Farkas Péter

Hová mégy, Magyarország?

Magyarország regionális fejlettségi különbségei az elmúlt tizenhét évben nem csökkentek. A területi különbségek sok esetben nemcsak a régiók között, hanem azokon belül (nagyvárosok és kistelepülések, illetve kistérségek között) is jelentősek. Ilyen problémát jelentenek egyes térségek, kistelepülések tömegközlekedéssel való elérhetőségének hiányosságai, közszolgáltatási ellátórendszerekkel való lefedettségük vagy éppen emberi erőforrásuk állapota (alacsony aktivitás és képzettség, rossz egészségi állapot).

A főváros és a vidék szembenállása egyre látványosabb. Budapest lassú és erőtlen fejlődését a vidék nem tolerálja, sőt, kimondottan nehezményezi, hogy minden jelentős "nemzeti fejlesztésből" egyedül Budapest kerül ki győztesen. Mindezek ellenére a magyar főváros "nincs kitalálva". Nem sikerült meghatározni, miben jelölhetők ki új szerepei. Az elmúlt másfél évtizedben a közép-európai városversenyben egyre hátrébb szorult, s 300-400 ezer polgár elhagyta Budapestet.

Az északkeleti régiók gazdaságilag a legelmaradottabbak, az EU tíz legelmaradottabb régiója között találhatók.

A rendszerváltozás legnagyobb vesztese a vidék - ahol 3-3,5 millióan élnek -, hiszen elvesztette a munkahelyeket, a stabil gazdasági bázisokat, megindult az elvándorlás, az elöregedő társadalom feszültségei itt igazán látványosak, s a jövedelmi, illetve életmódkülönbségek szintén a vidéki, falusias világban tűnnek ki a legjobban.

A magyar településhálózat jellegzetes és problémás elemei az aprófalvak (1027 település lélekszáma nem éri el az ötszáz főt), melyek elsősorban a Nyugat- és Dél-Dunántúlra, továbbá az észak-magyarországi régió hegyvidéki területeire jellemzőek. Az aprófalvak népességmegtartó ereje alacsony, a demográfiai erózió erőteljesen érvényesül. Ez térségi hátrányokkal is párosulhat: határmentiség és városi funkciókat ellátó központok hiánya.

Magyarország bajban van. A rendszerváltozás óta megnégyszereződött az ország adóssága: húszmilliárd dollárról nyolcvanmilliárdra nőtt. Egy állampolgárra - a csecsemőtől az aggastyánig - egymillió-hatszázezer forint jut. Ha csak az aktív keresőket számoljuk, fejenként 4,5 millió forint jut minden magyar munkavállalóra, ami két-három esztendei átlagbérnek felel meg. Ráadásul a kilencvenes évek óta felvett kölcsönök mindössze húsz százalékát használtuk fel ténylegesen, a többi a kamatok törlesztésére ment. Egy munkavállalónak két másik honfitársát kell eltartania az országban. A velünk együtt csatlakozó országok és térségbeli versenytársaink lehagynak bennünket. Az ország jelenleg egyetlen kitörési pontjait az EU-s pénzek jelenthetnék. A kormány azonban nem a gazdaság élénkítésére használja fel a brüsszeli támogatások zömét.

Európában kétféle gazdaságpolitikai út valósult meg. Az egyik a gazdasági növekedést, a dinamikus beruházásélénkítést és a hazai vállalkozások támogatását tűzte ki célul, s erre használta az uniós forrásokat - sikerrel. Ilyen utat járt be például Ausztria, Finnország és Írország.

A másik a megszorító, újraelosztó gazdaságpolitika, amelynek megvalósításakor az uniós támogatásokat hozzáadták a GDP-hez, és "betonba ölték". Ezek lemaradtak, mint például Görögország.

A kormány sikertörténeteként próbálja bemutatni az uniós pályázatokat, de csupán néhány száz vállalkozás érdeklődött az elsőként megnyílt lehetőség iránt, a magas, 60-70 százalékos önrész és az előírt nagy árbevételi követelmények miatt.

Magyarországon kirívóan alacsony a foglalkoztatottság szintje: kevesebb mint négymillióan dolgoznak a regisztrált és adózó gazdaságban. Félmillióra tehető a szürkegazdaságban dolgozók, azaz a nem adózók aránya. Több százezer lehet azok száma is, akik csupán a minimális létfenntartáshoz elegendő önálló tevékenységet folytatnak. Sokan várnak tehát munkára, de munka hiányában segélyből és szociális juttatásokból kénytelenek megélni. Munkahelyet csak vállalkozók teremthetnek, ezért a hazai kis- és középvállalkozásokat kellene támogatni, és a terheiket csökkenteni.

A hazai települési szektor bevétele a nemzeti össztermékhez (GDP) viszonyítva napjainkra 20 százalék alá csökkent. Az egy főre jutó önkormányzati bevétel csak a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken haladja meg az országos átlagot. A kistérségek között az egy főre jutó önkormányzati bevételben több mint háromszoros a különbség. A települések a reálértéken csökkenő állami normatívákat saját bevételeik terhére pótolják ki. Az egy főre jutó saját bevétel az ezer főnél kisebb településeken csak fele az országos átlagnak. Budapesten ez az országos átlag duplája. A településen keletkezett személyi jövedelemadó 90 százalékát elvonja az állam. A területi kiegyenlítést szolgáló decentralizált fejlesztési támogatások megyei, regionális szinten nyújtott (párt)politikai támogatásokká váltak.

Ma a települések szegénysége a gazdasági versenyképesség akadálya. Versenyképes vállalkozások csak versenyképes településeken működnek. Ezek kulcsa a települések fejlesztése. Sikeres és versenyképes Magyarország csak területi decentralizációval, önkormányzati és államigazgatási reformmal valósítható meg.

(A szerző szociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu