|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Csízike A csíz a nagy lucfenyvesek lakója, hazánkban ezért csak nagyon kis számban költ. De gyakori, egyes években tömeges őszi-tavaszi átvonuló madár nálunk is. Fiatalabb éveimben, amikor még magam is gyűrűztem a madarakat, sokat jelöltem például a Budai-hegyekben vagy Pécel környékén. A legnagyobb fogás mégis a Kis-Balaton Diás-szigetén történt. 1975 februárjában több napot töltöttünk ott Bécsy Laci barátommal. Egy reggel észrevettük, hogy - talán a kemény fagy miatt - az égerfák magja a földre pergett és áttelelt, a csízek pedig a talajon ugrálva szedegetik őket. Kifeszítettünk egy hosszú hálót, és az rövidesen csak úgy sárgállott a sok fogott madártól. Meggyűrűztük valamennyit, de közülük a későbbiekben sajnos egyetlenegyről sem érkezett hír. Egy Pécel határában ősszel jelölt csízemet viszont a rákövetkező évben a költőhelyen, több ezer kilométerrel keletebbre, Voronyezs környékén ellenőrizték. A csíz apró és nagyon kedves madárka. Sok évvel ezelőtt valaki egy szárnyán sérült példányt hozott hozzám. Mi történt vele, hol sebesült meg, nem derült ki. Csak repkedni tudott egy kicsit, távolabbra szállni nem, a szabad életre már nem lehetett reménye. Így aztán nálunk maradt. Tágas kalitkát kapott, ahol rövidesen teljesen otthon érezte magát. Csízikének neveztük el, és az akkor még általános iskolás gyerekeim, amikor csak tehették, kényeztették. Az ujjaik közül vette el a kendermagot, ha pedig a szobában kiengedtük, a kezükre ült, és úgy kérte az újabb falatot. Néha terméssel teli nyírfaágat hoztam neki. Alig látta meg, máris ráröppent, és buzgón bontogatta az apró magokat. Hím madár volt, fekete sapkával, és már néhány nappal azután, hogy hozzánk került, énekelgetett. A csíz éneke nem hasonlítható a fülemüle csattogásához vagy a sárgarigó "huncut a bíró" flótájához, de nagyon kedves, halk, amolyan behízelgő csicsergés. Hajnalban Csízike hangjára ébredtem, de a hosszú téli estéken lámpafénynél is dalolt. A sors valamelyest talán kárpótolta sérüléséért, hiszen hosszú ideig, tizenkét évig élt nálunk. Az apró énekesmadarak szabadban elért átlagéletkora - a legkülönbözőbb veszélyek miatt - nem több egy-másfél évnél. Ami persze nem zárja ki, hogy ne akadnának nyolc-tíz éves "matuzsálemek" is. De a gyűrűzések azt bizonyítják, hogy a kicsi termetű madarak, például a széncinegék, vörösbegyek fiataljainak nyolcvan százaléka nem éri meg, hogy a következő évben maguk is fiókákat nevelhessenek. Ha csízekkel találkozom, korábbi kis vendégünk mindig eszembe jut. Legutóbb az óbudai Hajógyári-szigeten láttam néhányat, az ott álló égerfák termését bontogatták, szárnyaikkal egyensúlyozva igyekeztek a termést elérni. Egyikük lejjebb szállt néhány ággal. Nem volt messzebb öt méternél. Amikor fekete sapkás fejét kissé félrefordítva lepillantott rám, mintha csak Csízikét láttam volna. Kép és szöveg: Schmidt Egon
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|