Urunk megkeresztelkedésének ünnepén az evangéliumi szakasz a megkeresztelkedés ténye mellett mindenek előtt Jézus kilétét tudatosítja. Egyrészt felidézi Keresztelő János szavait, melyek a nálánál hatalmasabb, Szentlélekkel keresztelő Messiásról szólnak, másrészt bemutatja ezt a Messiást, aki mellett a mennyei Atya tesz tanúságot. A hangsúly nyilvánvalóan ezen a mennyből jövő megnyilatkozáson van, amelyet az ég megnyílása és a Szentlélek leszállása készít elő.
A mennyei szózat által Jézus legbelsőbb titka tárul fel, hiszen Isten "szeretett Fiam"-nak nevezi őt. A "szeretett" (agapétosz) jelző hátterében a héber "jachid" áll, amelynek jelentése: egyetlen, egyedüli. A kifejezés Jézus Istenhez valóviszonyának egyedüli, páratlan voltára utal: Ő az egyetlen Fiú. A "benned telik kedvem" megjegyzés is az Isten és Jézus közötti egyedülálló szeretetkapcsolatot nyomatékosítja. A Bibliában jártas olvasó azonban Deutero Izajás híres szövegére, az Úr Szolgájáról szóló első énekre is utalást fedez fel benne, hiszen ez az ének - amely egyébként a mai ünnep ószövetségi olvasmánya - így kezdődik: "Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik" (Iz 42,1). Az Atya kijelentésében utalásszerűen benne van, hogy Jézus mint Isten egyetlen Fia a Szolga küldetését tölti be, amely -- a Szolgáról szóló énekek alapján -- prófétai-tanító jellegű. A Szolga "igazságot visz a nemzeteknek" (Iz 42,2). "Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön" (Iz 42,4). A Szolga küldetése azonban a behelyettesítő szenvedésével éri el tetőpontját: mások vétkeit magára véve ártatlanul szenved, s engesztelő halálával bűnbocsánatot szerez a bűnösöknek (vö. Iz 53,4-6). Az Úr Szolgájának ószövetségi meghirdetésében tehát igen nagy hangsúlyt kap a bűnösökkel való szolidaritás, amely persze nem a bűnben való részesedést, hanem a bűn következményeinek átvételét jelenti. Ez a szolidaritás Jézus működésének egyik jellemzője, s voltaképpen már a megkeresztelkedéssel elkezdődik, hiszen Jézus annak a rítusnak veti alá magát, amely a bűnösök számára rendeltetett.
Érdemes megfontolni, hogy a "szeretett Fiam" megnevezés szakaszunkon kívül még kétszer szerepel Márk evangéliumában, s mindkétszer összefüggés mutatható ki a szenvedés témájával. A Jézus színeváltozásáról szóló elbeszélésben a három kiválasztott tanítvány előtt hangzik el Isten ünnepélyes kijelentése: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok" (Mk 9,7). A mennyei Atya úgy mutatja be Jézust, mint a kinyilatkoztatás teljességének birtokosát. Ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy a színeváltozás jelenete a szenvedésjövendölések összefüggésében (Mk 8,31-34; 9,30-32)olvasható. A kinyilatkoztatást beteljesítő Fiú tehát egyben a szenvedést szabadon vállaló Szolga. Ez a tanítás jelenik meg a gonosz szőlőművesekről szóló példabeszédben (Mk 12,1-12) is: Isten követeinek sorában utolsó a "szeretett Fiú", akit éppen az Istennel való egyedülálló szeretet-kapcsolata különböztet meg a korábbi követektől. A Fiú sorsa azonban, miként a korábbi követeké, az elvettetés és a szenvedés, de küldetése éppen ebben éri el csúcspontját.
Az is megfontolandó, hogy Jézus által, a velünk való sorsközössége által mi is Isten gyermekeivé lettünk, mégpedig a keresztségben. Ez legszebben János első levelében jut kifejezésre: "Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, s azok is vagyunk" (1Jn 3,1). Az istengyermekség különleges méltóság, hiszen Jézus "testvéreinek" és "társörököseinek" tudhatjuk magunkat, s abban a bensőséges, családias formában szólíthatjuk Istent Atyának, ahogyan Jézus, a "szeretett" Fiú tette (v.ö. Gal 4,6). Az istengyermekség ugyanakkor feladat is. Minden megkeresztelt arra kap küldetést, hogy a bűnösök megmentését munkáló és a szenvedést vállaló Fiúnak - az Úr Szolgájának - követője és tanúja legyen. Életét annak a szellemnek kell meghatároznia, amely Jézusműködését áthatotta, s amelyet az alábbi evangéliumi mondás fogalmaz meg a legtömörebben: "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságuk sokakért" (Mk 10,45).
Kocsis Imre