Múltidéző

Mária néni, Jenő bácsi

A Rózsadomb tetején, egy festőművészről elnevezett utcában volt az a ház. Jenő bácsi építtette a második világháború előtt, hogy nyugalmasan élhessen feleségével, akit a folyvást ott tanyázó gyerekek Mária néninek neveztek. Talán nem is tudta mindegyikük, hogy teljes neve Mednyánszky Mária, s ő volt a magyar sport egyik legfényesebb csillaga, az asztalitenisz tizennyolcszoros világbajnoka. A rendszeres sportolást akkor kellett abbahagynia, amikor elvesztette a hallását. Bordó melegítőben szöszmötölt a kertben, virágait és gyümölcsfáit gondozta féltő szeretettel. Nagy néha ütögetett velünk, s ahogy kicsit vulgárisan szokták mondani, "laposra vert" mindnyájunkat. Ám szívesebben ült az üres telek szélén, s teljes hangerővel buzdította a felső-rózsadombiakat, s amikor a csapat igazi vezére, a fia gólt rúgott, lelkesedése nem ismert határt.

A házból időnként borzalmas, fájdalmas köhögés szűrődött ki: Jenő bácsi súlyos asztmával küzdött. A valaha nagy reményekre jogosító atléta vasárnap kora reggel elegánsan felöltözve indult a Tövis utcai templomba, a nyolc órai szentmisét el sem lehetett kezdeni nélküle. Kiváló szakember volt, szívesen hódolt kedvenc játékának, az ultinak. Esténként jeles társaság gyűlt egybe náluk, ilyenkor Mária néni felöltötte fekete ruháját, amelyet hajdan a fogadásokon viselt, s kíváncsian leste a kivörösödött arcú kártyázókat, akik a játék szüneteiben elnéző mosollyal figyelték, amint elképesztő dilettantizmussal adtuk elő Karinthy Frigyes valamelyik jelenetét.

Ó, boldog ifjúság! Ennek is véget vetettek az ötvenes évek. Egy jeles munkásmozgalmi "harcos" szemet vetett a házra. Helyette - nem kis utánjárásra - a Farkasréten jelöltek ki lakást a házaspár számára. (A házat a rendszerváltás után sem kapták viszsza. Világbajnokságok ide-oda, az ország akkori vezetőinek írt leveleik, kérelmeik, beadványaik hatástalanok maradtak.) Jenő bácsi még évekig visszajárt, művelte a kertet, büszkén szemlélte almáit, és imádkozott a vasárnapi misén. Néha-néha Mária néni is feltűnt a megviselt bordó melegítőben, aztán elmaradt. A "csodacsapatot" szétszórta az irigy idő, volt, akit kitelepítettek, mások kiváló sportolók lettek, néhányukat 1956 eseményei nyugatra sodorták, ahol végre érdeklődésük és tehetségük szerint választhattak egyetemet. Laci, a fiuk maradt, de nem lehet állítani, hogy akadályok nélkül lett a későbbiekben remek üzletkötő.

Mária néni és Jenő bácsi még megérték ötvenedik házassági évfordulójukat. Négy hónappal később, 1977. december 20-án Mária néni elhunyt. Évek hosszú csöndje után ekkor már újra visszhangot vertek páratlan sikerei, kitüntetéseket kapott, temetésén sportolók sora volt jelen. Vörös bársonyon vitték a sírhoz aranyérmeit.

1993-ban a Híres Bajnokok, Halhatatlanok Csarnokába is beköltözött. Hosszú, sikeres és küzdelmes életének legnagyobb sikere volt ez.

Fia, Klucsik László - 1948 óta kedves barátom - fáradságos, néha gyötrelmes munkával gyűjtötte egybe szülei életének dokumentumait, és Hosszú az út a halhatatlanok csarnokáig címmel írta meg Mednyánszky Mária (és Klucsik Jenő) életének regényét, a magyar sport legnagyobb alakját s korát idézve.

Néha-néha mi, megmaradtak, a belga akadémia tagjai: Laci és én összeülünk, emlékeinket idézgetjük. Ilyenkor egy árny suhan át fölöttünk. Bordó melegítőjén aranyérmek sokasága ragyog.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu