Az egyházközségi nővéreket elfelejtették föloszlatni

"Legyen benne a szeretet..."

Elfelejtették internálni, majd föloszlatni őket a hazai szerzetesrendek 1950-es szétszóratása idején. Az Egyházközségi Nővérek Társaságának tagjai - a Szociális Testvérek elágazásaként - abból a célból alakultak fogadalmas közösséggé 1935-ben, hogy a plébániai és az egyházközségi munkában hivatásos és képzett segítséget nyújtsanak a plébánosoknak mindazokban a munkákban, amelyekhez nem szükséges papi felszenteltség. A Társaság létrehozását - mint Gáti Edit Ágnes vezetőnővér mondja - különösen indokolta a már akkoriban is mutatkozó paphiány, ami azóta még nagyobb méreteket öltött.

Kápolnájukban csütörtökönként egész napos szentségimádást tartanak

A kezdetekről így beszél Endrődi Emma Rita nővér:

- Főnöknőnk, Künnle Teodóra, a Társaság alapítója, Krisztus szeretetétsugárzó személyiség volt. A közösség belevetette magát az egyházközségi munkába, s nemigen foglalkoztunk azzal, milyen egyházjogi besorolást kapunk.

A Társaság jellege egyházmegyei jogú világi intézmény. A szerzetesi és a vallásos jellegű intézmények, társulatok, mozgalmak között határozható meg a helyük. Tagjai a világban, Istennek szentelt életet élnek. Több pápai megnyilatkozásra támaszkodva 1948. december 21-én Grősz József kalocsai érsek hagyta jóvá az egyházközségi nővérek szabályzatát. Ez egyébként megegyezik XII. Piusz pápa 1947-ben kiadott Provida Mater kezdetű apostoli konstitúciójával.

Az intézmény tagjai - olvasható ebben -, akik a tökéletességre törekszenek, életüket az apostolkodás felé irányítják. Mi jellemzi ezt az apostolkodást?

- A szándék tisztasága, az Istennel való egyesülés, az önmagunkról való nagylelkű megfeledkezés, kemény önmegtartóztatás és a lelkek szeretete.

A nővérek példaképei az Úr Jézust és az apostolokat szolgáló első szent asszonyok, akik a Szentírás tanúsága szerint velük voltak és szolgáltak nekik. A Társaság védőszentjei az apostolok, akiknek az emléknapjait minden évben megünnepelik. Fő ünnepük Szent Péter és Pál apostolok napja, június 29-e.

Kempis Tamás szavai rávilágítanak lelkiségükre: Uram, Jézus Krisztus, szeretetedért örömmel fogadom a fáradalmakat, kísértéseket, zaklatást, aggódást, szükséget és gyöngeséget - méltatlanságot, rágalmat, szemrehányást, megaláztatást, megszégyenülést, feddést és megvettetést -, mert ezek növesztik az erényeket, ezek teszik próbakőre Krisztus tanítványát, ezek szerzik a mennyei dicsőség koronáját.

Mi a világi intézmény és egy hagyományos szerzetesi közösség közti különbség?

- A világi intézmények feladata, hogy a hármas fogadalom, a szegénység, tisztaság és engedelmesség alapján - ebben rokon a szerzetességgel - a világban élve megvalósítsák azt, amit a komoly keresztény élet kíván, ugyanakkor tovább is sugározzák. A mai eszmei, szellemi zűrzavarral teli világban különösen fontos, hogy legyenek olyanok, akik az örök igazságokat a kor számára érthetően, modern köntösben közvetíteni tudják.

A nővérek vallják: életáldozat nélkül egyházközségi munkát nem lehet végezni. Imaéletük nem az imádság idejére korlátozott imagyakorlat, hanem annak át kell hatnia életük minden percét. Az egyházközségi nővér a hitből él.

Szent Vince mondta az irgalmas nővérekről: kápolnájuk a plébániatemplom. Általában két-három nővér kerül egy plébániára, ahol hittant oktatnak, az áldoztatásban, a kántori feladatok ellátásában, a templom rendben tartásában, az adószedésben szorgoskodnak, látogatják a családokat, időseket és egyedülállókat. Künnle Teodóra úgy szerette volna, ha a fiatalok a noviciátus egy idejét kórházi és börtöni munkával töltik: az elesett emberek között.

Hogy Krisztus szeretete mozgató, lendítő erővé váljon a Társaság tagjaiban, legfontosabb a megélt személyes kapcsolat Krisztussal, amikor nemcsak az értelmem vagy az érzelmeim, hanem egész lényem úgy kapcsolódik hozzá, hogy az számomra életet alakító erővé váljék jó- és balsorsban egyaránt. Ezért kezdjük minden napunkat olyan imádsággal, amely tudatosítja bennünk ezt az "egy szükséges"-t.

A nővérek nemcsak a Kalocsai Egyházmegyében, hanem az ország minden részén - ahová hívták őket - megjelentek az egyházközségekben, így Adonyban, Baján, Balassagyarmaton, Bátán, Jánoshalmán, Kelenföldön, Klotildligeten (ahol ma is található a központjuk), Lábatlanon, Budapesten, Orosztonyban, Rákosszentmihályon, Százhalombattán, Sükösdön, Tökölön, Valkón. Budapesten, a Ferenciek terén 1948-tól 1986-ig vezették a papi otthont, illetve ugyancsak 1948-tól 1954-ig a Mátrában lévő Stella papi üdülőt.

Gáti Edit Ágnes vezetőnővér: Ma, az egyre nagyobb paphiány idején még inkább szükség van az egyházközségi nővérek szolgálatára

A klotildligeti egyházközségben 1950 óta vannak jelen a nővérek. Általában külön laknak a plébániától, önálló házukban vagy bérelt helyen, de ha úgy hozta a helyzet, a plébánián találtak szállást. Ez utóbbi megoldást - amenynyire lehet - kerülik, éppen azért, hogy az esetleges rosszindulatú szóbeszédnek elejét vegyék.

Megalakulásuk után a bátai egyházközségbe hívták meg először a nővéreket. Nyakas Erika nővér ottani működéséhez kötik az addig egykéző településen ennek a szokásnak a megszűntét. A nővér ugyanis jóban volt a falu legmódosabb gazdájának családjával. Amikor fiuk megnősült, Erika nővér hatására az ifjú házaspár több gyermeket vállalt, s ezzel a falu első gazdája új mintát adott.

A Társaság anyaháza Kalocsán volt, s 1950 júniusában, amikor a szerzeteseket előbb összeszedték, majd a nyár végén a rendeket föloszlatták, a nővéreket - nyilván, mert kis csoportokban, szerte éltek az ország különböző egyházközségeiben, az anyaházban alig maradt valaki - elfelejtették elhurcolni, s föloszlató végzést sem kaptak. A köznyelv demokratikus nővéreknek nevezte őket, mert más közösségekkel szemben nem hordtak fátyolt, kerékpárral közlekedtek, ami akkor még különlegességnek számított.

Rózsafüzér gyárnak nevezték műhelyüket, ahol mozgáskorlátozott emberek készítették az olvasót. Később - 1951-ben - a házat államosították, a közösséggel azonban nem foglalkoztak tovább a hatóságok. Mintha nem is léteztek volna. Az eredeti munkakörüket és életformájukat így változatlanul megőrizhették a kommunizmus idején is. 1950-ben huszonnégy tagja volt a Társaságnak. Kalocsán vezették az érseki hitoktató intézetet is, amelyben még 1951-ben is diplomáztak hallgatók.

Buda Klára hitoktató

Kertjüket a paprikafeldolgozó malom vette meg, jelképes összegért, s a gyönyörű gyümölcsöst - száz almafával, ötven cseresznyefával - az új tulajdonos kivágatta. Ma is fájóan emlékezik erre Ágnes és Rita nővér.

A Társaság tagjai a plébániákon fizetést kaptak és kapnak. A munka századában élünk - mondják a nővérek -, ezért nem támaszkodnak juttatásokra, adományokra.

A munka vállalásakor - mint írják önmagukról - megkérik jogos bérüket, de vállalnak munkát olyan egyházközségben is, ahol nem tudnak fizetni, ámde az ťaratni valóŤ sok. Az anyagiasság és a számító lelkület távoltartására szüntelen szemük előtt lebegnek az Írás szavai: Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, a többi mind hozzáadatik nektek.

A kommunista időkben egyetlen társuk, Kónyi Mária nővér, aki a ciszterci plébánián dolgozott Budapesten, szenvedett két és fél esztendős börtönbüntetést - állítólagos valutaüzérkedés miatt. Köztudott ma már, hogy a ciszterci plébánia körül, Budapest leginkább polgárosodott városrészében, Szentimrevárosban (a mai XI. kerületben) igen eleven katolikus ifjúsági és - a keresztény politikai szempontokat sem nélkülöző - elitnevelési mozgalom folyt a kommunista diktatúra évtizedeiben.

Negyven évig nem lépett be új tag a Társulatba, bár - mint a nővérek mondják - szerették volna, s kísérletet is tettek erre. Amikor elérkezett 1989, az idős nővérek ezért arra gondoltak, nem alakulnak újjá, hanem "szép békességben megöregszünk, úgyis annyi, új hivatást kereső szerzetes közösség éled".

Szabó Erzsébet nővér az új nemzedék képviselője

- Az Úristen akarta, hogy ne így legyen. Mindenhez küldött embert, hogy ismét nyilvánosan működjünk. Egyik nővérünk, Tamás Mária, aki idegenvezető volt az esztergomi Keresztény Múzeumban, megtette a szükséges jogi lépéseket. Azon kaptuk magunkat, hogy léteznünk kell.

A kalocsai, államosított anyaházukért kárpótlást kaptak, s ebből vették meg Klotildligeten mostani házukat, Csiky Gábor, helyi egyházközségi elnök segítségével, akinek jelentős szerep jutott a piliscsabai egyetem létrehozásában is (Klotildliget Piliscsaba része), s a nővérek háza mellett egyetemi kollégiumot is létrehoztak. Ezt egy ideig Ágnes nővér vezette, ma már világi vezetője van az egyetemista fiatalokat befogadó otthonnak, a lelki vezetésben azonban részt vállalnak a Társaság tagjai.

1994-ben költöztek be a klotildligeti épületbe, ahol ma négyen élnek: a két idősebb nővér mellett két fiatal. Öszszesen tízen alkotják a Társaságot, de az utóbbi időben több fiatal is érdeklődik.

- Rendkívül fontos - mondja Rita nővér -, hogy legyen olyan ember az egyházközségben, aki mintegy összekötő kapocs a plébános és a hívek között. Aki ismeri az ott élőket, akivel elbeszélgethetnek. Puli kutyának is szoktuk magunkat nevezni, akik "csaholásukkal" az egyházközség köré terelik az embereket.

A piliscsaba-klotildligeti anyaház

A nővérek évente újítják meg fogadalmukat Péter-Pál napján.

- Köt a fogadalom, de még jobban köt a szeretet.

"Lelkiségük nélkülözhetetlen alapja az alázat, célja és értelme a szeretet."

Minden csütörtökön egész napos szentségimádást tartanak a kápolnájukban, amelyen a környékbeli hívek is részt vesznek. Társult tagjaik - akik világiként élnek szerte az országban - havonta fölkeresik a Társaságot közös imanapra. A nővérek Szent Benedek reguláját követve végzik a napi zsolozsmát.

Szabó Erzsébet nővér 1994-ben tért meg, mint mondja, s ezzel arra utal, hogy annak idején református templomban keresztelték. Tizenhét évesen lett katolikus, egy nyári ládagyári munka során, amikor találkozott egy hívő katolikus lánnyal. 1995-ben elsőáldozó, rá egy évre bérmálkozott, majd 1997-ben lépett be a Társaságba.

- Megtérésemmel egy időben éreztem, hogy szerzetesi hivatásom van. Plébánosomtól kértem címet, hogy a szerzetesnővérekkel felvehessem a kapcsolatot. Két közösséget ajánlott az atya, az egyik ez volt. Piliscsaba azonban szülőhelyemtől - Kiskunhalastól - messze esett. Közben másfelé is tájékozódtam. Amikor azonban 1997-ben mégis eljöttem ide egy lelkigyakorlatra, alapvető élmény ért. Leszálltam a vonatról, s azt éreztem, hogy hazaérkeztem. Amikor pedig beléptem a nővérekhez, hogy itt a helyem.

Erzsébet nővér 2000-ben tett első alkalommal fogadalmat. Sekrestyés a klotildligeti templomban, s mindenféle munkát elvégez, ami az egyházközségben adódik. A szerzetesi főiskola végzős hallgatója.

Kárpátaljáról érkezett Buda Klára. Három éve tartozik a Társasághoz.

- Nehezen vezetett ide az utam - mondja. - 1988-ban tértem meg, reformátusként voltam megkeresztelve. 1995-ben Magyarországon beléptem egy közösségbe, amelyet végül ott hagytam, miután túlságosan zártnak bizonyult. Úgy éreztem, hivatásom másféle feladatokra szól.

Kántorképzőt, hitoktatóképzőt végzett, közben Jászárokszálláson élt. 2001 május elsején érkezett meg Klotildligetre. Tavaly nyáron tett fogadalmat, a pilisjászfalui filiában iskolai és óvodai hitoktatás a feladata.

Az egyházközségi nővér - mint önmagukról írják - nem szereti a jámborság külsőséges formáit, s ezt nem is kívánja meg a Társaság. A nővér - vallják - legyen alázatos és igaz, legyen benne a szeretet.

Kép és szöveg: Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu