Római pillanat

A Corsón jobbra fordulok. Délután van, forróság. Előzőleg Goldoni "házát" tekintettem meg, a palazzót, amelynek zsalugátereit leeresztették. A szürke falon megsárgult márványtábla jelzi a lakórészt, ahol a komédiák víg mestere lakott. Largo Goldoni - ez a hely, ahol a palazzo áll, szemben a Via Condotti, végén a görög kávéház található.

Egyetlen templomot keresek, a San Lorenzo in Lucinát, amely a falakon kívüli Szent Lőrinc-templomnál szerényebb hírű, de Róma egyik legrégibb szentélye. Lucina, a római nagyasszony valamikor a IV. vagy az V. században élt; háza gyülekezőhelye volt az első keresztényeknek, amint Prassede otthona is. Mindkettő helyére templom épült. Prassede templomát I. Paszkál pápa építtette a IX. században, Lucináét II. Paszkál már átépítette a XII. század elején. Játszom az idővel...

A San Lorenzo fuori in Mura őse már a IV. században állt, a VI. században csak javítgattak rajta. Lőrinc szobra itt, a téren látható, a diakónusé, a könyvek őréé, aki magyar földön hamar helyet talált, a legbizonyságosabban talán a Mátra alatt, Pásztón, amikor II. Paszkál pápa Lucina egykori házára gondolva átépíttette a szentélyt, karcsú oszlopokat emeltetett, harangtornyot -; ezekre emlékezhet az utókor, mivel enynyi az eredeti a nagy átalakításból.

Egyhajós a San Lorenzo in Lucina, de annyi benne a remekmű, hogy akár három hajót is megtöltene. Emitt Bernini, a szobrász-építész "orvosa", a portugál Fonseca szobormása hajlik ki az egyik márványkeretből, s szinte megszólít: - Mi bajod, fiam? Én már elmondhatom: az egyetlen orvosság ennyi lelki bajra a kortárs, Guido Reni ajánlata ott, a főoltáron: a Megfeszített. Olajképen. Bólintok: Goethe Renit még nagy szellemnek nevezte, Stendhal pedig lelkesedett érte. Aztán elvitatták képességeit, elfelejtették...

Pedig a golgotai kép a belülről sugárzó "lelki szépség" példája. Talán mert amikor a mester festette, nem a szépségre, hanem az eljövendő Lélekre gondolt, s így jutott el a Szépségig. Reni korábban látott Aurórája a Palazzo Pallaviciniben ellenpólus, eszményített istenalakokkal, valóság-hűtlenül. Itt: minden valóságos és iszonyúan gyönyörű...

A további találkozás már a franciával történik, aki Berniniék kortársa volt: Nicolas Poussin. Élete legjavát Rómában töltötte, Descartes szellemét követte, fegyelmezett művészként élt, s azt vallotta: A festőnek nem szabad a látványt követnie, hanem az értelmet, amely a lényeghez vezet. A kép megfestése intellektuális munka...

Mint később Goethét, őt is az antik világ ragadta magával. Róma emlékei vonzották, ám sohasem másolt, hanem megfigyelt. Ösztöne vezette a valósághoz. Intellektus és ösztön e nagy művészet titka. Ma is izgalmas kaland.

Mit keres a közelségben a nyugtalan-romantikus Chateaubriand, a király egykori római nagykövete? Az író és a poéta, aki műveiben elérkezett az egyetlen ponthoz: vers és próza szétválaszthatatlan pillanatához. René de Chateaubriand amikor Napóleon után a francia király diplomatája lett, Poussinnek a San Lorenzo is Lucinában síremléket állítattott. Rajta a híres felírás, a párizsi Louvre Poussin képének szarkofágjáról: Et in Arcadia ego - Árkádiában születtem magam is. (Emlékezetes a magyar irodalomból, az Árkádia-pörből, amikor Kazinczyt vádolták Csokonai sírfelirata miatt. Ugyanígy hangzott, s ez elegendő volt azoknak, akik Debrecenben éltek: az ízlés-maradiaknak. Pedig Kazinczy a pásztoridillek, a szépség hazája jegyében íratta Csokonai síremlékére. Debrecen marhalegelőre gondolt...)

Oszlopra helyezett síremlék, rajta bizonnyal Chateaubriand disztichonja, latinul. Hevenyészve magyarra fordítom:

Már csak a könny, ami élteti részben e francia festőt.

Urnában pihen ő, élete már nyugovás.

Hallgat-e mégis itt hallva a fényszavú tiszta beszédet?

Képeken él a csoda, mely mindig róla beszél.

Az emlékező író a kereszténység szellemét kutatta, az idillből a természet vadságához érkezett. Érezte: felsőbb segítség kell, hogy a kultúra felemelkedjék. A vallásé. A lélek vágyódik ezért a segítségért, s a természet sugallja neki az ezernyi "lírai vonatkozást", amely körülöleli. Correspondance - megfelelés - írja Baudelaire, a rossz mélységeit megjárt gyötrődő költő.

Chateaubriand paradicsomi zenéket hallott mindenfelől. Poussin képeiből is. Szín ott van - vallotta -, ahol "világ és lélek érintkezik."

Romantika? Nem mindig új program. Századunk emberének is, aki elfelejtette a találkozásokat és megfeleléseket.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu