"Kezdetben volt az Ige" - mondja a Biblia, vagyis a Teremtés első gesztusa a Szó volt, mely testet öltött, fizikai valósággá vált. Az emberiség fennállása óta egyre inkább a szavak mestere és foglya lett. Korunkban pedig különösen, hiszen az úgynevezett információs társadalom a világhálón cikázó szavakból épül, melyekből tettek válnak. Jobbára szavak alapján ítéljük meg egymást, a diák felelete alapján, a leírt és kimondott szavak alapján, az ügyvéd vagy a politikus beszéde alapján.

Szavaink nemcsak a valóságra vonatkoznak, sajnos, arra is szolgálnak, hogy elkendőzzék a valóságot, az igazságot. A szavak teszik lehetővé a hazugságot, a képmutatást, a hamisságot. Amit Isten az emberiségnek adott, az szinte egytől egyig ilyen kettős természetű: jóra éppúgy használható, mint rosszra, s ebben rejlik szabad akaratunk felelőssége.

Különösen nagy azok felelőssége, akik a szavak mestere: a költőké és íróké, akiknek szövegei igen sokáig fennmaradnak, s gyakorlatilag még azt a közösséget is túlélhetik, melyben fogantak, például a "holt" nyelvek esetében. Az írók többsége persze nem sokat törődik az utókorral, inkább saját kortárs olvasóira tekint reménységgel, hiszen az utókor saját problémáira keres választ a régieknél.

Más a helyzet a költészettel, mert ott a szépség titokzatos ereje is munkál: vannak költemények, melyek pontos értelmezését tanulmányok sokasága kísérelte meg, nem sok sikerrel. A rím, a ritmus, az egymás mellé került szavak összecsengése és kisugárzása olyan egyszeri diadal, melyre nehéz akaratlagosan törekedni, hiszen a világirodalom legnagyobb költőinek sem sokszor sikerült elérnie e szinte véletlenszerűen szerveződő csodát.

Hétköznapi életünkben is nagy hatalma van a szónak. Egyetlen jó szóval meggyógyíthatunk egy embert, egyetlen gonosz szóval, szitokkal, káromkodással vérig sérthetünk, ellenségünkké tehetünk sok embert. Különösen fontos, hogy a közszereplők legyenek ennek tudatában, vagyis a politikusok, papok, újságírók, médiasztárok, tanárok, tisztviselők, hatósági közegek, akik folyamatosan sok emberhez szólnak.

Az ékesszólást ugyan lehet tanulni is, (nem is árt), de minden retorikai fogásnál többet ér a belső hitelesség, a szív szava, az átérzett igazság, a leplezetlen őszinteség.

Ha ez megvan, az olvasók, nézők, hallgatók még a félresikerült mondatokat is megbocsátják. Amióta ezt megértettem, nincs lámpalázam, szorongás nélkül szólhatok bármilyen sok emberhez is, hiszen ha lelkiismeretem és legjobb tudásom szerint szólok, beszélek, számíthatok Isten segítségére és az emberek bizalmára.

Így kérem Istent, segítsen nekünk az új esztendőben is tiszta szavakkal világos gondolatokat megfogalmazni, hogy a szavak hatalmát is Krisztus szolgálatába állíthassuk.

Szentmihályi Szabó Péter