A gyógyítás végnapjai

Hetekig mást sem olvastam, hallottam, láttam, mint az orvosi hálapénz ostorozását. Törvénytelen, erkölcstelen, megalázó... - röpködtek a jelzők. A címkézők bámulatos találékonyságról tettek tanúbizonyságot. Közben szó sem esett arról, hogy az orvos, a kórházak és a betegek helyzete az igazán megalázó, és aki különböző pontszámokkal ügyeskedve még kevesebb pénzt szán az ellátásra, az valóban erkölcstelen.

Dermedten szemléltem a televízióban a siklósi kórház igazgatóját. Arról beszélt, hogy az intézmény kölcsönt vett föl, hogy rendezhesse helyzetét. Sikerült is lefaragniuk adósságaikból. Idén azonban a megszorítások miatt újból a fizetésképtelenség felé sodródhatnak, s ez esetben a kölcsönt is vissza kell fizetniük. Ez a kórház bezárását eredményezheti. Magyarországnak az a része gyógyító intézmény nélkül maradna. Ennyi. Különösebb újdonságot nem jelent. Bezárják az iskolákat, csődbe mennek a kórházak, veszélyben a felsőoktatás. Megyünk Európa felé. Viszont óriási örömünkre a betegek számlát kapnak majd, s megtudják, mennyibe került kezelésük az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP). Én egyébként szeretnék egy olyan számlát is, melyből megtudnám, mennyibe került az OEP nekem (nekünk).

A miniszter úrnak sikerült mellékvágányra futtatnia az egészségügyet, ami nem kis bravúr. Arról beszél, nyilatkozik, hogy beteg az orvostársadalom. Beteg, mert hálapénzzel gyógyítja magát. A nővérek, orvosok és a kisegítők fizetéséről nem esik szó. Az orvosokat "üvegzsebűvé" tenné. A felsőbbség zsebe továbbra is átláthatatlan, ki tudhatja, mi kerül a családtagok zsebébe... Az APEH vizsgálni fogja az orvosok anyagi gyarapodását, de nem vizsgálja a miniszterek feleségéét. A szülészorvost majd megbüntetik. A milliárdos sikkasztó röhög a markába.

Az egyik legszebb álmom: jön valaki, és felajánlja, vegyem meg az egyik kórházat. Olcsón megszámítaná. Persze, a proszektúrát nem kell megvennem. Az nem hajt hasznot. A belgyógyászaton lehet gondolkodni. Ott vannak szépen berendezett, egyágyas szobák. A fizető betegeknek. Juli nénit nem feltétlenül találom meg a nyolcágyas kórterembe beügyeskedett tizedik ágyon, de ezek a szobák tényleg gyönyörűek. Ez a jövő útja. Persze, nem Juli nénié és a hozzá hasonlóké.

Juli néni és a hozzá hasonló betegek viszont potenciális csalók. Gyógyszerekkel üzérkednek és üzletelnek. A kelleténél többet íratnak föl, ravasz mosollyal kiváltják és busás haszonnal eladják. Szerencsére fény derült sötét ténykedésükre. Gondolom, az lesz a következő lépés, hogy az OEP a nevében rejlő P rövidítést pénztárról - fizetni úgyis szerényen szokott - parancsnokságra módosítja, és felállít egy gyógyszerkommandót. Kilépek a patikából, a kommandós előlép a házfal mögül. "Nyissa ki!" - mutat a szatyromra. Kinyitom. "Ez mi?" "Vérnyomáscsökkentő." "És ez?" "Ez is." "Kétféle?" - méreget szúrós szemmel. Szégyellem magam. Tényleg kétféle. "Szóval magának nem elég egyfajta?" "És ez?" - Az inzulinokat vizsgálja. "Ez is kétféle. Szépen vagyunk..." Mit tehetek? Az egyik a hosszú hatású, esti, a másikkal napközben bombázom magam. Már nem kérdez, mindenre fény derült. Feljegyzést készít és elbocsát. Néhány nap múltán levél érkezik. "Jelentkezzen a Z-i mentesítő táborban! Élelmiszer behozatala tilos!" Való igaz, a gulágokon nem voltak cukorbetegek. Igaz, koszt sem.

Van egy megrendítő kifejezés: "gyógyszerkeret". Eddig a képeknek volt keretük, ma már a gyógyszereknek is van. Ha túllépik, jaj az orvosoknak. A betegeknek is. "Adj kölcsön egy doboz Miluritot!" "Nekem sincs."

No, és ha egy súlyos beteget hoznak, az kész katasztrófa. Drágábbnál drágább gyógyszereket kell beletömni. Hasznosabb valami másféle kórt találni szegényben, és gyorsan áthelyezni egy másik osztályra. Igaz, a vizsgálatokhoz műszerek is kellenek, de azok éppen működésképtelenek. "Hivatkozással három héttel ezelőtti kérelmünkre ... a szerelés ügyében..." Válasz: "Jelenlegi helyzetünkben sajnos... máskor fokozott gondossággal szíveskedjenek..."

Az egészségügyi miniszter úr és Moldova György író a televízióban. Az író mosolyog, a miniszter úr úgyszintén. Az író: "Kérem, maguknak már egy szavát sem hiszik el." A miniszter úr mosolyog. Ó, ha Mikszáth élne...

"Életmentő műtét nem maradhat el." De ha mégis?

"Nem fordulhat elő, hogy a mentő ne érkezzék idejében." De ha mégis?

"A szükséges anyagi eszközök rendelkezésre állnak." Vagy mégsem?

"Az OEP utólag megtéríti..." És addig?

"A beteg méltósága." Micsoda elkoptatott frázis! Már a halálnak sincs...

Tanulság: szégyenkezzenek, akik még mindig gyógyítani akarnak.

És egy felirat a kórházak kapuján: "Akik ide belépnek, hagyjanak föl minden reménnyel!"

Ez nagybetűkkel. Alatta kisebb cetlit lobogtat a szél: "Kórházi ágyak jutányos áron eladók."

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu