Beszéljünk írókról!

Lányom feje fölött összecsaptak a hullámok. Van ilyen. A szülők dolgoznak, a gyerekek számára viszont kétnapos szünetet rendeltek el. Unokáim még nincsenek abban a korban, hogy felügyelet nélkül otthon maradhassanak. Ilyenkor vetik be magukat a nagyszülők. "Kis kikapcsolódás" - mondja feleségem, jelezve, nem jelent nehézséget három süvölvényre vigyázni. Halványan felmerül bennem, hogy a kikapcsolódásról más elképzeléseim vannak, de hallgatok. Ha így kell kikapcsolódnom, ám legyen. Fiam megkönyörül rajtam, szabadnapot vesz ki, hogy részese lehessen a kikapcsolódásnak.

Reggel érkeznek. Hatalmas hátizsákban játékok, váltás ruha, könyvek. "Kérdezd ki Andristól az angol szavakat!" - hangzik az utolsó intelem. Vak vezet világtalant. Szerencsére Andris semmi hajlandóságot nem mutat a nyelvtanulásra. Huszonegyezni, azt igen! Angol... hát az kevésbé.

Kikötésem csak egy volt. Ebéd után a nagyapának szunyókálnia kell. Máskülönben zord és kedvetlen. Így aztán némi vita után elcsendesedik a gyermekraj. Andris a mama ágyán, könyvvel. Nem alszik, olvas. Ellenőriztem: Móra Ferenc Dióbél királyfiába kezdett.

- Meddig alszol? - suttogja. Nem akar zavarni.

- Fél háromig.

- Olyan sokat? Akkor este nem tudsz elaludni.

Sejteni kezdtem, ebből nem lesz délutáni szieszta.

- Tetszik? - a könyvre böktem.

- Nagyon.

Rövid hallgatás. Befordultam a könyvespolc felé, hátha... De nem.

- Te olvastad?

- Igen.

- Neked tetszett?

Mit mondjak? Voltak könyvek, amelyeket jobban szerettem. Még Móra Ferenc elbeszélései közül is közelebb állt némelyik a szívemhez. De most halvány lelkifurdalás kerített hatalmába. Tényleg, Móra... Miért is porosodnak könyvei a polc felső, alig elérhető részén? Szégyenkezve néztem föl. Móra... Tömörkény... Gárdonyi... Apámék nemzedéke fölfedezte a "ködlovagokat", Lovik Károlyt és a többieket a XIX. század végéről és a XX. század elejéről, mi viszont tétlenkedünk, és méltósággal jelentjük ki: nem tartoznak az irodalmi kánonba. Elhatároztam, este leügyeskedem Az én falumat. Annak idején egyik legkedvesebb Gárdonyi-könyvem volt. Jön a második gyermekkor, illik hozzáillő olvasmányokba mélyedni.

- Elmeséljem, amit eddig olvastam?

- Meséld!

Andris belekezd. Suttogva mesél. Behunyt szemem előtt képek suhannak el. Az elfelejtett gyermekkor képei. Az elveszített birtok, amelyet keresünk - keresünk, mert érezzük, valamit elvesztettünk.

Unokám mellém mászik. Brúnót is hozza. "Te csak aludj nyugodtan, nagypapa, mi addig olvasunk."

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu