Pajzs és védőbástya voltunk...

Bábel Balázs érsek Nándorfehérvárról és az összefogásról

Ötszázötven évvel ezelőtt a magyarok Hunyadi János vezérletével Nándorfehérvárnál 1456. július 22-én legyőzték az oszmán török sereget. Győztesként kerültünk ki a keresztény kultúra létét is veszélyeztető harcból - ha akkor csatát vesztünk, velünk bukhattak volna a magukra oly büszke nyugati nagyhatalmak is. A világjelentőségű diadal után II. Piusz pápa III. Frigyes császárhoz küldött levelében méltatta vitézségünket, s szállóigévé vált mondatában fejezte ki, mit jelentett Európa számára ez a hőstett: "Magyarország a kereszténység pajzsa és a nyugati civilizáció védője." Véráldozatot hoztunk a nyugati kultúra jövőjéért, s később belerokkantunk a küzdelembe.

A nándorfehérvári - ma belgrádi - vár részlete

A hősöket nem szabad elfelejtenünk: az emlékezés az egyedüli lehetőség, hogy ma is merjünk harcolni emberi jogainkért, testvéreinkért, országunkért, s merjünk állhatatosak maradni a hitben. A jogos büszkeséget csak a felejtés veheti el tőlünk. Merjünk emlékezni őseink hőstetteire, kereszténységünk értékeire, kitartásunkra, világjelentőségű diadalunkra!

Nándorfehérvár (Belgrád) fél évezrede a kalocsai érsekséghez tartozott, ezért természetes, hogy az emlékezés zászlóvivője, az ünnepség szervezője a mai kalocsai érsek, Bábel Balázs. Őt kerestük meg hivatalában:

- A Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye vállalta az egész katolikus egyház nevében az ünnepség megrendezését, amely egy hálaadó szentmise lesz, augusztus 6-án tíz órakor a kalocsai székesegyház előtti téren. Szabadtéren lesz, hiszen sok hívőre számítunk. A püspöki kar jelentős része is eljön, sőt Pénzes János szabadkai püspök lesz a szónok, hiszen ma ő a nándorfehérvári vidék magyar főpásztora. 1456-ban a Kalocsához tartozó vár erősségünk volt a végeken, s szorosan a kalocsa-bácsi érsekséghez tartozott, tehát nem is a tartományhoz, ezért méltó és igazságos, hogy mi rendezhessük ezt az ünnepet. A diadal ötszázadik évfordulóján még nem ünnepelhettünk, 1956-ban nem olyan idők jártak, de a püspöki kar kiadott egy körlevelet, amely magán viseli a kor bélyegét. Ez a forradalmat hangsúlyozta, aktualizálta a nándorfehérvári diadalt. Mi elsődlegesen nem egy haditettet ünneplünk, hanem valamiképpen a keresztény hit, a keresztény Európa - benne a keresztény Magyarország - védelmének hőstettét. A diadal emlékét III. Kallixtusz pápa fogadalmi ünneppel jelölte meg. A figyelemfelkeltő déli harangszóval kapcsolatban már 1456 júniusában bullát adott ki, a veszély miatt fontosnak tartotta, hogy a hívek minden délben elmondják az úrangyala imádságot, kérjék a Szűzanya közbenjárását a keresztény sereg győzelméért. Miután június 22-én győzelmet arattak, az oszmán sereg megfutamodott. A pápa is tudomást szerzett a történtekről. A figyelmeztető harangszó megmaradt, majd a következő héten még egy rendelet született, s augusztus 6-a, Urunk színeváltozásának ünnepe hálaadó nap lett.

Az akkori viszonyok sok tekintetben hasonlítottak a maihoz, az országban széthúzás uralkodott, nagy veszélyek leselkedtek ránk, de kevesen ismerték fel annak fontosságát, hogy meg kell állítani a belső romlást, s még kevesebben azt, hogy mivel jár az iszlámmal szemben elveszített harc, az ország megszállása. A pápa anyagilag, de szellemi és erkölcsi tekintélyével is jelentősen hozzájárult a sikerhez. Éleslátását, megfontoltságát magyarázza származása, hiszen a spanyol egyházfőben elevenen élt a történelmi tapasztalat, amelyet a spanyolok szereztek az iszlám hódítással kapcsolatban. A mórok jelenléte az Ibériai-félszigeten nemcsak a kultúra, hanem az ehhez szorosan kapcsolódó keresztény értékek pusztulását is jelentette. Tudta, hogy a kereszténységnél sokkal harcosabb iszlám hódítást meg kell akadályozni, ellentámadást kell indítani, s végső soron ki kell űzni őket Európából. Ám az uralkodók nemigen támogatták elképzeléseit, sem anyagi, sem erkölcsi hajlandóságot nem mutattak a törökellenes harchoz.

Ebben a helyzetben talált segítőre az itáliai származású, diplomáciai érzékkel és remek szónoki képességekkel egyaránt megáldott Kapisztrán János ferences barát személyében. Ő pappá szentelése előtt jogászként, illetve a nápolyi törvényszék elnökeként tevékenykedett. Itt barátokat, de ellenségeket is szerzett magának: 1416-ban Rimini ura elfogatta és börtönbe vetette. A fogságában fogadta meg, hogy szakít addigi világi életével, s esetleges szabadulása után szerzetesi fogadalmat tesz. A rendben önmegtartóztató életet élt, válságos időkben nagyhatású prédikációival rengeteg embert vonzott az egyházba. Jóval később, hetvenéves korában állt támogatóként a pápa "keresztes hadjárata" mellé, s 1456 tavaszától lelkesítő, tényfeltáró prédikációkkal szerzett támogatókat, illetve toborzott katonákat a harchoz. Magyarországon nem is értették a beszédét, csak látták nagy hitbuzgalmát, s melléálltak a jobbágyok, a diákok, szerzetesek, elsősorban a pálosok.

Hunyadi János kormányzó mindeközben a maga eszközeivel próbálta biztosítani a vár védelmét, de annak ellenére, hogy az ország leghatalmasabb főurának számított, ereje kevés volt ahhoz, hogy megakadályozza a hatalmas oszmán birodalom előrenyomulását. Sógora, Szilágyi Mihály volt a vár parancsnoka. Ők hármasban teljes egyetértésben, keresztény elkötelezettségből fogtak össze. Az idős ferences pap nemcsak a szervezésből, hanem a küzdelemből is kivette a részét: buzdította, lelkesítette a vár védőit, akiknek sikerült is visszaverniük a török ostromot. A sikeren felbuzdulva, vagy inkább belső indíttatásból fakadóan, katonái élén keresztjét magasba emelve rontott rá a vár alján táborozó törökökre. Ezt látva Hunyadi is kitört katonáival a várból, s együttes erővel sikerült elűzniük a támadókat.

A győzelem Magyarország hetven évig tartó viszonylagos függetlenségét eredményezte. De máig érezhető hatásai is vannak e sikernek. Mivel a török itt később tudta megvetni a lábát, mint például a Balkánon, innen korábban ki is lehetett űzni. A mai Balkán etnikai és vallási megosztottságának kialakulásában alapvető szerepe volt a hosszúra nyúlt iszlám uralomnak, s végső soron ez vezetett a közelmúltban lezajlott szörnyű polgárháborúhoz is.

A nándorfehérvári diadal hálára és ünneplésre kötelez bennünket. Az összefogás győzelme a példa erejével mutatja meg nekünk, mai magyaroknak, keresztényeknek, hogy csak az összefogás, az önzetlenség és az áldozatvállalás vezethet sikerre. Ma nem fegyverrel, hanem más eszközökkel kell vívnunk a harcunkat. Sajnos ma a hitbéli lazaság, a keresztény hit feladása hoz hosszú távú szellemi, lelki elnyomatást, nehezebben észrevehető rabságot A testvériség érzésének hiánya miatt kevesebb hajlandóságunk van az összefogásra, s kevésbé vállalunk áldozatokat egymásért, mint 1456 tavaszán.

A történelmi Magyarország az egyház segítsége nélkül nem tudta volna megőrizni identitását, de a török elvonulása után talpra állni sem tudott volna. Az újjászülető Magyarországon a püspökségekben indult meg először az élet, s innen hatotta át az egész országot. Ha például nem kezdik el a kalocsai érsekség kiépítését, azt hiszem, Kalocsa is azon települések sorsára jutott volna, amelyek a középkorban még megvoltak, de ma már a nevüket sem igen ismerjük. Ma is nagy szerep hárul az egyházra, a hívekre, s ma is meg kell próbálni folytatni az ősök országépítő munkáját.

Az ünnepségre sokakat várunk, a határainkon túlról is, hasonlóan a csíksomlyói búcsúhoz, mely évente a magyar keresztények összefogásának példaértékű megnyilvánulása.

Váczi Gábor

Fotó: Komondy Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu