ahol más események és személyek fontosak, ahol mások az értékviszonyok mint az évkönyvekben és krónikákban megörökített, tudományos monográfiákban feldolgozott történelemben. A gonoszság tettei hangosak, az előtérbe nyomulnak, sajtójuk van. Az igazi történelem viszont a természetfeletti élet síkján zajlik, Isten országának növekedése titokzatos módon, láthatatlanul megy végbe. Csak Isten ismeri az egyes emberek és az egyes tettek hozzájárulását ehhez, s mindez csak az utolsó napon lesz láthatóvá. A szentek nagy tömege rejtve van előttünk, a hivatalosan oltárra emelt szentek csak a jéghegy csúcsát alkotják.

A történelemnek ezt a teológiáját fejti ki Szent Ágoston az V. század elején írt, Isten városáról szóló munkájában. A két szeretet két várost épít, az Isten megvetéséig elmenő önszeretet a földit, az önmaga megvetéséig elmenő istenszeretet a mennyeit. A két város, az egyik a gonoszoké, a másik pedig az igazaké, járja a maga útját az emberi nem teremtésétől egészen a világ végezetéig; a jelen időben egymással összekeverten vannak test szerint... a jövőben az ítélet napján szétválasztottak lesznek. A történelem e két szeretet, e két város küzdelme. A történelemben nem választhatók szét, annyira össze vannak fonódva. A határ e két város között intézményeken, országokon keresztül húzódik, sőt valójában az egyes emberek lelkében. Szent Pál kétféle törvény vonzását érzi: Isten és a test törvényét. Lényeges, hogy Ágoston víziójában sem a kereszténység, sem az egyház nem azonosítható mindenestől Isten városával, mert az egyház tagjai vagy az egyik, vagy a másik városhoz tartoznak, sőt életük folyamán is változik állampolgárságuk. Hogy ki tartozik Isten városához, azt csak Isten tudja, de ez a város láthatatlanul és titokban fejlődik a beteljesülés felé. A történeti folyamatot irányító isteni terv kudarcokon, bűnökön keresztül is célba jut. Ezt kell mindig szem előtt tartanunk. Nincs okunk kétségbeesni az egyház tökéletlenségei, történelmi kudarai miatt, bűnvallomásra, bűnbánatra és az emlékezet megtisztítására azonban az egyháznak is szüksége van.

H. I. Marrou, a jeles francia pap-történész a történelem teológiájáról írt könyvében így összegzi elmélkedéseinek legfontosabb tanulságát: A valódi történelem láthatatlanul valósul meg a látható történelem esetlegességein, kísérletezésein, árulásain és kudarcain keresztül. A látszat ellenére semmi sem vész el véglegesen az emberek erőfeszítéseiből és szenvedéseiből. Ami pozitív dolog a földi lét rendjében megvalósul, mindaz elraktározódik az öröklét csűrjeiben, s hozzájárul Krisztus titokzatos testének növekedéséhez, a krisztusi teljesség eléréséhez.

Katus László
(A szerző történész,egyetemi tanár)

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu