Hősies fokon gyakorolta az erényeket...

Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának nyilatkozata Kaszap Istvánról

A jezsuita rendalapító, Loyolai Szent Ignác ünnepe közeledtével egy fiatal magyar növendék emlékét idézzük fel, akit sokan már halála után szentként tiszteltek, és akinek boldoggáavatási ügye folyamatban van - amint ezt az illetékes vatikáni kongregáció tavaly decemberben kelt nyilatkozata is tanúsítja. Az iratot Nemeshegyi Péter SJ fordításában adjuk közre.)

"Ha valaki beengedi Krisztust az életébe, nem veszít el semmit abból, ami szabaddá, széppé és naggyá teszi az életet. Sőt: csak ebben a Krisztussal kötött barátságban nyílnak meg az élet kapui, tárulnak fel az ember létének mérhetetlen lehetőségei. Csak ebben a barátságban tapasztalhatjuk meg, hogy mi szép, és mi tesz szabaddá." - mondta XVI. Benedek pápa 2005. április 24-én, hivatalának átvételekor.

Ez a Krisztus iránti barátság ragyogta be és táplálta Isten fiatal szolgája, Kaszap István lelki érettségét. Ő örömmel követte isteni Mesterét, és hathatósan segítette Krisztus országának növekedését. Vidám és áldozatos lélekkel követte az evangéliumot, szeretettel járta végig keresztútját, amely rövid idő alatt elvezette őt a mennybe, Urunk arcának szemléletére. Ezért erre a fiatalemberre, aki Jézus barátja volt, jól illenek a Bölcsesség könyvének szavai: "Korán tökéletes lett, és ezáltal nagy kort élt meg. Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a gonoszság köréből." (Bölcs 4,13-14)

Kaszap István Magyarországon született, Székesfehérváron, 1916. március 25-én. Szüleinek neve: Kaszap Lajos és Winkler Róza. Mindketten mélyen hívő, hibátlan erkölcsű keresztény életet éltek. Istvánt születése napján megkeresztelték. 1925-ben járult elsőáldozáshoz, 1929-ben bérmálkozott. Erős akarattal, Isten kegyelmének segítségével, képes volt megfékezni indulatos természetét. Barátságos, kedves, egyszerű lelkű ifjú volt. Szeretett segíteni a szegényeken. Ezeken az alapokon fokozatosan csodálatra méltó lelki életet sikerült felépítenie. Családja, tanárai és azok a katolikus közösségek, amelyeknek tagja volt, hathatósan segítették emberi és keresztényi növekedését. Az elemi iskola befejezése után, 1926-tól 1934-ig szülővárosának ciszterci gimnáziumában végezte tanulmányait. Itt lett tagja az iskolai cserkészcsapatnak és a Mária Kongregációnak. Kiváló tornász volt, és tornaversenyeken számos díjat nyert.

A legnagyobb sikereket azonban Krisztus követésében és az erények gyakorlásában érte el, amire hetedikes gimnazista korától kezdve nagy erővel, kitartással és örömmel törekedett. Küzdött a kísértések, a középszerűség, az ínyencség, a kíváncsiság ellen. Nem szégyellte megvallani hitét. Az isteni kegyelmet követve, pontosan használta fel idejét, szorgalmasan tanult, jó feltételeit következetesen megtartotta. Tudta, mi a kötelessége a családban, az iskolában és a vallási életben. Tudott uralkodni önmagán. Szelíd volt és szerény. Szavaiban és viselkedésében tiszta és szemérmes. Mély és sértetlen volt vallásos lelkülete.

István gyermekkorától kezdve szívesen imádkozott, akár templomban, akár a családdal, akár egyedül is. Ministrált a szentmiséknél, gyakran vette magához Krisztus szent Testét, szeretett csendben szentségimádást végezni, meghatározott időközökben elvégezte szentgyónásait, értékes könyveket olvasott, és pontosan követte tanárai utasításait.

Felhasznált minden alkalmat, hogy Krisztus méltó tanítványává legyen, és Isten akaratát egyre jobban teljesítse. Egész gondolat- és érzésvilágában Istené volt a főhely. Tisztelte apját és anyját, és készségesen segített a házimunkákban. Szerette fivéreit, nővéreit, osztálytársait, tanárait. Szűkszavú volt a beszédben, de nagy volt a szeretete, és szívesen segítette embertársait. Leginkább őhozzá fordultak, ha kellemetlen feladatokat kellett ellátni, amelyektől mások húzódoztak. Segítette iskolatársait a tanulmányokban, a tornászásban és minden másban, amikor erre szükségük volt. Mindig kész volt másokon segíteni, leginkább a szegényeken és betegeken. Különösen törekedett arra, hogy növekedjék Isten Országa, hogy diáktársai helyesen éljenek, és hogy a bűnösök megtérjenek.

Mialatt így gyors léptekkel haladt az Úr útjain, fokozatosan és egyre erősebben érzett hivatást a szerzetesi életre. Ezért, miután kitüntetéssel leérettségizett, 1934 júliusában Budapesten belépett Jézus Társaságának noviciátusába, a szentség iránti nagy vággyal szívében. A noviciátusban töltött első napok valamelyikén a következőket írta naplójába: "Istenem, adj nekem energiát, hogy én is hasonló lehessek újonctársaimhoz. Önts belém, Uram, reggelenként energiát, de úgy, hogy egész nap lobogjon bennem." Lángolt benne az isten- és emberszeretet. Az újoncéletben minden feladatot pontosan és egyszerűen teljesített, nem törekedett arra, hogy elöljáróinak vagy társainak figyelmét magára vonja.

Bár eddig virágzó egészségnek örvendett, ez év augusztusától elkezdett betegeskedni. Orrvérzések, hangjának elvesztése, erős ízületi fájdalmak voltak betegségének első jelei. 1935 márciusában combján nagy daganat keletkezett. Több műtétnek vetették alá, de a kezelés hatástalannak bizonyult. Betegsége egyre súlyosbodott. Március 17-én felvette a betegek kenetét. Bevitték a Vöröskereszt Kórházba, ahol hónapokig kezelték. Nagy lelkierővel és csodálatos türelemmel viselte a fájdalmas kezeléseket. Sohasem panaszkodott, szívét és lelkét a keresztre feszített Krisztusra irányította. Mindennap elmondta a Te Deum hálaimát. Fájdalmait pedig a bűnösök megtéréséért ajánlotta fel. Mindenben elfogadta Isten akaratát. "Földi életünk legnagyobb értéke a néma, panasz nélküli szenvedés" - írta egyik levelében.

Júliusban elhagyhatta a kórházat, és visszatért a noviciátusba. Betegsége azonban sajnos tovább súlyosbodott. Ezért novemberben hazaküldték családjához, abban a reményben, hogy otthon meggyógyul. Az elöljárók úgy határoztak, hogy a Jézus Társasága jelöltjének tekintik. December elején ismét kórházba került, és ott igazi szentség hírében, 1935. december 17-én hívő lélekkel elszenderült az Úrban.

Halála után tovább terjedt szentségének híre, és ezért a székesfehérvári püspök elrendelte a boldoggá- és szentté-avatási eljárás megkezdését. 1941 és 1947 között le is zajlott a tanúkihallgatásokkal járó egyházmegyei rendes eljárás. A magyarországi politikai helyzet alakulása miatt az eljárás folytatása félbeszakadt. 1991-92-ben lehetett újra lebonyolítani a kiegészítő egyházmegyei eljárást. A Szenttéavatási Ügyek Kongregációja ezen eljárások érvényességét 1994. november 18-án kiadott határozatával elismerte.

Miután elkészült a Kaszap István életét és erényeit ismertető Beszámoló, a kongregáció szakemberei megvizsgálták István erényeit. E vizsgálat a kongregácio teológus tanácsosainak 2006. június 21-én tartott ülésén pozitív eredménynyel lezárult. Ezek után a kongregáció bíborosainak és püspökeinek tanácsa, 2006. november 14-én tartott ülésén - Grillo püspök előterjesztésére - kijelentette, hogy a fiatal Kaszap István az isteni erényeket, valamint a sarkalatos és ezekkel kapcsolatos erényeket hősies fokon gyakorolta.

A kongregáció alulírott elnöke XVI. Benedek pápának pontosan beszámolt minderről. Őszentsége elfogadta és jóváhagyta a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának dokumentumait, és a következőket jelentette ki:

Megállapítástnyert, hogyIstenszolgája, KaszapIstván, JézusTársaságánakjelöltje, ahit, reményésIsten, valamint a felebarátirántiszeretetistenierényeit, ezenkívül azokosság, igazságosság, mértékletességésbátorságsarkalatoserényeit, valamint a velükösszefüggőerényekethősiesfokongyakorolta.

A Szentatya elrendelte, hogy e határozatot közzétegyék, és a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának okmánytárába helyezzék.

Róma, 2006. december 16-án

José Saraiva Martins

bíboros, elnök

Edmund Nowak

címzetes püspök, titkár

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu