|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Te meg a világ - és ami közétek áll... Hárompercenként meghal egy gyermek az éhező harmadik világban. Mintegy hárompercenként. Mintegy. Ha pontos adatot akarnánk közölni, az úgynevezett mínuszos hírek közt kellene keresgélnünk: az erre vonatkozó jelentéseket rutinszerűen tördelik be a lapok félreesőbb helyére, ha nem ment férjhez éppen egy mozicsillag sem, és a tőzsde sem mutat izgalmas ingadozást. Óránként húsz, napi négyszáznyolcvan éhen halt gyermek; az annyi, mint hetente háromezer-háromszázhatvan, az ötvenkét héttel számolva évente százhetvennégyezer-hétszázhúsz, amiből átlagosan tizennégyezer-ötszázhatvan esik egy hónapra. Mondják: a statisztika az általánosra tekint. A sorjázó számoszlopok közönyössé tesznek a mögöttük álló valóság iránt. Na de mégis! Évente százhetvennégyezer-hétszázhúsz gyermek éhhalála marad le az újságok címoldaláról! Ha ők is teljes értékű emberek lennének a szemünkben, hárompercenként meg kellene szakítanunk a műsort a televízióban! Ahogy azoknak a halálakor szoktuk - államfők, sztárok, egyházi méltóságok -, akiket mi magunk léptettünk kimagasló státuszba. Montaigne azt mondja: a megszokás elfedi a dolgok igazi arcát. De hogyan lehet hozzászokni egy hárompercenként bekövetkező gyermekhalálhoz? Csupán mert nem a szemünk láttára történik? Mindezt az objektivitás mondatja ki velem. A tárgyilagosság, aminek őrzésével a hírközlő szerveket bíztuk meg. De a hírközlő szervek nemigen teljesítik ebbéli küldetésük. Önök hányszor találkoznak egy napilapban vagy egy adásnap folyamán azzal a szociális küldetéstudattal, amely a magyar tárcairodalom gerincét adta? Tömörkény, Móra és Kosztolányi az ember megrendítő igazának keresésében talált rá a halhatatlanság útjára. Ne tévesszen meg senkit a bulvársajtó érzelgős szepegése, amely két lélekromboló tudósítás szünetében ápolja a humanitás látszatát! Mediatizált világban élünk. Mit is jelent ez? Embermilliárdokhoz jut el mások üzenete. Kép a világról. Ám ez a kép - gondatlanságunk folytán - legtöbbször nem a világ igazi látványát nyújtja: a médium mutogatja magát megsokszorozva. Démoni erő! Mint amikor egy orvos halálos mérget juttat az érrendszerbe. A közlés csatornái önkényesen válogatott képet juttatnak el hozzánk, a média így kapcsolatépítés helyett álkapcsolatokat gerjeszt, közösségformálás helyett elmagányosít inkább, a lét közlése helyett saját maga kreálta világgal szembesíti az embert. Ki hisz ma már a hírek tárgyilagosságában? De jó lesz vigyázni: az ismeretterjesztés éppolyan termékeny talaja a manipulációnak, mint a science fiction, és a mediatizált világrend uralmára mi sem jellemzőbb, mint hogy a választásokat összekeverjük a kiszavazóshow-kkal, a közszereplők pedig blogokba jegyzetelgetnek ahelyett, hogy történelmet írnának. A százhetvennégyezer-hétszázhúsz éhen halt gyermek pedig kimarad a sajtóhírekből. Csakugyan kellemetlen látvány volna. Rágondolni is rossz. De ha ügyet sem vetünk rá, egy hárompercenként bekövetkező tragédiára, van-e még egyáltalán közünk mindahhoz, ami körülvesz bennünket? A világhoz, amely létünket hordozza? "Te meg a világ" - Szabó Lőrinc kötetcíme a mediatizált korban érvényét veszti talán? Vajon a média által fenntartott értékrend - amely milliók életének lett irányadó mintája - nyom-e egyetlen grammnyit is ott, ahol egyetlen lélek igazsága az abszolút mérték: az Isten színe előtt? Marton Árpád
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|