Világutazó unokáim

Reggel van. Kél a nap, csendesek az utcák. Egy-két elszánt vásárló masírozik az éktelen árairól nevezetes bolt irányába. (Ó, miért is nem jönnek a nyaralók?...) Csend. Alusznak a szülők, megpróbálnak tíz-húsz percet elcsenni a napból.

Csak a gyerekszobából hallani suttogást. "Ez a kastélybelépő!" "Nem, ezzel mentünk a strandra!" "Te buta, még olvasni sem tudsz!" "Te se tudod elolvasni, hiszen németül van!"

Szóval megjöttek. Tíz nap kerékpárral a Fertő-tó körül. Átruccantak Ausztriába is. "Nagypapa, képzeld, ott tiszták és rendezettek az utak! Gyönyörűek a kertek!" "Na és Bécs! Mennyi ember! Nézd, ezt a babát kaptam a porcelánboltban!" "Képzeld, neked is hoztunk ajándékot! Pralinét!"

Aggodalmasan szemlélem a kis dobozt. Praliné. Még hogy praliné. Tudhatnák, hogy nem ehetem.

"A hentesnél vettük." Valóban. A dobozkában pici szalámik pihennek. Mintha tényleg pralinét formáznának.

"És láttunk szép kastélyokat. Szebbek a fertődinél. Az romos. De már kezdik helyreállítani."

Elmenetelük előtt Haydnról meséltem. A Búcsú-szimfóniáról, az évi szabadságukra vágyó muzsikusokról. Hja kérem, a nagypapa nagyon művelt. De amikor ők kezdtek mesélni a kastélyokról, a gazdáik ízléséről, a tornyok építéséről, elnémulok. Na, és a fraknói vár! Hogy az milyen gyönyörű! Mutatják a prospektust. Tényleg gyönyörű. "A fertődi miért nem ilyen szép?"

Erre nem tudok válaszolni. Majd. Egyszer. Talán.

"Tudod, ott minden belépő nagyon drága." Eurók röpködnek a levegőben. Számlálunk, szorzunk, osztunk. Tényleg nagyon sok.

Csak hát... "Beszélgettünk egy kedves bácsival. Tanár volt, de most nyugdíjas. Havonta ezerötszáz eurót kap."

Újabb számtani műveletek. Hát, ami azt illeti, némi különbség mutatkozik a magyar és az osztrák nyugdíjak között. A fizetéseket nem merem kérdezni.

Folyik a cserebere. Két belépő - egy prospektus. "És volt a strandon csavaros csúszda!" Itt is van - vetem közbe óvatosan. "Az más volt."

"És jó itthon is?"

"Nagyon jó. Tudod, hiányoztatok. Hol a nagymama?" "Dolgozik." "És Öcsi?" "Ő is."

Eltűnődnek. Miért kell épp most dolgozni, amikor visszatérőben a nyár?

Száguldoznak a ház körül. Aztán megjelenik Zsuzsi leggyászosabb arcával. Éhes. Kezd helyreállni a világ rendje.

Megállapodunk, hogy este nem én mesélek, hanem ők tartanak élménybeszámolót. Sejtem, mi lesz a vége. Pedig mennyire szeretem, mikor ők mesélnek öreg nagyapjuknak, aki arra is képtelen már, hogy jó helyre rúgja a labdát, a bécsi játék kezeléséről nem is szólva.

"Mi lesz az ebéd?" Ez a kérdés engem is izgat, de méltóságomon alul lett volna feltennem. "Makaróni." "Hazai" - teszi hozzá a mama.

"Az jó."

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu