"Áldott legyen az Isten, aki Krisztusban megáldott minket"
Ez a mondat egy dicsőítő és hálaadó himnuszból való. Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét: Jézus Krisztus Atyját dicsőíti, aki Jézust föltámasztotta a halálból. Jézussal, "minket is, - akik az ő alkotása és teste vagyunk - föltámasztott és vele együtt maga mellé ültetett a mennyben". Isten Ábrahámnak adott áldása ("benned nyer áldást a föld minden népe") Jézusban teljesedik be.
Jézus magára vonzotta az Atya áldását, hiszen olyan szeretetbe öltözött, amelyre az Atya nem tudott nem válaszolni, mivel ő maga az Atya testté lett Szava, az ő igéje, aki magára vette emberi természetünket, hogy köztünk legyen és közölje velünk az igazi Életet. Azért jött, hogy egy testté tegyen bennünket önmagával, és nekünk adja Lelkét, aki által Istent így szólíthatjuk: Atya, Abba! És mi hogyan élhetnénk az Atya áldásához méltó módon? Hogyan vonzhatnánk magunkra azt az áldást, ami örömet és termékenységet ad mindannak, amit gondolunk és teszünk? Úgy, hogy "fiakként élünk a Fiúban", azáltal, hogy mint ő: élő Ige vagyunk. Élve az Igét - ugyanis - Igévé, Krisztussá alakulunk.
"Áldott legyen az Isten, aki Krisztusban megáldott minket" (vö. Ef 1,3)
Az Evangélium nem pusztán vigasztalást nyújtó könyv, hanem kódex, amely az élet törvényeit tartalmazza az élet minden pillanatára. Olyan törvényeket, amelyeket át is kell ültetni a gyakorlatba, hogy úgy éljünk, mint Krisztus, hogy másik Krisztus legyünk minden pillanatban. Nem gondolhatunk az Igére úgy, mint az emberi bölcsesség egy tiszta, egyszerű, kedves kifejeződésére. Az Isten Igéje több, mint emberi üzenet. Amikor Isten beszél, önmagát mondja ki, önmagát adja. "Isten soha sem ajándékoz önmagánál kevesebbet", mondja Szent Ágoston. És mivel Isten a Szeretet, minden Igéje: szeretet. Aki befogadja és éli az Igét, azt az Ige szeretetté teszi. Az Ige által tehát meg kellene változnia minden kapcsolatunknak: az Istennel és a felebarátainkkal való kapcsolatainknak, mert az Ige dinamikus és teremtő erővel rendelkezik.
Az Igét élve megszületik, fölépül a keresztény közösség azok között, akik szeretik egymást és egyetlen népet alkotnak: Isten népét.
És erre a népre száll Isten áldása -- azaz mindnyájunkra: amilyen mértékben testvérként bánunk egymással, mint az egyetlen Atya gyermekei, legyőzve minden individualizmust, előítéletet és megosztást. És ez az, amit tennünk kell - ebben a hónapban, amelyben a világ különböző részein keresztények egybegyűlnek ünnepelni és könyörögni a keresztények egységéért tartott imahéten - létrehozni ezt az egyetlen népet.
Tudatában léve ennek a meg nem érdemelt ajándéknak, próbáljunk meg a harmadik évezred elején együtt úgy élni, mint Isten élő igéi. Túl azon, hogy Isten dicsőségére szolgál, életünkkel egy átható könyörgést mondunk Isten egy másik ajándékáért: az egyházak közötti teljes és látható egységért.
Chiara Lubich