KISKÖZÖSSÉGEK - A DIKTATÚRA IDEJÉN

Húsvéti úton jártak...

Az ember közösségi lény, kapcsolatokban, közösségben tud egészségesen létezni. A kommunista vezetés tudta, hogy a közösség, a csoport az emberi lét és cselekvőképesség alapja - hiszen az ő pártjuk is csoportokban, sejtrendszerben létezett illegalitásuk idején. A kommunisták azt is tudták, hogy a közösség erőt jelent: mert az önálló gondolkodásnak - és alkalmasint az ellenállásnak is - fontos közege lehet. Ezért hatalomra jutva a diktatúra véres eszközeivel szétvert minden társadalmi, politikai egyesületet és vallási közösséget.

Az egyház természete szerint közösség, egymással szeretetkapcsolatban élő emberek közössége Jézus Krisztusban (vö. Jn 17,20k; 1Kor 12,12-31). A magyar egyházban erős volt a közösségi élet a diktatúra előtt. A kommunista hatalomátvételkor hazánkban közel egymillió katolikus tartozott valamiféle vallási egyesülethez. A háromezer katolikus iskolában mintegy négyszáztízezer diák tanult. A diktatúra tizenegyezer szerzetest űzött ki a rendházakból, a szerzetesi közösségekből. Az egyházban azonban a diktatúra minden korszakában léteztek közösségek, illetve minden üldözés ellenére folyamatosan újraéledtek.

A hagyományos társadalmi és egyházi életben a legtermészetesebb közösség maga a lakóhelyi közösség, illetve az ennek megfelelő plébániai gyülekezet volt. A társadalom városiasodásával aztán világszerte megjelentek másmilyen egyházi közösségek is. Ezek egyik fajtáját képezték a különféle "egyesületek", amelyek már a század első felében elterjedtek, és hasznosnak mutatkoztak az egyház és a társadalom számára a népegyházi keretek között is.

A kisközösségek a kommunizmus alatt

Különösen az ötvenes-hatvanas évektől kezdve a katolikus egyházban megjelentek az úgynevezett "kisközösségek". Különböző formákban tűntek fel: mint imacsoportok, lelkiségi csoportok, vagy mozgalmak - például a Fokoláre, később a taizéi, majd a karizmatikus stb. mozgalmak csoportjai. Ezeket a csoportokat a szolidaritás, a társadalmi kérdések iránti érdeklődés is jellemezte. XXIII. János pápa az "egyház új pünkösdjének" nevezte e közösségek megjelenését: mert a testvéri szeretetnek, az evangélium megélésének új tüze lobbant fel bennük. VI. Pál pápa a püspöki szinódust követően 1975-ben kijelentette, hogy ezeknek a közösségeknek rendkívüli szerepük van az egyház életében és evangelizációs munkájában, amenynyiben az egyház vezetőivel, tanításával egységben működnek (Evangelii nuntiandi 58). II. János Pál pápa a magyar püspökök közül először Lékai László bíborost szólította fel, hogy támogassa az egyház egységét építő kisközösségeket, majd 1982-ben az összes magyar főpásztort meghívta ugyanerre.

Titokban

A kisközösségek hazai megerősödését a hatvanas években az üldözés is provokálta. Az egyesületeket megszüntette a diktatúra, a plébániákon nem volt lehetőség az ifjúsággal, felnőttekkel való komoly foglalkozásra. Ebből következően a buzgó lelkipásztorok, szerzetesek - egyes esetekben világiak - csak titokban foghattak öszsze ifjúsági és felnőtt csoportokat. Fontos szerepe volt a hazai közösségek megerősödésében annak, hogy léteztek olyan csoportok, amelyek átvészelték az üldöztetést, és tapasztalataikkal, példájukkal termékenyítően hatottak a magyar katolicizmusra, illetve a közösségi életre. Ilyen volt a már 1886-ban megszületett Regnum Marianum közösség, amely a kommunizmus előtt fiúkat hitoktató papok közössége volt, akik köré cserkész, illetve kongregációs vonásokat öltő fiúcsoportok szerveződtek. (A Regnum mai formája a hetvenes években alakult ki.) És ilyen volt az ötvenes években kialakult és a hetvenes évek végétől kezdve több kérdést provokáló Bokor-mozgalom is. Jelentős lökést adott a kisközösségi szellem megerősödésének a II. vatikáni zsinat, mely új erővel jelentette ki: az egyházat nemcsak a papok alkotják, hanem minden megkeresztelt ember.

A vallási, és főként a katolikus közösségeket a kommunizmus különböző korszakaiban véres üldözéssel, perekkel próbálták megsemmisíteni. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Bizottsága 1958. június 10-i határozata kimondta: "Az egyházak az ifjúsággal kizárólag az iskolai hitoktatás, valamint az elsőáldozási és bérmálási előkészítés keretében foglalkozhatnak. Az ifjúsággal való minden más (sport, vetítés, éneklés, iskolán kívüli hittan stb.) foglalkozás megengedhetetlen." Ezenkívül négy-öt személy összejövetele évtizedeken át automatikusan öszszeesküvésnek számított a "szabad Magyarországon". A kisközösségek vagy bármilyen egyházi közösség elleni perekben szinte minden esetben szerepelt az "államellenes összeesküvés" vádja. A média úgy állította be ezeket az eseteket, mintha ténylegesen öszszeesküvésről lenne szó.

A hazai kisközösségek hosszú "húsvéti" utat jártak végig: a kereszt és a feltámadás útját. A véres állami üldözés mellett meg kellett tapasztalniuk egyes békepapok állami irányelveket visszhangozó támadásait a Katolikus Szó című újságjukban; továbbá óvatosabb vagy hagyományosabban gondolkozó paptársaik, olykor főpapjaik gyanakvását; sőt, néhányszor azt is, hogy az ÁEH-nak a főpapokat sikerült rákényszerítenie arra, hogy ezeket a - lelkekért súlyos üldöztetéseket és börtönt is vállaló - papjaikat, a rendszer hazug fogalomhasználatának megfelelően, az összeesküvés vádjával marasztalják el.

A kisközösségek üldözése

A kisközösségek kommunizmus alatti életéről, szerepéről többen írtak. Most mindenekelőtt arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ezekben a közösségekben - minden üldözés közepette is - mélyen hívő, derűs, testvéri, evangéliumi élet zajlott.

Találkoztunk már Sándor István szalézi testvér és a huszonegy éves Zana Albert perével (1953), amely négyük halálos ítéletével, mások súlyos börtönbüntetésével végződött. Idéztük, amit ők célul tűztek: "Olyan közösségekre van szükségünk, amelyekben mi magunk, s majdan gyermekeink keresztény levegőt szívhatnak, egy megmérgezett társadalmi légkörben is." Lényegileg ez volt a keresztény közösségek egyik központi célja ebben a korban. A később megjelenő mozgalmakban emellett első helyen az a vágy jelent meg, hogy tagjai új odaadással váltsák életre az Evangéliumot, s legyenek ezáltal Jézus tüzévé a világban.

A Regnum Marianum és a Bokor-közösség, valamint egyes szerzetesek vezette közösségek élete lényegileg folyamatos volt a diktatúra éveiben. Kívülük - elsősorban a nagyobb városokban - születtek plébániai vagy egyéb közösségek is.

Tomka Ferenc

A Regnum a hatvanas években aktív tagjai mesélik: több forrásból is tudomásukra jutott, hogy figyeli őket a rendőrség. Az egyik pap erre a hírre azt válaszolta: "Legyünk tehát tudatában ennek, és folytassuk, amit eddig csináltunk." Így a letartóztatások nem érték őket váratlanul; lélekben fel voltak rá készülve. Az e korban születő közösségek vezetői és tagjai lényegileg tudatában voltak, mi várhat rájuk tevékenységük miatt.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu