Tűnődés a hétről

Futtatás

Bizonyára szép számmal vannak olyanok, akik filmben láttak már kutyafuttatást. Adott jelre az ebek őrületes tempóban iramodnak a csalétkül húzott műnyúl nyomába. Manapság a közéletben is megfigyelhető hasonló jelenet. A különbség annyi, hogy az egyház nyomába erednek üldözői, jelszavakat kiáltozva hergelés közben.

Az egyik ilyen unos-untalan hallható kiáltás: tartsák el egyházukat hívei, az állam csak a közszolgálatra fordított összegeket finanszírozza. Ugyanilyen erővel azt is lehetne hangoztatni: tartsák el a pártokat tagjaik. Nem lenne érdektelen, hogy a parlamentbe jutás küszöbszámától folyvást távolodó, önmagát liberálisnak nevező, nyomokban létező egyik kormánypárttal ez esetben mi történne: erre a kérdésre azonban nem válaszolhatunk, már csak azért sem, mert az adóforintok sebes gördülésének célja ismeretlen. Egy időben ezekből a forintokból finanszírozták az egészségügyet, az oktatást, egyéb állami kötelmeket, mára azonban az állam buzgón igyekszik szabadulni e kötelmeitől, s e törekvését reformnak nevezi, e névvel igyekszik eladni a társadalomnak, melynek tagjai nem szívesen vásárolnak romlott árut.

A második világháború és a kommunista rendszer kárvallottjai kárpótlási jegyeket kaptak. A Rákosi-korszakban szétvert, a továbbiakban is megfélemlített, elnyomorított, állami terrorral sújtott, majd gyámság alá vett egyházak sosem kaptak ilyesmit. Amit visszakaptak, az anyagiak szerzésére nem volt alkalmas, s a mai helyzet ismét a gyámságra emlékeztet, amelynek megszüntetésével fenyegetni és zsarolni lehet. Az egyik "reformot" sürgető "szakértő" azt is rosszallja, hogy a szocialisták "sokszor az egész problémát nem értik, és történelmi kompenzálásképpen hajlandók az egyházak álláspontját magukévá tenni". Nehéz megérteni, hogy az évtizedekig elnyomott, embertelen körülmények közé taszított, vértanúkat magukénak tudó egyházak miért ne kaphatnának kompenzálást. Aki ezt nem érti meg, nyilván serdülőkorát élte az egyházüldözések idején, s nem is foghatja föl, hogy az akkori történések jóvátehetetlen, szörnyű sebeket ütöttek az egyházakon.

Teljesen igaz, hogy az egyház és a politika összefonódása nem szerencsés, de mi köze van az egyházak jogos igényeinek a politikához? Mit szólnának ezek a milliárdos elnökük által vezérelt liberálisok, ha népmozgalom indulna, azzal a jelszóval: többet akarok adni adómból az egyházaknak, és nem akarom, hogy kinyögött forintjaim eltűnjenek a ködben, s előbb-utóbb az derüljön ki róluk, hogy nem a köz javára hasznosították őket, hanem széltoló vállalkozók saját hasznukra fordítják az utolsó fillért is. Az egyházak finanszírozása váljon el a költségvetéstől - így az SZDSZ - ,viszont a párt képviselői semmiképp se töltsenek be olyan pozíciókat, amelyekben hatalmas pénzek sorsáról dönthetnek. Bár képviselőit nem nevezném szentnek, de rájuk is érvényes a mondás, minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Lehet olyasmit állítani, hogy a reformok sikerét az egyházaknak járó - ezt a szót hangsúlyoznám - összeg lefaragása segítené. A népet s annak javát elkötelezetten szolgáló, ötletekben oly gazdag SZDSZ emlékezetem szerint a nyugdíjasok érdekét azzal szolgálta volna, hogy megszünteti a tizenharmadik havi ellátmányt. Ez a nagyfokú szociális érzékenységre valló elképzelésük hajótörést szenvedett.

Reméljük, hogy a "reform-futtatásnak", amelyben az egyház az ebek csalija, ugyanez lesz a sorsa. Csak azt nem lehet megérteni, miért oly lelkes támogatói e javaslatnak azok, akik egyházi iskolák diákjai voltak, s ezekben erkölcsös életre nevelték őket. "Ó, idők! Ó, erkölcsök!"

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu