"Lássák, hogyan élünk, és miért élünk így"

Szalvatoriánusok - Tanzániától Sződligetig

Starostka Stanislaw szerzetes négy esztendeje szolgál Sződligeten

Hétköznap délután Sződligeten, ezen a dunakanyari településen, amely annak idején üdülőfaluként jött létre. Látszik ez az egyenes utcákon, s azon, hogy hiányoznak a hagyományos falusi gazdálkodás és építészet nyomai. A hatórás szentmisére seregnyi ministránsgyerek gyülekezik, forgatják a füstölőt, ki ne aludjon, s a templom az utca tengelyében, annak ölelésében, imádkozó emberekkel tele. A papi menet a főbejáraton át vonul a templomba, a ministránsgyerekek után a papság, végül a bíboros. Nyilván kevesen ismerik őt, Polikarp Pengo tanzániai főpásztort. De hogyan került vajon ezen a napon Sződligetre? Ennek megértéséhez fel kell idéznünk az 1848-ban született német pap, Johann Baptist Jordant -, aki később az assisi szent nyomán a Ferenc nevet vette föl, így azután magyarul (már aki ismeri) Jordan Ferencként említi - 1880. július negyedikei napját a Libanon hegyén. Amint - írják róla - "végigtekintett a Szentföldön, egyszerre tudatára ébredt, hogy szerte a világon milyen nagy a vallási ínség". A gondolat egyre erősödött benne, majd 1881. december 8-án megalapította az Isteni Üdvözítő Társaságát, amelynek tagjai azóta szalvatoriánus szerzetesekként váltak ismertté a világban.

Főpapi szentmise a látogatás alkalmával

Jordan Ferenc testvéreinek ezt a végrendeletet hagyta: "Szeretteim Krisztusban, ha meg akarjuk téríteni a világot, krisztus lelkületét kell magunkévá tennünk, mert nem mi térítjük meg a világot, hanem rajtunk keresztül maga Krisztus... Legyünk szentekké! Mivel apostolkodásra vagyunk hivatva, szenteknek kell lennünk."

Polikarp Pengo tanzániai bíboros és Andrzej Urbanski, a szalvatoriánus rend generálisa

A rendalapító figyelmeztetett bennünket arra - mondja Starostka Stanislaw, lengyel származású fiatal szalvatoriánus szerzetes -, hogy mindenféle eszközt és utat használjanak föl a szerzetesek az evangélium hirdetésére. A tizenkilencedik század végi Európában (Németországban és másutt is) a kultúrharc, és mindenfajta liberalista áramlat következtében az egyház már nem működhetett a régi módon. Változott Európa arca: az ipari forradalom az embereket a városokba vitte, ahol nemigen tudtak kapcsolatot tartani az egyházzal.

Ezért - folytatja a szerzetes - a krisztusi tanítás megismertetésében nem szabad a hagyományos keretek között megragadni, hanem a kor arculatának, szokásainak, társadalmi valóságának megfelelően új módszereket kell keresnünk. Jordan Ferenc az iparosodó világban ezért tartotta rendkívül fontosnak a sajtót. Kiadót alapított, nyomdát hozott létre, újságokat, folyóiratokat adott ki, hogy ezek segítségével érje el mindazokat, akik az egyháztól távolabb kerültek.

Magyarországon alig ismerik a szalvatoriánus szerzeteseket. Nem csoda, hiszen amikor 1920-ban az országot megcsonkították, a szerzetesek nagy temesvári háza az új politikai határokon kívül maradt.

A rend női ága azonban, amelyet 1888. december 8-án alapított Jordan Ferenc, Budapesten, a Huba utcában, ahol a nővérek az óvodától a főiskoláig oktatási és nevelési intézeteket hoztak létre, 1950-ig jelen volt a trianoni Magyarországon is. Az akkori kétszázötven szerzetesnő közül ma Budapesten, Máriabesnyőn és Kecskeméten él negyvenhat - főként idős - nővér. Igaz, már új hivatás is akad: két fiatal Temesvárott, a férfi rend melletti apácakolostorban nevelkedik.

A Romániában rekedt férfi szerzetesek sorsa - idézi föl Starostka Stanislaw - a második világháború után némileg szerencsésebben alakult a magyarországi szerzetesközösségekéihez képest: igaz, ott is betiltotta a kommunista hatalom a szerzetesrendeket, "de azért valamilyen szinten szinte mindvégig működhettek: kapcsolatot tarthattak egymással, s karizmájuk szerint élhettek".

A fiatal szerzetes ma Sződliget plébánosa, mellette Jerzy Nowak rendtársa káplánkodik. Galgahévizen másik két lengyel származású szalvatoriánus szerzetes látja el a plébániát. Valamennyien jól beszélnek magyarul, Starostka Stanislaw kiejtésén még csak az idegen hangzás sem érződik, pedig még öt esztendeje sem élnek itt.

"Az 1998-as magyarországi letelepedés története - magyarázza a plébános - 1993-ra nyúlik vissza. - Lengyelországban Wroclavtól harminc kilométerre található a szalvatoriánusok kolostora, egyben szemináriuma. Tíz esztendeje sok fiatal jelentkezett a rendbe, s ezt úgy értelmezték az elöljárók és az egész közösség: ha Isten embereket küld közéjük, akkor ezzel kapcsolatban bizonyára valamilyen terve is van."

Ezért a volt kommunista államokban keresni kezdték annak lehetőségét, hogy az ottani egyházaknak közvetlen segítséget nyújthassanak. S hogy miért éppen ez a négy szerzetes vállalkozott magyar egyházi szolgálatra?

"A szemináriumban néhányan - mint afféle fiatalok - létrehoztunk egy zenekart. Egy alkalommal meghívott bennünket vendégszereplésre a Vecsésen élő és szolgáló magyar-lengyel származású pap, Józefowicz Maciej. A szentmiséken énekeltünk és zenéltünk, s ez hozzásegített bennünket ahhoz, hogy megismerjük a magyar embereket, és kissé a magyar egyházat.

Amikor hazatértünk, az itteni élmények nem hagytak nyugodni. Előbb ketten megbeszéltük: talán idejövünk. Ugyanis ha az Úr küld hivatásokat, akkor erre válaszolnunk kell. Közben már ´magyar csoportot´ alkottunk, amelybe heten tartoztunk. Amikor kikristályosodott bennünk, mit is akarunk valójában, az elöljárókhoz fordultunk, többek között a rend - ugyancsak lengyel - generálisához, Andrzej Urbanskihoz."

A szalvatoriánusok legfőbb elöljárója megnyerő jelenség. A magyar nyárban megtörli homlokát, mintha kissé nehezen bírná a hőséget. Csodálkozom ezen, s azon gondolkodom: hogyan bírta akkor hosszú esztendőkig a tanzániai éghajlatot. Andrzej Urbanski jóízűen felnevet: akkor még fiatalabb volt.

Harminc éve került Tanzániába. Abban az időben huszonnyolc szalvatoriánus atya működött ott. "De úgy gondoltuk, nemcsak úgy fejlesztjük a helyi egyházi életet, hogy mi működjünk, hanem a helyi papság kinevelésére is gondot fordítottunk."

Ma mintegy ezerkétszáz szalvatoriánus él harmincnégy országban, valamennyi kontinensen. Afrikában Tanzániában található a legjelentősebb szalvatoriánus közösség, de a kongói is a nagyobbak közé tartozik. Afrikán kívül az utóbbi években Ázsiában, Tajvanon, a Fülöp-szigeteken, Sri Lankán, Indonéziában telepedtek le, s vannak egyre nagyobb számban helyi jelöltjeik.

A lengyel tartományhoz közel négyszázötven szerzetes tartozik. Ezért külföldi missziókat is vállalnak. Nemrégen létesült rendházuk Fehéroroszországban, Oroszország szibériai részén, Ukrajnában, Albániában, s júliusban Szlovákiában is megtelepednek. Remélik, hogy előbb-utóbb magyar szalvatoriánus szerzetesi hivatások is ébrednek.

Tanganyikában - akkor még így nevezték a gyarmati sorból szabaduló országot - az első szalvatoriánusok negyvenegy esztendővel ezelőtt jelentek meg. A Mozambikkal határos területen telepedtek le, ahol - mint a generális mondja - nehéz evangelizációs munka várt rájuk az elzárt, fejletlen vidéken.

Az ország vallási, keresztény életéről Polikarp Pengo ezt mondja: "Tanzániától délre német bencés szerzetesek éltek, de miután országunk angol fennhatóság alatt állt, arra gondoltunk, jobb lenne, ha angol nyelvű atyák érkeznének a misszióba. Így kerültek Angliából és az Egyesült Államokból szalvatoriánus atyák a délkelet-afrikai vidékre. Ám ők egyre inkább kivonták magukat a helyi katolikus egyház fennhatósága alól, s ezért kértek a püspökségek Lengyelországból szerzeteseket" - tekint mosolyogva Andrzej Urbanskira Pengo bíboros.

Tanzániában százötven esztendővel ezelőtt jelentek meg az első keresztény miszszionáriusok, akiket öt-hatszáz évvel megelőztek a Szaud-Arábia és az Arab-öböl vidékéről érkezett iszlám vallásúak. Fő céljuk az elefántcsont- és a rabszolga-kereskedelem volt, ezért a helyi lakosság körében az iszlám nem vált népszerűvé. Ezzel együtt ma az országban a keresztények és a muzulmánok aránya nagyjából megegyezik. A harmincötmilliós lakosság huszonhét százaléka keresztény, huszonöt százalék körül mozog a muzulmán hitűek száma, négy millióan más keresztény vallásokat követnek, a többiek pedig a helyi, hagyományos törzsi vallás hívei.

"Az utóbbi tíz-tizenöt esztendeig békességben éltek egymással a keresztények és az iszlám hívői, azóta azonban - főleg Szaúd-Arábiából, Iránból és Irakból támogatva - igencsak megerősödtek az iszlám fundamentalisták, s ez vallási feszültséget idézett elő" - mondja a mai helyzetről a bíboros. - Az iszlám vallású emberek nagy többségével nyugalomban együtt lehet élni, azonban egy szűk, nagyhangú radikális csoport megrontja a békességet."

A harminc püspökségben ezerkétszáz lelkipásztor szolgál, s számos fiatal jelentkezik a szemináriumokba. A szerzetesek közül a szalvatoriánusok mellett jelen vannak a kapucinusok, bencések, szaléziek és mások is.

"A fiatalok igen nagy számban járnak templomba, s nincs hiány papi utánpótlásban sem -folytatja Polikarp Pengo. - Tanzániában a gazdasági helyzet nem túl rózsás, emiatt a fogyasztói társadalom hatásai még nemigen jelennek meg, illetve másként okoznak feszültséget: a fogyasztói vágyat már sikerült fölkelteni, de mivel nincs mód annak kielégítésére, ezért elszaporodtak a kisszerű lopások. A különféle, mindezekkel összefüggő ideológiáknak - a liberalizmus, a szocializmus - nincs jelentős terepe.

"Elöljáróink egyetértettek a magyarországi működéssel - folytatja letelepedésük történetét Starostka Stanislaw. - Tartományfőnökünk, helyet keresve Magyarországon, járt Keszthelyi Ferenc korábbi váci püspöknél is, s akkor állapodtak meg Sződligetben, amely Budapesthez és az egyházmegyei központhoz egyaránt közel esik."

Sződligeten negyven esztendei szolgálat után meghalt a plébános, a település pap nélkül maradt. A plébánia épülete az idők során siralmas állapotba került. Keszthelyi püspököt fölkeresték a hívek, hogy saját papot kérjenek tőle. A püspök megígérte: ha fölépítenek egy lakható plébániát, akkor küld lelkipásztort.

Tágas, szép plébániát építettek a sződligeti hívek egy olyan telken - közvetlenül a templom mellett -, amelyet egy idős hölgy ajándékozott az egyháznak. 1996-ra el is készültek a munkával. Az avatásra meghívták a püspököt, s várták a folytatást: íme az épület, kérnek bele papot. Bocsánat, de nem tud küldeni - válaszolta kényszeredetten a püspök.

Két évig üresen állt az épület, a helybeliek már azon gondolkodtak, hogy eladják, különösen, hogy adósság is volt még rajta, a paphiány miatt úgy látták, nincs értelme fönntartani.

A kényelmes épülettel kapcsolatban az a terv is fölmerült, hogy a Vácott újraindítandó egyházmegyei szeminárium professzorainak adjon szállást.

Közben, 1997-ben a most Magyarországon szolgáló atyákat pappá szentelték. Előbb ketten keltek útra a temesvári rendházukba, ahol a magyar nyelvet is tanulhatták, s egy évre rá kerültek Sződligetre.

Plébániai feladatokat látnak el, emellett megismertetik a rendet is.

A szalvatoriánusok "lényeges sajátossága az egyetemesség, mind az eszközöket, mind a tagokat és működési területeket tekintve".

Jordan Ferenc mondotta: amíg egyetlen olyan ember él a földön, aki nem ismeri és nem szereti a világ Üdvözítőjét, Jézus Krisztust, nem szabad megpihenned!

A rend a ferences, bencés és jezsuita regulához kötődik. "A jezsuitáktól igyekeztünk átvenni az apostolkodás tanát, a ferencesektől a szegénységet, a bencésektől pedig az elmélkedő életmódot - mondja egymást kiegészítve a generális és az ifjú szerzetes.

Karizmájukhoz tartozik a hivatásgondozás is. Egy szalvatoriánus szerzetes kezdeményezte 1919-ben Berlinben azt a szokást, amely később az egész egyházban elterjedt, hogy minden hónap utolsó szombatján - ma utolsó csütörtökén - a papi és a szerzetesi hivatásokért imádkoznak.

Jordán Ferenc eredetileg a karizma körül akarta csoportosítani az élet különböző területein dolgozó embereket: papokat, világiakat, fiatalokat, értelmiségieket egyaránt, s ennek központja: Krisztus tanításának hirdetése és védelme. Az elgondolás azonban túlságosan modernül hatott abban a világban. A hivatalos egyház ezért azt javasolta Jordán Ferenc atyának, hogy inkább szerzetesrend formában működjenek, s gyakorolják a karizmájukat. A rend fejlődése az apostolkodás felé indult meg, s mostanában negyedik fogadalomként - a hagyományos három: szegénység, tisztaság, engedelmesség mellett - erre is ígéretet tesznek a szerzetesek. Ennek az életnek megfelelően az atyák Sződligeten is reggelente és este imádkoznak közösen, napközben már kevésbé találkoznak.

A szalvatoriánusok iskolákat is létesítenek, kiadójuk is van, internetes honlapjukon naponta több ezren megfordulnak. "Mi pedig, hogy eljussunk azokhoz, akik kevésbé ismerik Istent és az egyházat - tér vissza Starostka Stanislaw a magyar helyzetre -, főként nyaranta az önkormányzattal együttműködve Vidám Lurkók Klubja néven táborokat szervezünk a gyerekeknek, fiataloknak. Nem kimondottan vallásos foglalkozások ezek. Amikor a fiatalok nem tudnak mit kezdeni magukkal, szeretnénk, hogy ne az utcán lógjanak, hanem kiránduljanak velünk, kézműves foglalkozáson vegyenek részt, sportoljanak. Ezen keresztül megismerkedünk azokkal, akik elmaradtak az egyháztól, vagy sosem éltek a közelében. Nem szeretnénk olyan módon hittérítő munkát végezni, hogy bármit rájuk erőltetnénk, azt azonban szeretnénk megmutatni, hogyan élünk, és miért élünk úgy."

Elmer István

Fotó: Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu