Nemzeti létünk tisztázására, mindenkori újratisztázására nemcsak a múlt iránti tisztelet vezet bennünket, hanem sokkal inkább azzal a szándékkal kell emlékeznünk, hogy megértsük közösségi létünket, s ahogyan egyénileg életünk folyamán legalább egyszer föltesszük a legalapvetőbb kérdéseket, úgy kell a nemzetről is gondolkodnunk, hiszen sok ezer esztendős áldott-átkos létmúltunk lélegzőforrásunk, még ha sokszor nem is kívánunk erről tudomást venni. S a múlt -- nem könnyű játék ez a szavakkal -- a befejezett jövő, amelyben irányt találhatunk, hogy békességben élhessünk majdani önmagunkkal. Bozsóky Gerő, Franciaországban élő ferences történésszel erről a múltból előfénylő jövőadalékról beszélgettünk.

Az Ön közelmúltban megjelent könyvének -- Magyarok útja --időszerűséget ad ezer esztendős keresztény államiságunk megünneplésének évfordulója. A magyarság honfoglalás körüli és az első királyok idejét feldolgozó munkák szép számmal jelentek meg a közelmúltban. Lehet-e még újat mondani? Melyek a legkevésbé tisztázott kérdések az említett időszakban?

-- Rengeteg munkahipotézissel találkozunk az egyes művekben. Ugyanakkor az elmúlt ötven esztendőben az időszakkal foglalkozó művek közül számos igyekezett kiküszöbölni a vallási vonatkozásokat, vagy hamis színben feltüntetni a történéseket -- s ez vonatkozik az őstörténetre is.

A könyv alcíme is utal erre (A pogányságból a kereszténységig), hiszen azt sugallhatná az olvasónak -- éppen a korábbi közfelfogásban elfogadott beidegződés alapján -- , mintha a pogányságot tiszta ateizmussal, vallásnélküliséggel lehetne azonosítani.

-- Mindennapi tapasztalatunkból is tudjuk: a pogány embereknek is van valamilyen hite, csakhogy -- mert nem egyezik a miénkkel -- nem fogadjuk el. A pogányság nem egységes fogalom, ugyanis a vallási megnyilvánulások számos változatával találkozunk. A magyarok vándorlása során hitvilágukról -- az eredetet ma sem tudjuk, csak föltételezzük a keleti útvonalat -- , azon időtől kezdve vannak ismereteink, amikor az Ural, illetve a Kaukázus közelébe értek. Minden őstörténész elfogadja: a Krisztus előtti ötszáz és Krisztus utáni ötszáz közötti ezer esztendőről úgyszólván semmit nem tudunk. Kristó Gyula és mások magyarázata szerint az urali kapun való átkeléskor lettünk volna magyarokká. Ekkorra alakult ki az önálló nyelvvel rendelkező magyarság. Ezen megállapítások a vallási vonatkozásokra is igazak. A magyarok kis tömeget alkottak a hatalmas sztyeppén a népvándorlás hosszú útján. Ezenközben számos néppel, népcsoporttal találkoztak, amelyek hatással voltak rájuk.

Például a kazár birodalom keretében megtelepedett magyarság nem vonhatta ki magát a befogadó népcsoport hatása alól.

-- Azért emlegetjük előszeretettel ezeket az időket, mert ekkorról már vannak forrásaink. A korábbi időkre nézve a néprajztudósok -- elsősorban a török-tatár népeknél -- néprajzi párhuzamosságokat keresnek, s valószínűleg több, máig élő szokás már akkor megtalálható volt a magyarság körében, vagy éppen az együtt élő népektől vettük át. Ezzel -- a mai szokásokból való visszakövetkeztetéssel -- azonban óvatosnak kell bánnunk. Mi, keresztények tudjuk, hányféle szektás nézettel, variációval találkozhatunk ugyanazzal a tanítással kapcsolatban.

Milyen lehetett az ősmagyarok hite?

-- Többször is visszatérek könyvemben a szellemek tiszteletére, a nagy vagy öreg isten iránti hitre. Bizonyosra vehető, hogy a honfoglalás előtti magyarság életében voltak közvetítő szellemek az ember és az öreg isten között. Meddig tartott azonban az imádat, és hol kezdődött egyes szellemek tisztelete? Szövegek erre nézve nem maradtak fönn. A szertartások pontos lefolyása sem maradt fönn. Mi, egyháziak tudjuk, hogy a szertartás lefolyása döntően meghatározza, hogy miről van szó.

Könyvében Ön nem ítélkezni akar az egyes kérdésekben, mégcsak nem is újszerű következtetésekre kíván jutni, hanem bemutatja a ma is eleven hipotéziseket, nézeteket. Így beszél a magyar-sumér rokonságról és másokról...

-- Az őskutatás különösen szerteágazó terület. A kérdés az, hogy a kutató mennyi pozitív pontra támaszkodik. S mint ahogyan a csillagászok az összefüggések alapján keresik a nem látható csillagot, amelynek ott kell lennie, így keresik a történészek is az összekötő láncszemeket. Munkámban -- a kalandozások leírásának során is -- elsősorban aokat az eseményeket mutattam be, amikor a magyarok magatartásának vallási vonatkozása, illetve vallási megokolása van.

Emliti az ősök kultuszát. Vajon istenségeknek tekintették őket, akiket imádni kell?

-- Az idegen hittéritők az ősök tiszteleti kultuszát összetévesztették az imádással. Az arab utazók pedig a magyarokat tűzimádóknak mondták. A tűznek milyen szerepe van az emberek életében A tüzet az égből kaptuk a villám révén, s csak jóval később jöttünk rá, hogy magunk is tudunk tüzet csiholni. A tűz fogalma tehát az éghez kapcsolódott, ahol a mindenség ura lakozik -- minden kutató elismeri valamilyen istenség létezését ebben a fogalmi körben.

A nap szerepe és helye ugyancsak érthető. A hold pedig a titokzatos éjszakában az egyedül világító pont, amelyhez igazodni lehetett, s fölismerték biológiai hatását is. A csillagokkal kapcsolatban is kialakult őseinkben hiedelem, s ez természetes, hiszen -- mint később a középkorban is a zarándokok -- a csillagok útmutatása alapján vándoroltak. Igy könnyű volt a természeti jelenségeket az égiekkel kapcsolatba hozni.

Hogyan vélekedhettek a halálról?

-- A túlvilág -- nagyon sok más valláshoz hasonlóan -- a magyaroknál is a földi élet áttételezett formája volt. A kereszténységben is megtaláljuk ezt, amikor azt mondjuk: reméljük, hogy odatúl találkozunk rokonainkkal, szeretteinkkel.

Vihar idején például a kalandozó magyarok elmenekültek a küzdelem helyszínéről. Nemcsak azért, mert a víztől megereszkedett az íj idege, és használhatatlanná vált, hanem azért, mert a mennydörgés isten haragját, bosszúját jelentette számukra. S föltételezték, hogy amit cselekszenek -- ha vihart küldött rájuk -- nem tetszik az istennek. S az isten haragjától mindenki fél, különösképpen a pusztai ember.

Mennyire megfelelő a mai kutatók vallási "érzékenysége" munkájuk során?

-- A kutatók többségének fölkészültsége vallási szempontból elégtelen. Még neves történészeknél is előfordul, hogy maga sem tud különbséget tenni az egyes vallások eltérő vonásairól, s az adatokból nem tudja rekonstruálni: mi a vallási tétel, s mi a hiedelem. Aki pedig sosem volt vallásos, abból hiányzik az érzék az isteni dolgok iránt, így sokkal nehezebben képes megközelíteni az igazságot.

Hogyan gondolkodhatott Szent István, amikor talán már Taksony, illetve édesapja, Géza fejedelem nyomán a kereszténység felé fordult?

-- István fölismerte: szükséges, hogy a magyarságot más -- vallási -- oldalról is megismerjék a nyugati népek. Addig csak magyar katonákkal találkoztak, s a krónikások rémhírterjesztő leírásaiból ismerték a magyarokat.

A pogány magyarok és Szent István küzdelmének mi volt az igazi tétje?

-- Nemcsak egy uj ideológiát kellett elfogadni. Az ugyanis egészen új értékrendet adott, más életszükségleteket, magatartásmódot alakított ki, illetve követelt meg. Az egyéni, a családi, a nemzeti hagyományt egyszerre nem lehet átállítani.

A családi erkölcs dolgában a magyarokra nézve kevesebb panasz olvasható a forrásokban. A misszionáriusok annál többet írnak a csehekről, lengyelekről, szászokról. Ezért elfogadható az a megállapítás, hogy a honfoglaláskori közember valószínűleg egynejűségben élt. Nem vonatkozott ez a különféle vezetőkre, hiszen a háborúból hazavitt asszony zsákmánynak számított.

A társadalom és a család erkölcsi átalakulása mikorra fejeződött be? Mennyi időbe tellett az élet minden szintjén az átállás?

-- Tudjuk, hogy a magyarok -- még mielőtt elérkeztek a Kárpátokig -- már találkoztak a kereszténységgel. Találkoztak ezen kívül a zsidósággal, s a kereskedők révén megismerték a muzulmán hitet is. Egyik mellett sem kötelezték el magukat, mégis úgy látszik, a kazár időktől kezdve -- mint örmény és más keleti források tanúsítják -- a vallások alapigazságait is megismerték. Nincs kizárva, hogy egyik-másik igazságot szimpatikusabbnak találták a többinél.

Amikor a magyarok megtelepedtek a Kárpát-medencében, az említett vallási befolyások tehát nem lehettek mélyek és tartósak. A Kárpát-medencében azonban ismét találtak keresztényeket: nyugatiakat és keletieket egyaránt.

-- Nem volt előzmény nélkül való, amikor már Taksony -- vallási, katonai és diplomáciai meggondolásokból -- Rómához fordult. A nyugati kalandozások során a magyarok nemcsak kifosztották a kolostorokat, hanem megismerték a szerzeteseket is, s fogoly papjaik nyilván megtanultak magyarul is, s ily módon elődeink valósabb képet kaptak a kereszténységről, a nyugatról.

Egy személyes élményemet hadd mondjam el: egy alkalommal a vonaton megismerkedtem az egyik dél-francia település bírójával. Amikor kiderült, hogy magyar vagyok, így szólt: jöjjön el hozzánk, mert nálunk élnek magyar származásúak. Az egyik korai hadjárat idején, amikor az ősz beállta miatt gyorsan kellett hazatérniük, sebesülteiket, illetve betegeiket -- melléjük adott őrökkel -- ott hagyták. A helybéli lakosság gondozta, ápolta őket, s azok később sem tértek haza. A bíró szerint jó néhány családban még ma is él a hagyomány, amely szerint férfi ágon a kalandozó magyaroktól származnak.

A magyarok sokakat megöltek a kalandozások során, de nem vallási, hanem gazdasági okok miatt. A "zsoldhoz" tartoztak a rabolt arany, ezüst edények. A papok nyilván védték az oltáriszentséget, a tabernákulumot, a helybeli szentek díszes ereklyéit.

Tehát mondhatjuk, hogy a kalandozások, illetve a pogánylázadások idején nem vallásháborút vivtak egymással a szembenálló magyarok?

-- A magyarok senkit nem üldöztek eltérő vallási nézeteik miatt. A kereszténységgel a kapcsolatfelvétel gondolata először Taksonyban fogalmazódott meg, aki félt a politikai bekerítéstől, nem is alaptalanul, hiszen példaként szolgálhatott rengeteg sztyeppei nép pusztulása politikai és katonai bekerítés következtében. Ha ebből nem találnak kiutat, ez lett volna a magyar nép sorsa is.

Mi volt a kereszténység fölvételének indítéka? Azt aligha gondolhatjuk, hogy mély, tiszta vallásos hit hatotta át Szent Istvánt és kortársait, mint ahogyan egyes historizáló művek szeretik ezt hangsúlyozni.

-- Mindenképpen meg kellett találni a kompromisszumot, s az indíték egész bizonyosan politikai és nemzeti volt. A kereszténység fölvételénél a nemzet létfönntartásának nagy kérdése jelentette a kiindulópontot. Hiszen kialakulóban volt a magyarokat közrefogó gyűrű... Gondoljunk arra, hová lettek a gótok és más népek. Eltűntek, mi pedig ma is létezünk.

Antall Józsefnek ilyen összefüggésben kell megértenünk ama nevezetes kijelentését: csak a keresztény Magyarországnak van jövője. Mert ha kimaradunk az -- ellentmondásokkal együtt is keresztény -- Európából, ugyanaz a veszély fenyegetne, mint ezer esztendeje. A keresztény szolidaritás és az ideológiai közösség eszméje menthet meg minket, mert gazdaságilag Magyarországra aligha van szüksége másnak.

De visszatérve az ezer évvel korábbi időkre. Taksony kereszténységhez közelítő kísérlete elbukott.

-- Nem az ő hibájából késett évtizedeket a "keresztény megoldás". Géza fejedelem az első adandó alkalommal megragadta, hogy részt vegyen egy nemzetközi keresztény találkozón -- a nevezetes quedlinburgi értekezleten. Nem ő vagy a fejedelmi család valamely tagja ment oda, hanem olyanok, akik ezen a vallási találkozón Magyarországot el tudták fogadtatni a keresztény Európával, aminek azután politikai következményei lettek: ideig-óráig leigázhattak bennünket, de nem semmisíthettek meg. A magyarságnak ezt a létfönntartó munkáját azután fia, Szent István fejezte be.

Elmer István