Az Olvasó írja

Az iskolanővérek anyai szíve

Mint a kiskunfélegyházi Constantinum egykori növendékét, sok kedves emlék rohant meg, mikor az Új Ember március 7-i számában egy szívmelengető cikket olvastam. Valóban, a nővérek "anyaszívvel" voltak a kislányok iránt.

Az én osztályomból negyvenen voltunk bentlakók, az ország minden tájáról. Mindnyájunkat egy családként kezelt Antonella nővér. Együtt voltunk a tantermen kívül a hálóteremben, az ebédlőben és a tanulószobában is. Reggel és este rövid közös imát mondtunk, és este, a nap befejezéseként, egyenként Antonella nővérhez mentünk, aki kis keresztet rajzolt a homlokunkra. Ő nemcsak osztályfőnökünk és prefektánk, de anyánk és nővérünk is volt. Szép volt Félegyházán növendéknek lenni.

Mindezek után egy kicsi tévedésre szeretném felhívni a figyelmüket. A mi iskolánk nem mezőgazdasági szakképző, hanem mezőgazdasági leányközépiskola volt. Ez lényegi és szintbeli különbség.

A vidéki értelmiségi családok adták be oda lányaikat, hogy művelt, intelligens családanyákat és háziasszonyokat képezzenek belőlük. Az egyetemek is nyitva álltak előttünk, bár az én osztályomból csak egyikünknek sikerült diplomát szereznie, neki is csak évekkel később. Ugyanis 1949-ben valamennyien a rákosista tisztogatásnak estünk áldozatul. De ez a Constantinum értékéből semmit nem von le.

Antonella nővér a szétszóratás után is öszszetartotta az osztályát. Azokat is számon tartotta, akik az ostrom és az utána következő események miatt máshol folytatták tanulmányaikat. Osztálytalálkozókat tartott hol az állatkertben, hol Pannonhalmán, ahol diétás nővér volt, majd Félegyházán, az újraalapított Constantinumban. A temetésén mindannyian - Amerikából is - ott voltunk.

Velics Gyuláné

Vaszy Viktor emlékére

Amikor huszonöt évvel ezelőtt a kiváló zenész, Vaszy Viktor meghalt, hiába szeretett volna a család egyházi temetést, a párt nyomására erre nem adatott lehetőség. Még azt sem engedték meg, hogy a hivatalos állami búcsúztatás előtt legyen meg az egyházi szertartás, amire a család Gyulay Endrét - az akkori szemináriumi spirituálist, a jelenlegi főpásztort kérte fel. Csak másnap ment ki a temetőbe, és a közvetlen családtagok jelenlétében szentelte be a sírt.

Vaszy Viktor hívő ember volt, amit az is bizonyít, hogy már ekkor készen volt életének utolsó műve, a Missa pro pace.

1979. március 11-ére ünnepélyes szentmisére hívta a szegedi híveket Udvardy József püspök a szegedi nagy árvíz századik évfordulója alkalmából. Meghívtuk erre az alkalomra Bárdos Lajost is, hiszen ő ebben az évben ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Tíz óra előtt pár perccel nyílt a kórusajtó, és belépett rajta Bárdos Lajos Vaszy Viktor társaságában. Egy pillanatra nagyon meglepődtem, de még inkább azok a zenészek, akik a színházi zenekar tagjai voltak, de "titokban" többször eljöttek a dómba muzsikálni, főleg nagy ünnepeken. Kifejeztem örömömet, hogy Vaszy Viktort is köszönthetem, aki azt válaszolta, örül, hogy kedves barátja, Bárdos Lajos "elcsalta" erre az ünnepi eseményre. A végén Vaszy Viktor igen elismerően nyilatkozott a kórus teljesítményéről, és rögtön megjegyezte, hogy szinte kész van a fent említett miséje, csak egy kis simítást kell végeznie rajta. Az volt a kívánsága, hogy a dóm énekkarával mutassuk be a művet.

Másnap délelőtt a színházi próbán vezénylés közben rosszul lett, és meghalt. Miséjét, igaz, a dómban, de a Zenebarátok Kórusa és a Szegedi Szimfonikus Zenekar mutatta be néhány év múlva, amit a Magyar Televízió is közvetített. Most, halála évfordulóján ugyancsak ők adták elő a dómban március 12-én.

Ábrahám István, a dóm akkori karnagya

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu