Nemzeti önmagunkra találás ünnepi pillanata
2000. január elsején a Szent Korona érkezése előtt már jóval megtöltötték a magyarok a Parlament előtt a Kossuth Lajos teret. Lelkesült, néma várakozással, az eseményt megillető emelkedettséggel. Mire vártak? Vajon egy tárgyra, egy ékszerre, netán egy szimbólumra? Nem, egyikre sem, hanem többre ennél. Önmagukra, királyi önmagukra várakoztak a 2000. esztendő első napján magyarok határokon belülről és kívülről, mert amint valaki mondotta a sokadalomban körbetekintve: "Boldogságos látni, hogy Erdélyből is jöttek szép emberek."
Királyi önmagunk -- vajon ez mit jelentsen? Ezen az estén egy nyakbaülős kisfiútól tanultam meg a jelentését. Apját faggatta arról, ki viseli a koronát. Senki, válaszolta az apa, mire a gyermek így folytatta: a korona a király fején szokott lenni. A Szent Korona maga a király, s mi is részesei vagyunk, adta az okfejtést a szülő, maga sem gondolván, hogy gyermeke valamit is megért ebből. Ám a gyerkőc erre vidáman és büszkén vágta rá: akkor mi is királyok vagyunk!
Nemzeti önmagunkra találás ünnepi pillanata
Nemzeti önmagunkra találásunk ünnepi pillanata volt január elseje. S amikor éjfélig, hosszú órákon át várakoztak békességben a magyarok, hogy pillantásukat vessék a Szent Koronára, ez a várakozás és békesség munkált bennük, az a vágy, az a remény, az a hit, hogy élni itt és élni ma érdemes, s a jövő mint az immár hosszabbodó napok: egyre több fénnyel azt vetíti elénk, hogy van értelmes értelme történelmi és mindennapi szenvedéseinknek, örömeinknek, erőfeszítéseinknek -- előttünk az élni érdemes eljövendő. Van értelme szeretni, szülni, van értelme hinni a társadalmi igazságosságban, van értelme bizalommal viseltetni szomszédunk iránt, van értelme nagy nemzeti vállalkozásokba kezdeni.
A téren állva, várva a magyar Szent Korona megérkezésére, amikor távolabbról, az Alkotmány utca felől már görög a tér felé a végighullámzó taps és az Éljen Magyarország kiáltás-tömeg, idézetet mormolok újra magamban, s legszívesebben kiáltanám: emberek, halljátok meg, legyen bennetek bizalom, legyen bennetek büszkeség, nem gőg, ó nem, de egészséges büszkeség, biztos magyar-tudat: "Minél erőteljesebben és önállóban fejlődnénk nemzeti szellemünkben, annál inkább közelebb kerülhetnénk általa az európai szellemhez, s rokonságba kerülvén vele, mindjárt érthetőbbek is lennénk a számára. Nem fordulnának el többé megvetően tőlünk, hanem figyelmesen meghallgatnának. Akkor majd egészen megváltozik a rólunk alkotott képük is. Amint önmagunkká válunk, végre emberi arculatot öltünk. Ledobjuk mostani majompofánkat, szabad lények leszünk, nem pedig rabszolgák vagy lakájok. Akkor majd emberszámba vesznek, nem tekintenek majd hazátlan, nemzetközi csavargóknak, az európaimádat, a liberalizmus és a szocializmus semmirekellő bugrisainak. Sokkal okosabban szólunk majd mi is hozzájuk a mostaninál, hiszen népünkben, nemzeti szellemünkben új mondanivalókat hozunk a felszínre, s új szavaink föltétlenül befogadhatóbbak lesznek az európaiak számára. De mi magunk is megértjük majd akkor, hogy sok minden a korábban megvetett nemzeti vonásaink között korántsem sötétség, hanem fény, nem ostobaság, hanem mély bölcsesség."
Dosztojevszkij írta e szavakat, de mintha mi, magyarok fogalmaznánk meg a kétezredik esztendő beköszöntével. Nincs kisebb feladatunk, mint visszaállítani önbecsülésünket, s ezzel együtt értékteremtő nemzeti létünket. Csak ebben az esetben élhetünk mi, és élhetnek majd gyermekeink, unokáink emberi méltóságuk teljességében -- élhetnek királyként, magyar királyként Magyarországon, s lehetnek otthon az egész földkerekségen.
"Alkalmas ez a föld az emberi életre,
különben nem lennénk itt..."
A szellem, a lélek, az érzelmek mélyén ott e fölemelkedni vágyó tudás. Ami a téren ebből tapasztalható volt, a megilletődött, lelkes taps, az arcokon megcsillanó könnycseppek, s újra és újra a kiáltások: Éljen Magyarország! Éljen minden ma élő nemzettag, Erdélytől Kölnön át Tasmániáig bárhol legyen is lakóhelye, éljen a nemzeti akarat, ezer esztendő szép nyűge és hite. Amikor minden szem a koronaőrök vitte, történelmi zászlóink kísérte Szent Koronára szegeződött, önmagára tekintett e nemzet: önmaga jobbik javát remélte és kívánta fölismerni, önmaga jobbik javát remélte és kívánta újrafogalmazni, önmaga jobbik javát remélte és kívánta megcselekedni. Akkor és ott a jelenlét erejével, s hinnünk kell abban -- ezer esztendős évfordulónk rázzon föl bennünket a tunyaságból a hinni akarás és hinni tudás magasába --, hogy erkölcsi cselekedeteivel az előttünk álló évben, évtizedben még inkább.
A Parlamentben elhangzott ünnepi beszédekből kimaradt millenniumi esztendőnk lényege, az, hogy ezer esztendős keresztény államiságunk évfordulójához érkeztünk. E kettő -- kereszténység és államiság -- elválaszthatatlan egymástól, a fogalom ebben az egységben igaz, valódi, s lehet ma is jövőremélő, hiterősítő az ebben való gondolkozás.
Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke mutatott rá szentbeszédében ennek lényegére. A Szent István- bazilikában rendezett ünnepi szentmisén, amelyen jelen volt a teljes püspöki kar, illetve számos állami és közjogi méltóság, s a hívek sokasága, akik közül százával rekedtek a bazilika falain kívül, Seregély István igy fogalmazott: "Az út, amelyen Szent István elindult, amelyen vezette népét, ezer esztendő történelme során életrevalónak, Európát építőnek, alkotónak bizonyult."
"Alkalmas ez a föld az emberi életre, különben nem lennénk itt, folytatta a püspöki kar elnöke. De nekünk kell eligazodnunk ennek az életet adó világnak számunkra kijelölt földjén. S csak azok tudnak igazodni, akik elfogadják ennek a világnak a rendjét, és akik az idők teljességében a mi sorsunkat vállaló teremtő világban élnek."
Magyarnak lenni vállalás, feladat, s e vállalás és feladat nagyságára kell emlékeztessen a Szent István király megkezdette keresztény államiságunk folytonossága. Ennek tudatosítását kell szolgálnia a Parlamentben a Szent Korona megtekintésének vagy a Szent István-bazilikában a Szent Jobb előtt mondott imádságnak. Magyar nemzet! Vállalkozással kezdődik új évezredet: emeljük föl magunkat önmagunkhoz, s az Isten áldása legyen rajtunk!
Elmer István
Fotó: Cser István