Meditáció a városról

Visszamélyül katedrálisok kora, s talán még nem tudod, mi az: nagyvárosi. Pesti utcák zsivajgó forgatagából a budai fasorok a megnyugvás. Vagy akár egy régi-új kávéház asztala. Azt tartják, manapság gyakoribb a múltba nézni, felidézni tájak és arcok csarnokát, hiszen a múlt is rejt annyi titkot, mint a jövő...

Megváltozott a város, megváltoztak az emberek, egyedül az örök dolgok bensősége tarthat meg: egy templom, ahol ég a kicsi lámpa, egy utcasarok, ahol az emlékezet köt: pénzt adtál a rongyos kendőben álldogáló, szótlan asszonynak, akinek kezében kopott, fehér bot volt. Otthon fellapozod Rainer Maria Rilke: Az áhítat könyvét, és ezt olvasod: Mert, Uram, a nagyvárosok / megbomlottak és elveszettek; / a legnagyobb sincs, mely védelmezhet, / s csekély idejük elcsorog.

Árvaság, magány, társtalan-tanácstalan fejek, szívek, udvarokban elszitált holdfény. Századkép a nagyváros, Pilinszky szerint Megállnak a sugárutak. / Egyetemes sebek a kertben.

Aztán már Kórusban mondja a költő: A Kreatúra könyörög, / leroskad, megadja magát. / A Kreatúra, Az-Ami / Könyörög, mutatja magát.

Vagyis az élet, amely nem adhatja fel magát a taposásban-tülekedésben, szeretne kilépni önsekély szűkösségéből, és igazi városba telepedni.

Vannak különleges városok, például Toscanában, a dombon San Gimignano, a szép tornyok városa, ahol gyalogos és kerékpáros a közlekedés módja, minden más a falakon kívül rekesztve. Viszonylagosság lenne, ha nem állna a téren a katedrális, benne temérdek freskó, szobor. Szóval innen kezdődik a valódi csend magaslata, legyen bármennyire magasabb az a tucatnyi régi torony, egyéni hatalmasok védőfalain belül...

A város igazi csendje maga a templom, mely a halhatatlan, örök Jeruzsálem földi képe. Erről gondolkodva nem jut-e eszünkbe a szoros összefüggés városok és templomok "lakói" közt, a közösségi összetartozás, amely örökös feladatot jelent hívőknek, lelkipásztornak; a lelkiség gyönyörű példáját említve a városmissziós hivatással, amely most megérinti a pesti utcákat, tereket, templomokat. Gazdag ősznek nézünk elébe, s tán növeli szolgálatkészségünket az említett múltba nézés, hogy feltáruljanak a titkok a XXI. századi embernek is abból az időből, amely tartammal mérhető.

A keresztényeknek kezdetben nem voltak pogány értelemben vett templomaik. Kapcsolatuk az ószövetségi templomhoz kötötte őket - ideálisan, hiszen Titus császár 70-ben leromboltatta a szent templomot, magát a várost, s így mindkettő mint a "menynyei Jeruzsálem" élt bennük, s alakította gondolkodásukat.

Egyház ott van, ahol összejönnek az eucharisztia ünneplésére, ahol Krisztus van jelen titokzatosan, eleven valóságában a "színek alatt". Minden jó hír erre utal, valamennyi bensőséges élmény e titok szabadságával hirdeti: Gyere, vándor, érdeklődő, részesedj a szabadságban, amely különbözik minden más szabadságértelmezéstől...

A korai közösség zarándok egyháznak ismerte-tudta magát, amely "mindig tartózkodott valahol", miközben szent célt látott, követett. Szent Ágoston a templom épületéről annak építésére irányította a figyelmet. A zarándok egyházról az "élő Isten városára", amely megjelent mozaikokon, szarkofágokon, mintegy áthidalva élet és halál kontrasztját, mely végül sohasem ellentmondás, hanem isteni folyamatosság. Zsoltárszó hirdeti: az Úr háza olyan, "mint nagyszerűen épült város".

És nem templom (Isten városa) vagyunk-e valahányan? Akik kiszorultak "szent falak" közül, most alkalmuk nyílhat, hogy legalább a küszöbre tegyék a lábukat, s bepillanthassanak a szentélybe, amely a békességé, találkozási helye a bibliai "menyaszszonynak és vőlegénynek", ahol nem alszik ki az örök vágy lámpája meglelni egyszer az embernek önmagát, teremtett méltóságát, ezt a már elfelejtett, rosszul értelmezett ajándékot.

A csekély idő elcsorog, de vigasztalásra mindenki szorul egyszer, gyötrelmes, nehéz percekben, melyekről csupán a lélek tud, legyen hívő vagy nem hívő.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu