|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Egyházmegyei gyermeknap Nagykálló-Harangodon Második alkalommal rendeztek egyházmegyei gyermeknapot a debrecen-nyíregyházi egyházmegye területéhez tartozó Nagykálló-Harangodon május 19-én, amelyen mintegy negyven településről csaknem ezren vettek részt. A kézműves házban ügyességüket tehették próbára a gyermekek, de itt találkozhattak az egyházmegye Örömhír Gyerekklub levelezős tagjai is. A sportversenyen egyszerre több száz gyermek vett részt. A társaság éhségét a nagykállói szakács nénik gulyáslevese enyhítette. Délután a "tánccsűrben" a résztvevők Galga menti és dunántúli táncokat tanulhattak a Szabolcs Táncegyüttes tagjaitól. A gyermeknap központi programja az egyházmegyei Szent Erzsébet-hittanverseny döntője volt. Később a nyíregyházi Mandala Dalszínház előadását hallgathatták a résztvevők. Bosák Nándor püspök a szentmise végén - amelynek zenei szolgálatát a Képmás Zenekar végezte - kihirdette a versenyek eredményét. Az akadályversenyek első helyezettje a nagyhalászi plébánia csapata lett, míg a Szent Erzsébet-vetélkedő első helyezését alsós kategóriában Hanyustyák Kinga, felsős kategóriában Oláh Gréta érte el. Kovács Ágnes
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|