Az igazi Mozart?

Brigitte Hamann új életrajzi könyvéről

"Mozart törpe és ragyás volt, s izgága, örökmozgó, akitől Bécs már életében elpártolt, és más idolok felé fordult. Lehet, hogy a szabadkőművesek távolították el, mi több, meg is ölték?" - Brigitte Hamann-nak az Ueberreuter Verlagnál megjelent Mozart-könyvében olvassuk e szörnyűségeket. Hamann - aki a császári Ausztria után újabban Mozart szakértője is lett - minden giccstől mentesen és nem kimondottan tapintatosan festi meg a komponista géniusz alakját.

A kötetből megtudjuk például, hogy Mozart igazán társasági ember volt, szerette a vidámságot, a táncot. Biliárdozott, kuglizott, de fülében, ujjaiban mindig ott bizsergett a muzsika. Még kézmosáskor sem nyugodhatott, táncolt a lábaival, arra sem figyelt, merre lép, akár egy alvajáró. Az asztalnál például a végtelenségig gyűrögetett egy szalvétacsücsköt, majd az orrához törölte és grimaszokat vágott. A feje minél jobban dolgozott, annál inkább járt a keze, mindent kézbe kapott, babrált, gyömöszölt... egy házi koncert alkalmával váratlanul kikapta a hegedűt az előadó kezéből, és variálni kezdte a témát, oly mesésen, hogy mindenki elbűvölve csüggött játékán! Hamann hasonló összefüggésben hivatkozik Caroline Pichler német írónő emlékiratára is, majd folytatja: "Máskor bolondos, gyermekes hangulatában asztalon, székeken ugrándozott át, és macskának képzelve magát nyávogni kezdett bolondozva, mint valami esztelen kölyök." Feltűnő viselkedéséhez szokatlan külső társult. Mindössze másfél méter magas volt, orra nagy, és arcát himlőhelyek csúfították. Ez az ember lett volna kora istenített művésze? - teszi fel az írónő a kérdést a kortársakra hivatkozva. Mennyivel elegánsabb és megnyerőbb volt Salieri udvari karmester!

1791 októberében - alig két hónappal halála előtt - Mozart Badenbe utazott felesége, Konstanza elé. Szalmaözvegyi heteiről beszámolva szinte megszállottan ecsetelte ijesztően növekvő gyengeségét, melyet azzal a feltételezéssel magyarázott, hogy meg akarják mérgezni. Konstanza kérte, tegye félre egy időre a Requiemet, és fejezze be inkább a Szabadkőműves kantátát, melyet az egyetlen bécsi páholy számára komponált. Reumatikus eredetű ideggyulladása eközben egyre jobban elhatalmasodott végtagjain. Keze-lába megdagadt, a legkisebb mozdulat is lázas fájdalmat okozott számára. Egyetlen öröme volt, hogy a Varázsfuvola minden este megtöltötte a színházat. Egy alkalommal énekes barátaival a Requiem négyesét improvizálta, magára vállalva az alt szólamot. A köhögéstől azonban elakadt a hangja. Az állandó félelem miatt néha már beszélni is alig tudott. "A halál ízét érzem nyelvemen" - mondta. A hátralévő szólókat csak leskiccelte, és utasításokat adott, hová kell bedolgozni azokat. Állapota egyre romlott. Konstanza kihívta a Schikaneder színház orvosát, aki hideg ecetes borogatást tétetett a beteg homlokára és forróságtól izzó halántékára, majd eret vágott rajta. A hirtelen vérveszteség valószínűleg meggyorsította Mozart halálát. A zeneköltő utolsó szavaival még a Requeim dobszólamát instruálta. 1791. december 5-én hajnalban hunyt el.

A zeneszerzőt zongorája mellett ravatalozták fel. Mivel csak hatvan gulden volt a házban, harmadosztályú temetésre futotta. Mozart koporsóját december 6-án, a Stephansdom bejárata előtt szentelték be barátai, tanítványai és rokonai jelenlétében. A koporsót az est leszálltakor vitték St. Marx elővárosi temetőjébe, és öt másik halottal közös sírba helyezték. A tömeges nyughelyen tilos volt követ, keresztet állítani - ezért nem tudják ma sem, valójában hol nyugszik Mozart.

Vajon miért nem fordultak Mozart barátai a zeneköltő jómódú támogatóihoz egyéni sírhelyet kérve? - boncolgatja a kérdést Hamann. "A város inkább a realitással foglalkozott. Felmérte Mozart vagyonát, összeszámolta ruháit, könyveit, egész háztartásának értékét, amely 500 guldenre rúgott. Az adósság ezzel szemben több mint 3000 gulden volt. Mozart mindenkinek tartozott: szabónak, cipésznek, patikusnak - mai összegben számolva 30.000 euróval. - Talán majd egyszer később! - nyugtatta meg a patikus a kétségbeesett fizetésképtelen özvegyet.

Brigitte Hamann sok ehhez hasonló újdonsággal lepi meg az olvasót. Kérdés csak az, "hiánycikk" volt-e a sok kétes információ, szükséges-e az illúziórombolás a mozarti muzsika jobb megértéséhez?

Reviczky Katalin (Bécs)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu