|
|
Alfonz püspök, a népdalszerző
Kétszázhúsz esztendeje nyugszik a Pagani melletti kolostor sírjában Alfonz püspök, vagyis Liguori Szent Alfonz, a barokk lelkiség egyik itáliai megújítója, a redemptoristák, a Megváltóról elnevezett missziós papok társulatának alapítója. Nagy kultúrájú egyéniség volt, s ennek megfelelően egyszerű, szerény, miként püspökként is. Figyelt mindenre, ami a spiritualitásban, a műveltségben előrevivő. "Alulról építkezett." Az Alfieri nemesi család tagja - mint pap - korán észrevette az Amalfi-öböl közelében a hegyi pásztorok, földművelők magányosságát, s az új idők felvilágosultjaival szemben a hagyományt képviselte. Az akkor cirádás beszédet egyszerű szavakra cserélte. Mint szerzetes járta a mezőket, szőlőket, felfigyelt a munkában serénykedők dalaira. Első dolga volt, hogy alapvető (olasz) nyelvtant írt kongregációja laikus tagjainak, a népdalait hallgatva pedig korrekciókat végzett, "megnemesíté" azok szövegeit. "Milyen értékes dallamok, s mily hitvány szövegek" - mondta. A nép lelkével szűrte meg saját verseit is, vagyis úgy írta, hogy azonnal népi közkinccsé váltak, és később senki sem mondta, hogy Liguori Alfonz a szerző, amint számos dallamra sem, melyeket ugyancsak ő szerzett. Tu scendi dalle stelle - Csillagokból jössz közénk - énekli ma is az abruzzói pásztor Alfonz "szerzését", amikor felballag karácsonykor a capitóliumi lépcsőkön a bazilikába, hogy köszöntse a Bambinót, a gyermek Jézust. Az olasz irodalomtörténet számon tartja Alfonz püspököt. Mondhatnók, a nagy múltú keresztény himnuszköltészetnek is egyik művelője, miként alábbi verse igazolja, amely Szent Bernát gondolatait követi. Bernát Jézusról "ujjong": Jézus, édes emlékezet, te adsz szívünknek örömet. A venetói Caorle búcsúsainak füzetében ez áll Liguori Szent Alfonz Éneke Máriához Ó szép reményem ajtaja Áldott szerelmem, Mária Életemnek te útja vagy és békességem is te vagy Mária, reményünk, esedezz miértünk. Mikor hívlak s rád gondolok Mária, s hozzád fordulok, mily örömet hordozok, mely elragadja szívemet Mária, reményünk, esedezz miértünk. Ha mégis gondok gyásza húz - megzavarja a lelkemet, oltalmazóm lesz a neved, szólítván azt szüntelen Mária, reményünk, esedezz miértünk. E világnak tengerén te vagy a fénylő csillag, hajóm elé te fényt adsz, hogy egykor révbe érjen Mária, reményünk, esedezz miértünk. Palástod védkörében hőn szeretett Úrnőm akarok élni, s ha eljön a halál is így találjon Mária, reményünk, esedezz miértünk. Megérint majd a végzet, az életem lezárul szeretve jó Anyámul térjek hozzád az égbe Mária, reményünk, esedezz miértünk. Szeretet láncolatja mely szívem tiéddel osztja legyek hát ennek foglya, hűségesen tehozzád Mária, reményünk, esedezz miértünk. Tiéd a szívem, Mária, magamnak elveszítem, fogadd el s add az Úrnak, hogy magamról lemondjak. Mária, reményünk, esedezz miértünk. A verset fordította és a jegyzetet írta: Tóth Sándor
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||