|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Élő víz forrásává lenni "A keresztény édesanya hivatása, hogy elajándékozza magát. A nőnek állandóan tevékenyen jelen kell lennie a családban, mert ott formálódik egy nép arca. A család lelki táptalaj, ahová Isten ülteti az embert. Csak az egészséges család tudja biztosítani a gyermek számára a kiegyensúlyozott életet, az olyan magatartási mintákat, amelyek segítségével megtanulják a tiszteletet és szeretetet mások iránt" - mondta Forgács Alajos május 27-én, a Szent Mónika közösség budapesti találkozóján, a Szent István-bazilikában. Szent Ágoston édesanyja, Szent Mónika nyitott volt környezetére, s nekünk is föl kell ismernünk a kor szellemi irányzatait, és meg kell látnunk bennük azt, ami káros családunk, gyermekeink számára. De bármilyen reménytelennek tűnik is a helyzet, bárhová sodorja az élet gyermekünket, nekünk mindig Mónika kitartásával és bizakodásával kell esdekelnünk az Úrhoz. "A gyermekeinkért való imádság nagy erő, növeli felelősségünket, vágyaink és szándékaink felülvizsgálatára késztet, hogy ezzel Isten akaratát keressük" - biztatott Forgács Alajos. A zsúfolásig megtelt bazilikában több száz édesanya imája szállt az ég felé, akik Mónikával együtt Szűz Mária, a legjobb édesanya közbenjárását is kérték gyermekeikért, hivatásukért, hogy "az élő víz forrásai lehessenek egy szomjazó világban". Rózsásné Kubányi Andrea
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|