Szabó Ferenc

A hit és az értelem

Öt éve jelent meg a Fides et ratio kezdetű enciklika

A huszonöt éve szolgáló II. János Pál pápa tizenharmadik enciklikája 1998 őszén élénk visszhangot keltett szerte a világon, éspedig jórészt kedvezően nyilatkoztak róla még egyházon kívüli gondolkodók is. A hit és az ész kapcsolatával foglalkozó körlevél olyan témát tárgyal, amely Szent Ágoston óta foglalkoztatja a hit megértésére törekvő gondolkodókat: fides quarens intellectum. A szellemtörténetben - a katolikus teológiában is - megfigyelhető egy bizonyos ingadozás egyrészt az észt, a megértést alábecsülő, és főleg a hitet hangsúlyozó fideizmus, másrészt az észt túlbecsülő, a hitélményt mellőző racionalizmus között. Így volt ez például a XX. század elején, a modernizmus korszakában, amikor Prohászka Ottokár is küzdött az "intellektualizmus (= racionalizmus) túlhajtásai" ellen, és az akarat, az átélés, a "szív" szerepét emelte előtérbe Pascal, Bergson és Blondel nyomán. A kérdés a mai napig időszerű, minthogy manapság is - a katolikus tudományosság berkeiben is - elhanyagolják a philosophia perennist, a tamási filozófiát, amely a teológiának a "szolgálója", a metafizika haláláról beszélnek, és elvetik az úgynevezett természetes teológiát, a theodiceát.

A pápai körlevél keresi az egyensúlyt a két véglet között. A mottó világosan jelzi szándékát: "A hit és az ész két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére. Maga Isten oltotta az emberek elméjébe a törekvést, hogy meg akarják ismerni az igazságot és önmagukat, és Istent megismerve és szeretve eljussanak önmaguk teljes igazságához."

Szellemtörténeti áttekintés után a pápa sürgeti a "bölcsesség", a filozófia rehabilitálását. Az egyház igenli az autonóm filozófiai kutatást. Nem kanonizál egyetlen filozófiai iskolát sem, bár kiemeli Aquinói Szent Tamás egyedülálló szerepét a katolikus gondolkodásban. (Külön is megnevez olyan újtomistákat, mint Maritain és Gilson.) De a Szentatya nem tekinti a tomizmust kizárólagosnak. Utal a keleti gondolkodókra is (Szolovjev, Lossky), sőt, az ősi keleti bölcsességet, a távolkeleti vallásokat és kultúrákat is figyelmünkbe ajánlja, hiszen minden kultúra hozzáad valamit az egyetemes emberi bölcsességhez. Mindez azért is fontos, mivel az egyháznak a pluralista világban kell terjesztenie az Evangéliumot, az inkulturáció (a hit és a kultúrák párbeszéde) létszükséglet a mai evangelizálásban: nem lehet egyszerűen átültetni a görög-latin műveltségbe testesült "nyugati" filozófiát és teológiát Ázsia és Afrika egyházaiba.

Az enciklika külön is szól a filozófia- és teológiatanárokhoz, hangsúlyozva a két egyházi tudományág összehangolását, illetve a filozófia nélkülözhetetlen szerepét a papképzésben. Korszerűsíteni kell a katolikus gondolkodást, a hit bemutatását - alkalmazkodva a kor kihívásaiból eredő igényekhez -, de a katolikus filozófusnak és teológusnak úgy kell elmélyítenie a katolikus tanítást, hogy ne tévessze szem elől a kinyilatkoztatott igazságot. Kutatásainak tárgya: az Igazság, az élő Isten és az ő Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott üdvösségterve. A hit tartalmát feltárva a teológia a központi misztériumot, a háromságos Istent szemléli; a Szentlélek vezetésével, a Tanítóhivatal irányításával Isten Fia megtestesülését és húsvéti misztériumát igyekszik megközelíteni.

Ma, amikor feltörőben van az ezoterizmus és okkultizmus, az érzelmekre ható új szekták vagy a keleti vallásokból átvett elemek keveréke, a pápa világosan kiemeli, hogy a hit nem vetheti meg az észt; hitünk nem ugrás az irracionálisba, hanem értelmes hódolat. A hit aktusa ugyanakkor nemcsak az ész (értelem) műve, hanem az egész ember szabad elkötelezettsége. A hit nem megalapozott, ha "puszta hit" (irracionális választás): így csak az érzelem síkján tengődik, vagy szétfoszlik, mihelyt a "gyanú mesterei" (Ricoeur nevezi így Marxot, Nietzschét és Freudot) vagy más "szaktudósok" meggyőzik a hívő embert az illúzióról. "Tudom, kinek hittem!" - hála a kegyelemnek és az ésszerű hódolatnak.

Az enciklika utolsó részében a pápa a teológia mai feladatairól ír. "A fő cél, mely felé a teológia törekszik, a kinyilatkoztatás megértésének és a hit tartalmának bemutatása. Reflexiójának középpontja ezért a Szentháromság egy Isten titkának szemlélése." Az enciklika ezután részletezi ezt a feladatot: a jelentés és az igazság kapcsolatának megértése (a Szentírás értelmezése), alkalmazkodás az egyes kultúrákhoz, elkerülve a historicizmus tévedéseit új nyelvezetet kidolgozni, de közben nem szabad elvetni a zsinati meghatározások maradandó érvényességét (hermeneutikai probléma), végül intellectus fidei kidolgozása - és itt a filozófia szolgálatot tesz a dogmatikának.

"Az, hogy hiszünk egy általános érvényű igazság megismerhetőségében, semmiképpen nem türelmetlenség forrása, épp ellenkezőleg, az emberek közötti igaz és őszinte dialógus szükséges előfeltétele. Csak így lehet legyőzni a széthúzásokat, és megtenni az utat az egy és teljes igazság felé azokon az ösvényeken, melyeket egyedül a föltámadott Úr Lelke ismer." (FR 92)

(A szerző jezsuita szerzetes, író, teológus - korábban évtizedeken át a Vatikáni Rádió magyar adásainak főszerkesztője volt.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu