Harminc éve történt...

Kádár János a pápánál - a Vatikán keleti politikája

Kádár Jánosné szentolvasója címmel - Kádárné Tamáska Mária 1960-as fényképével - kis cikk jelent meg a Magyar Nemzet 2007. május 12-i számában. Arról ad hírt, hogy "rövidesen jótékonysági akción kalapács alá kerül Kádár Jánosné rózsafüzére a Polgár Galéria és Aukciósházban". "Már az is különösnek tűnhet - jegyzi meg az újságíró -, hogy Tamáska Máriának szentolvasója volt, és netán használta is." (A cikkre május 20-ai számának vezércikkében az Új Ember is reagált.)

Szabó Ferenc jezsuita szerzetessel beszélgetve azért térünk vissza a témára, mert harminc esztendeje annak, hogy Kádár János (feleségével) találkozót kezdeményezett VI. Pál pápával.

- Tanúsíthatom, hogy Kádárnénak volt rózsafüzére. Amikor VI. Pál pápa 1977. június 9-én a Vatikánban fogadta Kádár Jánost, a Szentatya tolmácsa voltam. Most az újsághírre előkerestem a fogadáskor készült fényképeket, akkori jegyzeteimet, meg azt a cikkemet is, amelyben beszámoltam a nevezetes látogatásról a Katolikus Szemlében. A fényképek között az egyik éppen azt a pillanatot rögzíti, amikor VI. Pál egy kis tokban átnyújtja a rózsafüzért Kádárnénak (én tolmácsoltam Kádárnénak, hogy az ajándék rózsafüzér...). A pápák a politikusok feleségének általában rózsafüzért szoktak ajándékozni. Így történt ez akkor is, amikor Miklós Imre elnök - talán második vatikáni látogatása alkalmával - bemutatta feleségét II. János Pálnak. Az ajándékozásra mindig a kihallgatás végén, a beszédek elhangzása után kerül sor.

Harminc éve látogatott a magyar kommunista pártvezető a Vatikánba. Ön akkor a Vatikáni Rádió magyar műsorának vezetője volt.

- Egy nappal a nevezetes látogatás előtt kaptam a hívást a Vatikánból, hogy június 9-én reggel reverendában jelenjek meg a pápa lakosztályán, mert tolmácsolnom kell. Amikor reggel a Szent Anna-kapu felé tartottam, a város falán ezt a mésszel, nagy betűkkel felírt szöveget olvastam: KADAR BOIA (Kádár gyilkos!). Felvezettek a pápa ajtaja előtti terembe, ahol már várt Agostino Casaroli, az Egyházi Közügyek Tanácsának titkára (később II. János Pál bíboros államtitkárrá nevezte ki). Kissé töprengve ezt mondta nekem: "Nem tudom, jól tettük-e, hogy fogadtuk Kádárt; de hát ő maga kérte. Majd a történelem ítélni fog..." Azután bementünk VI. Pálhoz, aki magántitkárával, Mons. Macchival várt bennünket. A pápa hozzám fordulva átadta az aranytollát, és egy noteszra mutatott: "Majd jegyzeteljen, hogy aztán be tudjon számolni Casarolinak." Monsignor Macchi kikapta kezemből a tollat, egy másikat adott, mondván: "Azzal az aranytollal a pápa hivatalos dokumentumokat ír alá." (A megbeszélés során jegyzeteltem, majd francia nyelvű beszámolót készítettem Casarolinak.)

Elindultunk az ajtó felé, mert jelezték, hogy megérkezett Kádár János. Casaroli keresztet vetett, és fohászkodott Szent István magyar király közbenjárásáért. Amikor az ajtóban megjelent Kádár, és belépett, VI. Pál hosszú, barátságos kézszorítással köszöntötte. Tulajdonképpen az egész beszélgetés barátságos légkörben folyt le.

Miről esett szó a pápa és Kádár között?

- A beszélgetés tartalmára vonatkozóan ma is titoktartás kötelez. Ez mindaddig tart, amíg fel nem oldanak alóla...

- Kik voltak jelen?

- Kádárral - tolmácsán kívül - részt vett a beszélgetésen egy Nagy János nevű kommunista, talán külügyminiszter-helyettesi rangban. A magánbeszélgetés után került sor a könyvtárteremben Kádárné és a kíséret bemutatására, a pápa hivatalos beszédére, majd az ajándékok kicserélésére. A pápa hivatalos olasz beszédét én tolmácsoltam magyarul. Később közöltem a Katolikus Szemlében. Kétségtelen, hogy a beszéd szerzője Casaroli érsek, aki előzőleg a Szentszék és a magyar kormány tárgyalásait vezette (1964-ben ő írta alá a részleges megállapodást is). A beszéd utal a megelőző tizennégy év során történt közeledésre, XXIII. János kezdeményezésétől az addig megtett lépésekre. "Magát a kezdeményezést és eredményeit sokan éber és nemritkán kritikus vagy legalábbis tanácstalan tekintettel követik - olvastuk a beszédben -, és ezekről az eredményekről, lelkiismeretünk ítélete után, még majd a történelem mond ítéletet." Körülbelül ezt mondta nekem Casaroli érsek is a kihallgatás előtt a pápa előszobájában.

Ezekben az években a Vatikán keleti - a kommunista államokkal folytatott - politikáját a kis lépések taktikája jellemezte.

- Agostino Casaroli azóta több ízben magyarázta, védte a sokak által (joggal) bírált Ostpolitikot (amelynek fő szerzője ő volt), utoljára emlékirataiban. A pápa beszédében 1977-ben többek között ez állt: "Úgy hisszük, hogy a tapasztalat megerősíti a megkezdett út érvényességét. Ez az út a realitásokról szóló párbeszéd útja, amely az egyház és a hívők jogainak és jogos érdekeinek védelmére irányul, de ugyanakkor nyitott az állam gondjainak és tevékenységének megértése felé is azokon a területeken, amelyek sajátosan az államra tartoznak; azt célozza ez a párbeszéd, hogy az igazi vallási béke légkörében elősegítse a társadalmi élet valamennyi összetevőjének egységét és lojális együttműködését, a nemzeti közösség egyre nagyobb hasznára."

Említette, hogy a Vatikán keleti politikáját sokan joggal bírálták. Magyar vonatkozásban nyilván Mindszenty József személyére kell gondolnunk a bírálók sorában.

- A következő évek megmutatták, hogy a keleti politika úgynevezett kis lépései bizony nagyon szerények voltak, illetve nem is történt előrehaladás a megkezdett úton.

A Kádár-látogatás idején Mindszenty József bíboros már halott volt. Azt mondhatnánk, talán megfordult a sírjában... Mindenesetre sokan egyetértettek vele az Ostpolitik értékelésében. Véleményét jól tükrözi az a Pro Memoria (Helyzetértékelés), amelyet 1971 őszén készített a Szentszéknek. A feljegyzés szól a hitoktatásról, a tájékoztatásról, a püspöki kinevezésekről, a békepapi mozgalomról, majd a hatodik pontban Mindszenty József a következőket írja:

"A kommunisták ma is nyíltan hirdetik, hogy céljuk - a vallás és az egyház kiirtása - nem változott. Csak finomultak módszereik, csiszoltabb a taktikájuk. Ezzel nemcsak a világot sikerült megtéveszteniük, hanem az egyháziakat is.

Nem vonhatom ki magamat azon benyomásom alól, hogy a kommunisták megtévesztő udvariassága megigézte a Szentszék képviselőit is, és az ennek jegyében folytatott tárgyalások túlzottan és vakon jóhiszeműek, s nem számolnak a másik fél igazi szándékaival. Így jön létre a világ felé egy látszólagos jó viszony, mely azonban csak a diplomáciai síkon érvényesül, anélkül, hogy vertikális hatása volna.

Az alsóbb régiókban a papság és a hívek változatlanul szenvedik az elnyomatás keserűségét. Így alakul ki a legjobbakban egy tépelődő, fájdalmas ellenszenv a Szentszék iránt, a kollaboránsok pedig lekicsinylő mosollyal ünneplik győzelmüket, mert a történelem láthatóan őket igazolja!

Az eddigi szentszéki tárgyalások - legalábbis ami a külső benyomásokat illeti - túlságosan kedveztek a kommunista propagandának és a rendszer kollaboránsainak, rengeteg idealizmust romboltak le éppen a leghűségesebbekben, akik az egyházért mindenüket feláldozták. Elég, ha a legutóbbi példára utalok, mely a kiközösítések feloldásának publikálásával történt, s melynek méltó korrekcióját hiába vártam." (Mészáros István adta közre a Távlatokban.)

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu