Fülemüleszó

Idén április 13-án, a Budakeszi és Nagykovácsi között húzódó bokros erdőszélen hallottam az elsőt. Talán éppen aznap éjjel érkezett haza afrikai telelőhelyéről, fáradt lehetett a hosszú, több ezer kilométeres úttól, és láthatóan nem volt nagy kedve énekelni. Csak halk hívogatóját hallottam a bokrok közül, így figyeltem fel rá, de amikor megfújtam a fülemülesípot, ennek a hangnak nem tudott ellenállni. Fáradtság ide, fáradtság oda, csattogni kezdett. Csupán néhány percig, de nekem ez is elég volt. A hosszú téli időszak után újra fülemüleszót hallani: számomra minden tavasszal újra és újra élményt jelent. Próbáltam megkeresni távcsővel, de csak futó pillanatokra és elmosódva láttam, amint ide-oda mozgott a sűrűben. Délután ugyanazon az úton jöttem visszafelé, és már messziről hallottam, hogy énekel. Sütött a nap, langyos meleg ülte meg a völgyet, pókok, rovarok mozogtak mindenfelé, a madár jóllakhatott, és ezzel az éneklő kedve is megjött. Megálltam, és percekig hallgattam. A jól ismert "hű-hű-hű-hű"-vel kezdte, aztán egyik gyönyörű strófa követte a másikat. A fülemüle repertoárja elképesztően nagy, hangkutatók egy-egy hímnél 120-260 különböző strófát számoltak. Csak a hímek énekelnek, és csattogó dalukkal párt, tojót igyekeznek magukhoz csalogatni. Ezek néhány nappal később érkeznek, addig a hímek valamennyien revírt foglalnak és énekelnek. Tüzesen, hangosan, és igyekezetük nem véletlen. Többen vannak, mint a tojók, így aztán amelyik lusta és csak tessék-lássék dalol, arra az évre könnyen hoppon, pár nélkül maradhat. A május végén is folyamatosan csattogó hímek többnyire közülük kerülnek ki. Énekelnek, reménykednek, de abban az évben már hiába. A párok csak egyszer költenek, május végére már nagy fiókáik vannak, a magányos hímeknek, ha mégoly gyönyörűen csattognak is, a következő áprilisig várniuk kell.

Két nappal később a budapesti Népligetben hallgattam a fülemüléket. Évente több pár költ, és ha kutyák, macskák nem találnak rá a bokrok alatt a talajon épült fészekre, 4-5 fiókát repítenek. Ezúttal három helyről hallottam csattogó éneküket. Egyikük mögött egy magas ágon fekete rigó flótázott, később valamivel odébb egy barátka is megszólalt a bokrok között. A fülemüle csattogása ezzel a kísérettel, ha lehet, még gyönyörűbbé vált. Amíg hallgattam őket, az arra járó embereket figyeltem. Sétáltak, beszélgettek, táskarádiót hallgattak, vagy éppen a kutyát futtatták a labda után. A nagyszerű kórus úgy tűnt, nem ért el hozzájuk, vagy ha igen, nem törődtek vele.

A fülemülék a költési időszak alatt éjszaka is énekelnek. Strófáik azonban ezúttal már más szerepet kapnak, a hangos csattogás a szomszédoknak, a riválisoknak szól, a revír védelmét szolgálja. Sok évvel ezelőtt egy barátommal a tihanyi félszigeten töltöttük az éjszakát. Füleskuvikok hangját akartuk magnó segítségével rögzíteni, barátom azonban felvette az egyik hangosan daloló fülemülét is. Utána kicsit megtréfáltuk szegény madarat. Saját énekét játszottuk vissza, mire majd megőrült a féltékenységtől. A sápadt holdfényben folytonosan körülöttünk keringett, egyik bokorból a másikba szállt, kereste a vetélytársat, aki betört féltve őrzött területére. Barátom rövidesen a füleskuvikok keresésére indult, de a fülemüle nem felejtett. Bár már nem hallotta a csalfa éneket, még mindig azt hihette, riválisa ott bujkál valahol a közelben. Olyan, hajnalig tartó, egyszemélyes koncertet rendezett, amit már rég nem hallottam.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu