Krakkói jegyzetek

Hármas befutó

Kezembe kerül a Dziennik Polski című napilap. Első oldalán arról olvasok, hogy országos felmérés készült, amelynek során tízezer lengyel középiskolást kérdeztek meg: ugyan ki számára a legfontosabb erkölcsi tekintély? A legtöbb válaszadó - kell-e mondanom? - II. János Pál pápát nevezte meg. A második helyen Adam Małysz, a csodabajnok síugró végzett - ami első hallásra meglehetősen komikus, hiszen annak, hogy valaki piszok nagyot ugrik egy léccel a talpán, vajmi kevés köze lehet az erkölcstan útvesztőihez... A harmadik helyre azonban Wisława Szymborska került - vagyis a mai lengyel kamaszok harmadik legfontosabb példaképe egy Nobel-díjas költőnő...

S egyszerre megértem, hogy nem is olyan komikus a síugró ezüstérme. Hiszen minden a helyén van, a lehető legnagyobb rendben: a dobogón egymás mellett áll a sportember, a Szentatya és a költő - a test, a lélek és a szellem.

Magyarországon vajon milyen eredmény születne?

Nemzethalál itt és ott

Egy nap sem telik el, és a téma ismét rám köszön... Egy dzsesszkoncert szünetében beszélgetésbe elegyedem egy stewardess-szel, aki szabadidejében japán (!) regényeket fordít lengyelre - ez a hobbija. Ő is olvasta a felmérés eredményét, és mélységesen fel van háborodva, jajong és búsong:

- Hová jutottunk, hová süllyedtünk? Egy síugró a második számú erkölcsi tekintélyünk! Tíz évvel ezelőtt az ilyesmi elképzelhetetlen lett volna!

Élne csak Budapesten: mindjárt másképpen beszélne, gondolom magamban - mondani persze nem merem, úgysem értené. E lengyel lány számára az a világvége, hogy a Szentatya és a költő között egy síugró landol? Istenem, milyen boldogok is lehetnénk, ha a magyar tizenévesek szavazásán egy önmagát főbe lövő slágerénekes és a whiskys rabló közé mondjuk Kovács Kokó István is beverekedné magát... Még hogy Szentatya, meg költő...

Summa summarum

Levelet hoz a drótpostás egy kedves magyar hölgytől, aki valamelyik pesti plébánia zarándokcsoportjának tagjaként nemrégiben Dél-Lengyelországban körutazott. Voltak Zakopanéban,Kalwaria Zebrzydowskán, Czestochowában, Auschwitzban, megnézték a wieliczkai sóbányát - a szokásos programok. Krakkói napjuk során én kalauzoltam őket. Hazaérkeztét követően megírta nekem tapasztalatait, méghozzá oly tömören és találóan, hogy szíves engedélyével rögvest citálom... Íme:

"Közösségünk apraja-nagyja remekül érezte magát az út során, és feledhetetlen élményekkel tértünk haza. Mindannyiunknak feltűnt, hogy Lengyelország tiszta, az emberek nem szemetelnek, a házfalakon nincs annyi falfirka, az utcákon nincsenek félpornográf óriásplakátok...

A templomok tele vannak, már hajnali fél hatkor is - ez nagyon nagy élmény volt! Sok lengyel zarándokkal találkoztunk, akik között sok volt az öreg, de az egészen pici gyerek is...

Lépten-nyomon magyar emlékekbe ütköztünk. Lengyelországba kellett utaznunk, hogy az ezeréves magyar-lengyel kapcsolat nyomaival, egyházi és világi emlékeivel találkozzunk! Sajnálatos módon hazánkban kevés az erre vonatkozó dokumentum, a köztudatban is alig-alig él. Jó volt Lengyelországban magyarnak lenni!"

No, hát erről beszélek én... Aki nem hiszi, járjon utána!

Állókép

Hanem a kolostor kerengőjén más képek is láthatóak: például a középkori domonkos rendfőnökök egész alakos portréi - ember nagyságú, ősrégi vásznak sora. A legrégebbi sarkán az 1232-es évszám szerepel, a legújabb keletűn az 1872-es. Mind a nyolc-tíz festmény ugyanazt ábrázolja: földig érő abrosszal leterített asztalka mellett, domonkos habitusban és vállán pelerinnel áll a főtisztelendő atya, az asztalkán kovácsoltvas feszület, nyitott Szentírás és egy infula - a rendfőnöki cím mellé, úgy tűnik, akkoriban egy tiszteletbeli püspöki kinevezés is dukált. Mintha mindannyiójuknak ugyanaz a festő dirigált volna: balját tegye az asztalka szélére, a feszület és a Könyvek Könyve közé, jobbját helyezze pocak fölött a mellkasára, úgy ni, most repül a kis ecset... Semmi, de semmi eltérés... Az emberek hat-hétszáz esztendőn keresztül ugyanazon ruhákban és ugyanúgy álltak, ugyanazon függönnyel a háttérben, ugyanarra fordított arccal. Azután, mondhatni, kissé felpörögtek az események.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu