|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Látnunk kell egész életművét... Prohászka püspökről - ötödik utódja Idén különös fontossága van annak, hogy minél többen vegyünk részt a Prohászka-év különböző rendezvényein. Hiszen közismert mindaz a méltánytalanság, amely a lánglelkű püspök alakját körülveszi. A Páva utcai holokausztmúzeumban kitett fényképe mellett az áll, hogy ő indította el a holokauszthoz vezető ideológiát. Tudjuk azt is, hogy idén az emelt szintű érettségi tételek között az egyik éppen Prohászka antiszemitizmusával foglalkozik. Meggyőződésem, hogy történelmietlen nézőpontból közelítik meg alakját, akik így állítják be az ő személyiségét. Nem beszélnek a nagy tudósról, a mélyen hívő lelki emberről, arról a szociálisan rendkívül érzékeny főpásztorról, aki korát meszsze megelőzve szétosztotta egyházi birtokait, saját vagyonát, nemegyszer saját cipőjét adva oda a szegényeknek. Valóban, mindenkinek mindene akart lenni. Amint XII. Piusz pápáról is megalapozatlanul terjesztették, hogy antiszemita, ugyanígy bűn az, amit Prohászka püspökkel tesznek. Székesfehérváron ma is tudják az emberek, hogy Prohászka milyen szívélyes kapcsolatot ápolt a zsidó rabbival. Gyakran látták őket együtt sétálni és beszélgetni. Tudjuk, hogy Pesten, az Egyetemi templomban tartott konferenciabeszédeire helyet foglaltatott magának a zsidó főrabbi is, hogy hallgassa a katolikus főpapot, mert megérezte, hogy ez a püspök valóban Isten embere, és szereti minden embertársát, minél kisebb és minél szegényebb, annál inkább! Úgy gondolom, el kell hogy jöjjön az idő, amikor történész tudósok igazságot szolgáltatnak XII. Piusz pápának és Prohászka püspöknek is. Nem szabad kiragadni az ő hatalmas szellemi örökségéből egy-egy epizódot, félmondatot, hanem látnunk kell egész életművét: az Istenhez kötődő, mély meggyőződésből fakadó vallásosságát, az abból táplálkozó szociális elkötelezettségét, az egész magyar nép iránti szeretetét, és akkor, azt hiszem, mindannyian gazdagabbak leszünk. Hiszen az igaz embereket meg kell becsülnünk! Biztos vagyok benne, hogy Prohászka püspök is közéjük tartozik. 1919-ben megvédte a Tanácsköztársaságnak azokat a zsidó vezetőit, akiket a kommunista hatalomátvétel leverése után föl akartak koncolni. A most annyira támadott püspök volt az, aki világosan kijelentette: keresztény ember nem lehet bosszúálló, a keresztény embernek meg kell bocsátania, a keresztény ember a szeretetet sugározza még azok felé is, akik őt bántják. Prohászkát a Tanácsköztársaság alatt kidobták a püspöki palotából, de ő a megbocsátást tudta hirdetni. Ha mindezeket figyelembe vesszük, egy olyan példaképet látunk, aki nemcsak címében, nemcsak jelzőjében, de egész életében Magyarország apostola és tanítója volt - amint sírfelirata is hirdeti. Remélem, termékeny történelmi vitákban sikerül tisztázni Prohászka püspök szerepét, és ennek fényében a holokausztmúzeum sem az antiszemitizmus ideológusaként emlékezik majd rá. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|