A liturgia kútforrása

Dobszay László új könyvéről

Liturgia és költészet? Költészet és liturgia? Mindkét formájában időszerű a kérdés. Ha csupán arra gondolunk, hogy a modern keresztény világirodalom megújulásában (például Paul Claudel lírájában) mennyire fontos a liturgia, mint élet és cselekvés, máris választ kapunk a kölcsönösség kérdésére, hiszen az egyházi spiritualitás kincsesháza: himnuszok, imádsággyűjtemények, meditációs könyvek, sajátságos életgyakorlatok összessége olyan "közvagyon" századok életében, amely soha meg nem szakad, ki nem merül.

Dobszay László zenetudós, a korábbi Jegyzetek a liturgiáról című (nélkülözhetetlen) könyv szerzője ezúttal Az esztergomi rítus történetét-tartalmát nyújtja át az olvasóknak, az egyházi műveltséget (is) magasabb szinten megismerni akaróknak. A szerző megállapítja: "Az esztergomi rítus a magyar kultúra és egyháztörténelem eddig kellőképpen nem méltányolt kincse. Benne egy gondolkodó, mérlegelő alkotóerő, ízlés, lelkiség nyilatkozott meg, s az európaiságnak és magyar hagyománynak kivételes egységét termette." A kötet ismeretében erről aligha lehet vitatkozni, s újra előlép a Mezey László által már jóval előbb levont következtetés, hogy a liturgia örökös kútforrás, amely mindig mély hatást gyakorolt a hitéletre és a művészetekre.

Dobszay mindent tud a liturgiáról. Amit az esztergomi rítusról ír történeti és összefüggés-felismerés, hiszen soha nem vonatkoztat el az időben jelentkező, de aztán időtlenné váló rituális gyakorlatoktól, szövegek továbbélését vizsgálva eljut napjaink szertartásaihoz, és kimutatja, hogy ami Esztergom öröksége, az nagy hatással volt "az egész magyar egyházra": "Az ťesztergomi rítusŤ kifejezés szűkebb értelemben magának az Esztergomi Egyházmegyének a rítusát jelenti, tágabb értelemben pedig a hatáskörébe eső valamennyi magyarországi rítust." Egységes hagyományról van szó, melyet a XV. században könyvekben is közzétettek: "Az esztergomi misszále, breviárium az 1480-as évektől számos kiadásban megjelent..." A "nyomozásból" az is kiderül, hogy ezt a liturgiát végül is az ellenreformáció idején kellett feladni - a Rómához való hűség jeléül -, amikor a tridenti reformzsinat könyveit vették át, és feladták a hazai rítust. (Pázmány maga kérte erre a magyar püspököket!) Mégis: ennek ellenére az esztergomi rítus egyes elemei a szentségek kiszolgáltatásában, a rituáléban és a mise asszisztenciarendjében megmaradtak. Megismerjük e rítus forrásait, a kalendáriumot ("ünnepek rangsorát"), a karácsonyi és húsvéti gyakorlatát, a sajátságos esztergomi misét, a zsolozsmát, a liturgikus ruhák, színek szimbolikus világát, s ugyankkor feltárul az egri rítus, mint nemegyszer eligazító forrás, ha az esztergomi adatok hiányoznak.

Afféle száraz tényközlés lenne Dobszay László munkája? Korántsem. Könyvek, századok nyílnak fel a lélek szemeinek, dallamok csendülnek a fülnek, hiszen a zenetudós ezúttal sem hallgat az egyházi zene aranyáról: a gregoriánról, arról a benső igényről, amely századokon átjárta a lélek tájait, igényt támasztott énekben elmondani, amit a szív és az értelem együtt fogalmazott...

Európaiságunk szép példája e könyvben például az ünnepi énekek (szekvenciák) sokszínűsége Notker Balbulus - a korai himnuszköltő énektípusaiból a már későbbi középkori Szentviktori Ádám tökéletes költészetéig, amely egyik bizonyítéka annak, hogy a liturgia mindig igényes volt, igényes kell hogy legyen napjainkban is - szövegeiben, dallamaiban egyaránt, hiszen a földi liturgia az égivel találkozik valamennyi részletében. (Dobszay László: Az esztergomi rítus, Új Ember Kiadó, 2004. Ármegjelölés nélkül.)

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu