Fanfárok, órazenék

Hetvenöt éves a Szegedi Szabadtéri Játékok

A csönd nem változott. A régi maradt. Önálló szubsztanciaként lebeg a tér fölött hetvenöt éve. Hat óra után, amikor a dómban a rövid, nyári miséket mondják karorgonával, felizzik a tér, valami átlényegülés előtti magasztos misztériumban: a napfény a kialakulás vörösét gyújtja a keleti árkádsor téglasorain, aztán a falak lilába fordulnak, és az épületek mozdulatlanul strázsálják az éj ezernyi mozgalmas történését, árnykoszorúként. S ha a Csury-féle zenélőóra diákjai háromszor körbefutották csikorgó pályájukat, és a professzorok mögött becsapódik a bronz ajtócska, Szent Dömötör tornya fölött útjára indul a Göncölszekér. Szántók és füzesek szusszanása hallik a távolból, és a Tiszáról az örök nyár lopakszik a térre. Szellemjárás a szoborcsarnok ölelésében.

Hont Ferenc kedvtelve mesélte, hogyan akarta kipenderíttetni őt a városi hajdúval Somogyi polgármester, miután előállt a Játékok álmával.

Játékok... Szegedi embernek ez a szó többet jelent, mint másnak. Valami magasztosabbat. Megszentelt időt. Mikor a Város elnémul, fölfedi igazi arcát; szíve, a Dóm tér életre kel, és országos múzsák öltenek alakot porból szőtt alföldi ábrándokon. És a Játékok csupán az egyik varázsige. Mert ott van még az álom is, meg a vízió: az előbbi Balázs Bélától, emez Móra Ferenctől - ők is a Dóm téri csodák szövögetői, Juhász Gyulával együtt, meg az egész szögedi nemzettel, amely hetvenöt éve világraszóló népszínházat teremtett a homokon.

Somogyi polgármester is kellett hozzá. És kellett Klebelsberg gróf páratlan küldetéstudata, amely európai kultúrvárost teremtett a Tisza-parton; nemzeti bástyát, a kertek alá araszolt két határ ellenében. Meg Rerrich. Szeszélyes, meséből előlépett, illuzionisztikus Dóm terével, amely maga kínálja magát díszletnek, ibériai, svéd és velencei káprázatokba vonva a szemlélőt egy-egy szögletében.

Így kezdődött 1931-ben. Vojnovich Géza Magyar Passiója - naiv misztériumjáték lehetett a filmhíradó-foszlányok alapján - lázba hozta a Várost. Még az úri passzióval apelláló korabeli cipőreklámban is találunk valami ellenállhatatlan átlelkesültséget. És jöttek Klebelsberg filléres vonatán a népek csillagtetős színházat csodálni Szegeden - egyiken Kosztolányi utazott Tragédiát nézni Csortossal -; jött Mascagni Parasztbecsületét vezényelni, és jött Hont progresszív Madách-rendezése, főszerepben az örök letiport, névtelen tömeggel (a kurzus intoleranciája, igen...). Buday György vetített díszletei, amelyek világszínvonalat képviseltek a korban, és egy egész életmű, amely úgy forrt össze a Térrel, hogy ma is azt érezzük, gazdájuk visszatér majd letett játékszereiért: Varga Mátyásé, aki hat évtizeden át rajzolta a Fogadalmi templom rozettáját meghódító kulisszáit.

"Bámulatos, hogyan sikerült ilyen monumentalitást elérni csupán két színnel. Nem tudják, ki készítette? És hol lakik?" - dicsérte meg a Játékok 1937-es plakátját Aba-Novák Vilmos egy vacsorán. Senki sem tudta... "Szerencse, hogy egytől egyig az én kertembe jártak festegetni" - emlékezik vissza Kopasz Márta, a nagy idők tanúja, aki szerény nyugdíjból, megromlott látással éldegél a szegedi Stefánia sétányon. "´59-ben a plakát keleti oldalát vörösre terveztem... A Kelet felé néző harsonás arca vad, mongol arc. A plakát elárulja, hogy mi magyarok szívesebben nézünk Nyugat felé."

Pilinszky áhítatos hallgatása a kijevi balett próbáján. Vámos Tragédiája, amelyben az egyetemi épületek tetejéig sorakoztak az angyali rendek, hol a Tér már az éggel határos. Olasz, orosz, bolgár, lengyel és amerikai operasztárok - a vasfüggöny mögötti Magyarország szellemi oázisa lett akkor a Dóm tér; megszentelt hely, a templom szerves része - ahogyan Bálint Sándor mondja. A Hunyadi kórusai talán soha, sehol nem zengtek szilajabban, mint a második aranykor Dóm téri éveiben. Kopasz Márta átszellemült grafikáiból lettek plakátok: a Tér architektúráiban, a maszkok könyörtelen őszinteségében és az aranyló napszínekben tetten érte az egyetemes emberi szellem látogatását a Dóm tornyai alatt.

Valami végleg elveszett a vastag rétegekben fényes okkerre mázolt fapadokkal és a kánikulában száradó díszletek enyvszagával, amely éppúgy a szegedi nyár része volt egykor, mint a halászléillat. Korszerű lelátóhoz korszerű repertoár. De nem a Victor Hugo lelkében leledzettekből. Szerencsénk, hogy A nyomorultak idejében kamaszodtunk - mondogatjuk sokszor. Eszembe jutott a napokban Nikolényi Pista direktor, aki az utolsó békeévnek titulálta a hídroncsból épített nézőtér búcsújátékát. Egy része Gyulán szolgál tovább a tószínpadnál. Tavaly alája kukucskáltam. A rések közt a Fogadalmi templom apostolmozaikjai szikráztak.

Hetvenöt éves a Játékok. Nemzeti válságban született, bölcsőjét gazdasági krízis ringatta, gyerekként elnémította az ágyúzás hangja, ifjúkorában a szép és hiteles szó erejében egyenesedett föl. Csöndje ugyanaz. A kortalanoké. A tiszai szélbe mártott arccal örök terekbe tekint.

Marton Árpád

A szegedi Játékok színhelyét, a Dóm teret szimbolikus plakátsétány köti össze a Móra Ferenc Múzeum Fekete-házával (Somogyi utca 13.), nyitányaként a hetvenöt év legendáriumát bemutató, Kovács Ágnes színháztörténész és Koczor György építész által megvalósított lenyűgöző kiállításnak. A tárlaton az alapítók emléktárgyai mellett színpadi fotók és jeles Dóm téri relikviák láthatók
augusztus 20-áig.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu