Lisieux-i Szent Teréz élete és lelkisége IX. rész

Isten gyermekeinek szabadságáról

Teréz - fiatal kora ellenére s a környező nővérek számára alig észrevehető módon - a "semmi, semmi, semmi" elvet követi karmelbe lépésének első éveiben. Isten készíti elő őt, hogy alkalmassá váljon arra a nevezetes eseményre, amikor "Jézus, a királyok királya és az uralkodók Ura frigyre lép Teréz Martin kisasszonynyal", s nászajándékba két birodalmat kap isteni jegyesétől: "Jézus gyermekségét és szenvedését" (Önéletrajz 196. old.). Ilyen nagy ajándékokra valóban fel kell készülni! De vajon nem változik-e meg Jézus viselkedése Terézzel az "esküvő" után, mint ahogy az - többnyire szerencsétlen módon - a házasságkötések után gyakran megtörténik a vőlegény és a menyasszony között?! Vagyis milyen irányt vesz Teréz lelki élete 1890. szeptember 8-a után, a fogadalomtételét követő időben?

Teréz lassan belejön az ifjú "menyecske" szerepébe környezete minden akadályozó hatása ellenére. Jól ismerjük már a kor mentalitását, hogy a papok leginkább olyan témákról szeretnek beszélni, mint a tisztítótűz vagy a pokol. Teréz szeméből is kiesik a könny a következő mondatot hallva az egyik prédikátortól: Senki sem tudhatja, hogy szeretetre vagy gyűlöletre méltó-e. Hogyan tud akkor Teréz eljutni az Isten gyermekeinek szabadságára, amelynek oly igaz ismerője lesz, mint a lelki gyermekség útjának felfedezője?

1891 őszén a nővérek közös lelkigyakorlaton vesznek részt, melyre a ferences tartományfőnököt hívják meg beszélni. A tartományfőnök atya azonban váratlanul akadályozva találva magát, maga helyett egyik rendtársát küldi el a nővérekhez: nevezetesen Alexsis Prou atyát, aki a gyári és üzemi munkások nagy prédikátora Franciaország-szerte. Ez a lelkigyakorlat nem valami jól kezdődik! - mondhatnánk. S valóban: az egyszerű, darabos kezű és lelkű munkásemberekhez szokott atya ugyan mit is tudna mondani ezeknek a világtól teljesen elzárkózva élő karmelita nővéreknek? Nem is érzi magát egyetlen nővér sem lelkileg túltápláltnak a lelkigyakorlat végére - egyetlent: a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz nővért kivéve. S történik ez azért, mert "a Jóisten, aki meg akarta mutatni, hogy egyedül ő a lelkem igazgatója, éppen ezt az atyát, akit egyedül én becsülgettem, használta fel céljaira" (202. old.). Jóllehet, Teréz lelke sötétségében van elmerülve - "akkoriban mindenfajta és nagy belső megpróbáltatásaim voltak (olyanok, hogy néha még a mennyország létezésében is kételkedtem) (uo.) -; az atya kevés szóból is megérti őt, sőt kitalálja gondolatait. S ami még fontosabb: "Duzzadó vitorláimat rátaszította a bizalom és a szeretet hullámaira, melyek eddig is erősen vonzottak, de járni rajtuk nem mertem" (203. old.). "Azt mondta, hogy hibáim nem okoznak fájdalmat a Jóistennek... Soha nem hallottam még olyat, hogy a hibák tudnak nem fájni is a Jóistennek" (uo.). Teréz kezdi megtalálni lelki ösvényének nyílását: "Olyan a természetem, hogy a félelem visszahúzódásra késztet; a szeretet nemcsak hogy előrevisz, hanem egyenesen szárnyakat ad" (uo.).

Teréz szeretne legalább még egyszer beszélni az atyával a lelkigyakorlat folyamán, a priornő azonban nem teszi ezt lehetővé. Megtehetné, hogy mint segédsekrestyés a forgószekrényen keresztül érintkezésbe lép vele, aki a túloldalon végzi a zsolozsmáját, de nem! Az engedelmesség fontosabb egy jónak vélt, de esetleg szükségtelen találkozásnál. S Teréz nem is csalódik: soha senki nem tudja már elvenni tőle az atyán keresztül kapott békét és reményt.

Az atyával történt beszélgetés csak egy a sok esemény között, mely maradandó nyomot hagy Teréz lelkében, s őt a bizalom útjára viszi. Csak egyet említenék még ama lehetőségek közül, melyeket a gondviselés megadott neki, hogy a megkezdett lelki úton továbbhaladjon előre: 1893 februárjában Ágnes nővére (a korábbi Pauline) lesz édesanyja a karmelben. Gonzága anya mandátuma lejárt, és ő nem választható újra. Teréz ugyan nem vehet részt a szavazásban (egész életén át ki lesz rekesztve a választásra jogosultak közül, mivel két nővérének jelenléte miatt a rendi előírások szerint nem kapcsolódhat be a különböző jogi aktusokba) és nem is vár személyes előnyöket a szavazás eredményétől, mégis kimondhatatlanul boldog: "Ó, anyám! Főleg az ön megválasztásának áldott napja óra repültem a szeretet útjain... Ezen a napon Pauline eleven Jézusommá lett..." (203. old.).

Teréz nyilvánvalóan nem csak annak örül, hogy Ágnes anya személyében olyan rendi elöljárója lesz, akihez nemcsak Jézus parancsának engedelmeskedve, hanem saját legmélyebb érzéseit is feltörve hagyva ragaszkodhat! Teréz örül azért is, mert tapasztalhatja: egykor elveszettnek hitt mamáját kapja vissza - Jézustól!

Oly kishitűek vagyunk, s nem hisszük el, hogy Isten épp legmélyebb vágyainkat szeretné teljesíteni, de csak miután kipróbálja hűségünket, őhozzá való ragaszkodásunkat, hogy azután valóban tudjunk örülni a dolgoknak és személyeknek. Igazán örülni (azaz el nem múló módon örülni) annyit jelent, hogy meg vagyunk győződve róla: mindazt, amit kaptunk - Istentől kaptuk, aki ilyen dolgok és személyek révén csak kifejezi azt, amit senki sem (még ő sem) tud elvenni többé tőlünk: az ő soha el nem múló és velünk egyre jobban megismertetni vágyó szeretetét!

Bakos Rafael OCD

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu