A Szentatya Moszkvába és Damaszkuszba készül
II. János Pál pápa továbbra is várja, hogy az orosz ortodox egyház egyetértésével lelkipásztori látogatást tehet Oroszországban, mégpedig a jövő év elején. Alcesti Santini, az Unitá című olasz lap Vatikán-szakértője a Telepace című katolikus televíziós adásban legutóbb arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin elnök hamarosan megismétli Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin korábbi meghívását. Putyin ezt a Nyugattal erősítendő kapcsolatok szempontjából tartja fontosnak. Ez Oroszország jövője miatt olyan fontos, hogy remélhetőleg az orosz ortodox egyház többé nem fogja megakadályozni. A Szentatya ugyanis csak akkor fogadja el a meghívást, ha a moszkvai pátriárka sem ellenzi azt többé, a katolikus térítésre való hivatkozással.
A jövő évi pápai utazások alakuló tervei között szerepel egy szíriai út is, Szent Pál damaszkuszi úton történt megtérésének színhelyére. Az üdvösségtörténet fontos helyeire irányuló szentévi zarándoklatainak ez még kiegészítése volna.
Guam szigetére pedig azért megy majd a pápa 2001-ben, mert ott kívánja aláírni és bemutatni a Püspöki Szinódusnak Óceánia lelkipásztori kérdéseiről tavaly tartott részleges ülésének pápai összegzését.
(Zenit)
|