A kis herceg repülőgépe

Máris jelképpé vált. A világsajtó egyre sűrűbben számol be arról, hogy Marseille közelében, a tengerben meglelték Saint-Exupéry, A kis herceg írójának repülőgép-roncsait. Az író gépével hatvan esztendeje tűnt el, utolsó felderítőútján. A kérdés: miért zuhant le Lighting P-38-as gépével? Egyesek arra hivatkoztak, hogy lelőtték, mások a repüléshez már idős korúnak tartották, s vannak, akik öngyilkosságra gondolnak.

E sorok íróját az öngyilkosság kérdése azért izgatja, mert kizárja Exupéry életéből. Sok tanulmány jelent meg róla, és köztudott, hogy serdülő fejjel elvesztette a hitét. A fribourgi maristák kollégiumában vívódott Istennel, a vallással, találkozott a semmi kísértésével. 1953-ban megjelent naplójegyzeteiből ismerhetők meg hitetlenségének okai: a természettudományokat tanulmányozta, és fölöslegesnek érezte az okságot, célszerűséget, a relativizmust kiterjesztette a szellemi életre. "Isten igaz, de talán mi teremtjük" - hirdette Nietzsche filozófiája nyomán. Erkölcsi szinten kereste az élet végső értelmét - írja Szabó Ferenc az írót elemezve. Exupéry ezek szerint kidolgozott egy bizonyos misztikát, emberbarátságra, bizalomra, türelemre, alázatra, szolgálatra gondolt, melyeket valódi értékeknek tartott. Aki olvasta 1982-ben magyarul megjelent Citadella című munkáját, óhatatlanul az evangéliumokra hivatkozik. "Ha a Citadella istene nem is keresztény Isten, egy kicsit pragmatista (...) misztika, annak a morális magatartásnak útját egyengeti, amely szükséges a hithez" - írja Szabó Ferenc. Ha csak A kis herceget ismeri valaki, töprenghet: a sivatag, mint helyszín miért fontos az írónak? Az írót ugyanis nem lehet elválasztani (ihlető) környezetétől, attól, ahol a cselekményeit játszatja. Saint-Exupéry gyakran találkozott a sivataggal - valóságosan is, és kedves hely volt a számára. A modern ember sivatagi. Oázist: forrást, pálmát keres, vagyis megnyugvást, szomjúságát csillapító üdülést. A magány, a sivatag csendje, a szemlélődés, a halálról való elmélkedés és az imádság - főleg a türelmes és reménykedő várakozás az emberszeretettel egybekapcsolva az Isten felé vezető utat egyengeti. S ez a vágy a gyermekség ösztönét idézi, aki a gyöngédséget igényli. A Citadellában lobog ez a gyermekség, a másoknak való megnyílás, az alázat, amely ezeket a szavakat adta az író szájába: "Amikor majd meghalok, Uram, hozzád érkezem, mert a te nevedben szántottam-vetettem. Tied tehát e vetés. Én öntöttem ezt a viaszgyertyát. A te dolgod, hogy meggyújtsad. Én felépítettem ezt a templomot. A te dolgod, hogy csendjében imádkozzál!" A kételkedő-kereső lelkű író, pilóta szolgálatát teljesítette, amikor lezuhant gépével. Hazáját szeretve, Istenét kutatva indulhatott utolsó útjára. Bátorságát sohasem vesztette el, bár addig is sok szerencsétlenség érte. Gépének megtalált maradványa annak jelképe, amit mindig is szívében őrzött, tépelődéseiben bizonyságként fogadott el: a szeretet örömét.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu