|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A legnagyobb magyar zarándoklat Idén is százezreket várnak Csíksomlyóra Első ízben vesz részt a csíksomlyói búcsún Majnek Antal munkácsi megyés püspök, az idei pünkösdi szentmise ünnepi szónoka. "Nem fogok beilleszkedni a nagy ünnepi szónokok sorába, inkább csak ferences barátaim kedvéért vállaltam el a felkérést" - szerénykedett az Új Ember érdeklődésére a kárpátaljai főpásztor. Kérdésünkre elmondta, ünnepi beszédben négy gondolatot kíván kifejteni. "Egyrészt a nemzeti megújulás évében vagyunk, a magyar püspöki kar által meghirdetett nemzeti imaévhez pedig az erdélyiek és a kárpátaljaiak is csatlakoztak" - hangsúlyozta a püspök. Majnek Antal ezzel kapcsolatban említette a pápa kérését, miszerint bűnbánattal tudjuk megújítani életünket. "Szeretnék utalni arra is, hogy nyolcszáz éve jött létre a ferences rend, de természetesen nem felejthetjük el azt sem, hogy pünkösd van, és mindenfajta megújulás kulcsa a Szentlélek" - fogalmazott a búcsú ünnepi szónoka. Az ünnepi szentmise szombaton délben fél egykor kezdődik a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó közti Nyeregben felállított Hármashalom oltárnál, a liturgiát élőben közvetíti a Duna Televízió és a Mária Rádió. Az idei csíksomlyói búcsú nemcsak a Kárpátaljáról érkező püspök-meghívott személye miatt tér el az eddig megszokottaktól. Újdonság, hogy nem evangéliumi idézet fogadja majd a Szék útján a kegytemplomhoz igyekvő zarándokok százezreit. "Az idén nem evangéliumi részletet választottunk, hanem egyik egyházi énekünk szakaszából egy sort: Szent Fiadat Boldogasszony, kérd e népért" - mondta el Asztrik atya, a kegytemplom igazgatója, a búcsú egyik főszervezője, azzal indokolva a választást, hogy a nemzeti imaévhez kapcsolódóan fontosnak tartják kérni a Szűzanyát, imádkozzék a magyarokért. A legnagyobb magyar zarándoklat megszervezése nem kis munkát jelent, fontos a különböző hatóságok tevékenységének összehangolása, elengedhetetlen a szoros együttműködés a polgármesteri hivatallal, rendőrséggel, csendőrséggel és tűzoltósággal, de ugyanilyen fontos a helyi lakosok segítsége is. A rendőrségi tájékoztatás szerint az idei búcsún magyar rendőrök is szolgálatot teljesítenek majd, hála a Hargita megyei és a Pest megyei rendőrség együttműködésének. A pünkösdi zarándoklat szellemiségének és hangulatának megőrzése érdekében a csíkszeredai polgármesteri hivatal idén is szigorú intézkedéseket foganatosít a búcsú idejére. Az érintett hatóságok bevonásával már megtörténtek az egyeztetések a csíksomlyói ferences rendház és a csíkszeredai városháza között. Az erdélyi Krónika tájékoztatása szerint ebben az évben a Szék útján lakók lehetőséget kaptak arra, hogy egy űrlap kitöltésével jelezzék: a házuk, kapubejárójuk előtti közterületen mely vállalkozó, árus folytasson kereskedelmi tevékenységet. Az űrlapok visszaküldésére kijelölt határidő után az el nem foglalt közterületeket az igénylések sorrendjében adja ki a hivatal. Lukács János
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|